Főkép

Kevés történelmi alak létezik, aki annyira megérinti a képzeletünket, mint Erzsébet királyné, vagy ahogy a világ ismeri: Sisi. A szépség, a melankólia és a szabadságvágy ikonikus alakja ő, aki egyszerre volt császárné, lázadó lélek és költő. Vas Viktória Elisabeth – A dinasztia árnyékában című kötete friss szemmel közelíti meg az ismert történetet: nemcsak a koronát viselő asszonyt, hanem az embert is megmutatja mögötte – az érző, gondolkodó, önmagát kereső nőt.

 

A kötet betekintést nyújt Sisi életének rejtett pillanataiba, leveleibe, utazásaiba és belső vívódásaiba, miközben új fényt vet a XIX. századi Európa egyik legösszetettebb és legmodernebb nőalakjára. Érdekesség, hogy a családi élete korántsem lehetett olyan idillikus, mint azt az 1950-es években Romy Schneider főszereplésével készült filmsorozat mutatta nekünk. Illetve az is új információ volt számomra, hogy nem véletlenül hívták meg Sisit is az Ischlben tartandó születésnapra, mint ahogy azt az előbb említett, Ernst Marischka által rendezett trilógiában láthattuk. Vas Viktória korabeli forrásokban bukkant rá arra a tényre, miszerint mindenki tudta az igazságot: kettőjük közül választ Ferenc József feleséget. A nővére, Nené ráadásul elég nagy hátrányból indult, de azért minden titkot nem akarok leleplezni. Hagyok csemegét az olvasóknak.

 

Az eseményeket eddigi olvasmányainkból, film élményeinkből ismerjük, mégis egy sokkal érzékenyebb fókuszú, lelki síkon zajló történetet kapunk a szerzőtől, amelyben láthatjuk a friss császárné kétségeit, botlásait, elbizonytalanodásait, majd a menekülését és a megerősödését. Miközben a politikai háttér is befolyásolja a mindennapjait, emellett meg kell küzdenie anyósával, az udvari intrikákkal és a magánnyal is. Rengeteg terhet cipel a vállán a főszereplő, amelyek súlya alatt összeroskad. Erőssége a kötetnek, hogy nem pátosszal átitatva és érinthetetlennek mutatja be a karaktereket, hanem hús-vér embereknek, akik küzdenek a saját problémáikkal. Az alapos kutatómunkának hála korhű miliőben ismerhetjük meg Sisi első nyolc évét a császári udvarban.

 

Ez a könyv mindazoknak szól, akiket lenyűgöz a történelem emberi arca, akik nem érik be a legendákkal, hanem szeretnék megérteni, mi rejlik a korona mögött. Ajánlom mindenkinek, aki hisz abban, hogy a múlt hősnői nem csupán díszes ruhák és arcképek szereplői, hanem élő, érző emberek voltak, akiknek kérdései, vágyai és küzdelmei ma is megszólítanak minket. Az Elisabeth – A dinasztia árnyékában nemcsak egy történelmi portré, hanem utazás egy kivételes nő lelkébe, aki egyensúlyt keresett a mindennapokban, melyet átitatott a történelem, a szépség és az önmegvalósítás iránti vágya.