Főkép

Soha még nem utaztunk ennyire kaotikus előkészületekkel külföldre, mint most. Kezdve azzal, hogy a légitársaság folyamatosan variált az ülésrenddel, folytatva a szállással kapcsolatos nehézkes információáramlással. De a végén minden a helyére került, és maga az utazás már zökkenőmentesen zajlott. A Helsinki és Tampere közötti buszos utazás pedig az emlékezetes momentumok közé került.

 

Tampere pedig azok közé a városok közé tartozik, amelyekről kiderül, hogy többek, mint gondolnád, mert előzetesen úgy véltem, ez csupán egy napra elegendő látnivalót kínál, a valóságban azonban ennél jóval többet tud. Kiváltképp, ha a látogató szereti a nagyobb vízfelületeket, és az olyan tradicionális iparvárosokat, mint Manchester. A Finlayson negyed vöröstéglás épületei láttán nekünk óhatatlanul a tavalyi WOMEX helyszíne jutott az eszünkbe, és ugyan itt jóval kevesebb az új építésű felhőkarcoló, azért modern épületből is akad pár.

 

Azt persze mi sem tudtuk kideríteni, miért a finneket tartják a legboldogabb nációnak, de hajlunk arra, hogy a legtisztább város címet megkapják. Nem láttunk még hajléktalant, eldobott csikket, és szemetet is csak elvétve – szóval le a kalappal a városlakók előtt. Azt meg örömmel láttam, hogy pár utcai plakát már hirdeti a WOMEX-et, éppen ezért remélem, az esti koncertek teltházasok lesznek. Mert egyébként úgy látom, regisztrált WOMEX-esből kevés van, nem emlékszem, mikor láttam ilyen alacsony számot a résztvevőknél.

 

Szokás szerint idén is igyekeztem előre leszervezni pár találkozót, illetve belehallgattam a fellépők lemezeibe, ami alapján összeállítottam egy előzetes listát, hogy kit, mikor és hol kellene meghallgatnom. Meglepődtem, mert az első, felületes szemrevételezéshez képest jóval több olyan előadó és zenekar mutatja be tudását ez alatt a pár nap alatt, akikről korábban már írtam az ekultura.hu oldalon. Ettől még tény, hogy csupán 3-4 koncert került a mindenképpen megnézendő kategóriába, a többi esetben a jól bevált szaladgálás módszeréhez nyúlok, hogy minél több fellépőt lássak.

 

A nyitó ceremónia helyszínéül egy hatalmas komplexumot választottak a szervezők, amelyben szálloda, Mumin-múzeum, a MüPa nagyterméhez hasonló koncertterem és még ki tudja, mi minden található. A finnekre jellemző lazasággal zajlott az este, aminek érdekességet az adta, hogy az egyik helyi tévé társaság felvette a négy fellépő együttes produkcióját, ilyesmiben korábban még nem volt részem.

 

A szokásos üdvözlő és felvezető beszédek után – melyek között volt egy díjátadó is – végre elkezdődött a WOMEX számomra legizgalmasabb része, az élő fellépések. A szerda estére meghirdetett négy fellépő közül hármat már ismertem, így bíztam benne, hogy ez is emlékezetes este lesz – és nem kellett csalódnom.

 

A sort az általam korábban még sosem látott-hallott Ne Lintuizet kvartett nyitotta meg, akikről kiderült, hogy nem az én zenémet játsszák. Folkra támaszkodó, időnként rockkal ötvözött muzsikájuknak nem sikerült megérinteniük, de mondjuk erre nem is volt túl sok esélyük, mert összesen három számot játszottak. Ez, mint később kiderült, az egész estére jellemző volt – gondolom a tévé miatt. Kár, mert a többieket szívesen néztem volna hosszabb ideig.

 

Másodikként az Ulla Pirttijärvi – Olav Torget – Kenneth Ekornes alkotta trió, vagyis az Áššu lépett a színpadra. Az utolsó két lemezükről írtam, és élőben sem okoztak csalódást, a számi yoik, keverve az elektromos gitárral, ütőhangszerekkel, izgalmas muzsikát alkotott, amiben egyszerre volt jelen az ősi hagyomány és napjaink modernsége. Itt sajnáltam első ízben, hogy csak három számra jutott idő, ebből sokkal több lenne elegendő.

 

 

Előzetesen úgy tippeltem, hogy biztosan lesz legalább egy fellépő, aki harmonikán játszik, mert ez annyira népszerű és elterjed hangszer a finneknél. Így is lett, hiszen harmadikként Kimmo Pohjonen következett. Sok évvel ezelőtt őt már láttam élőben Budapesten, amikor a Tavaszi Fesztiválon Minna Tervamäki társaságában mutatta meg, mire képes a saját fejlesztésű harmonikájával. Ez volt a Bright Shadow projekt – erről bővebben itt írtam. Valamint méltattam a 2015-ös lemezét – vagyis nagyjából tudtam mire számíthatok. A produkciója azonban felülmúlta minden előzetes elképzelésemet, ugyanis karizmatikus játéka, illetve az elektronikával, effektekkel dúsított zenéjéből áradt az energia, csak ültem és bámultam. Egyetlen problémám volt vele – ott, ahol ültem, alig lehetett valamit hallani a harmonikából, pedig épp az lett volna a lényeg.

 

Végezetül kaptunk egy kis Karéliát, hiszen a három hölgy alkotta Värttinä sokat merít az elcsatolt térség vokális népzenéjéből. Sajnálatos módon ők is csak három számot játszottak, még jó, hogy őket már láttam korábban, így csak kicsit fájt, hogy most nem énekeltek többet. Nyilván ők voltak a legismertebbek a négy fellépő közül, és persze a színpadi rutin sem hiányzott náluk – de hihetetlen energiával énekelték, mozogták, zenélték végig a nekik jutott három számot. Aki tehet, az mindenképpen hallgassa meg az idén megjelent Kyly című albumukat, mert az is jól sikerült.

 

És itt ért véget az este – legalábbis számomra, mert az egész napos városnézés után egyedül az ágyamra vágytam, így a szokásos állófogadást már kihagytam. Miközben a buszon ülve néztem a város esti fényeit, gondolatban megdicsértem a szervezőket, hiszen a regisztráció mellé ötnapos buszbérletet is adtak.

 

 

Zárásként következzen a 2025-ös top 20-as kiadói lista az alábbi (sok meglepetést most sem tartalmaz):

Glitterbeat Records (Germany)

One World Records (Denmark)

Nordic Notes/CPL Music (Germany)

Real World Records (UK)

Galileo MC (Spain/Germany)

Buda Musique (France)

Segell Microscopi (Spain)

ACT Music (Germany)

Zephyrus Records (Belgium)

Rockadillo Records (Finland)

Mapamundi Música (Spain)

Contre-Jour (Belgium)

Bongo Joe (Switzerland)

Ajabu! (Sweden/Germany)

Ponderosa Music (Italy)

Asphalt Tango Records (Germany)

By Norse Music (Norway)

Analog Africa (Germany)

Fonó Records (Hungary)

Outhere Records (Germany)