Főkép

A Truvatura szó jelentése kincs, vagy pontosabban elrejtett kincs. Ez a legenda Szicíliában jól ismert: a hegyekben, barlangokban elásott arany, amit évszázadok óta keresnek, de kevesen találják meg. Luisa Briguglio debütáló szólólemeze erre a képzetre épít – de a kincs itt nem anyagi természetű, hanem emlékekből, hangokból, érzésekből áll. A címről így beszélt egy interjúban:

„A szicíliai cím, amelyet végül „megtaláltam”, egy barlangban elrejtett legendás kincsre utal… (ebből) egy olyan vágyakozást olvashatunk ki, amely számomra az album teljes poétikáját áthatja: „a megtalálandó dolgok”. Konfliktusról, félelemről, kétségről, szerelemről, de mindenekelőtt a vágyról beszél, és erre a hipotetikus hajtóerőre oltották mind a nyolc dalt.”

 

Ugyan barlangban nem fogok elásott kincsek után kutatni, azonban ez a lemez valóban olyan kincs, amelyet csak az talál meg, aki elszántan keresgél az interneten. A lemez a Bandcamp oldalán elérhető, de a Spotify-on nem: Briguglio ezzel is egyértelművé teszi, hogy nem a zeneipari zajba akar beolvadni, hanem megőrizni az alkotás intimitását és emberi léptékét.

 

A Truvatura nyolc felvételt tartalmaz, és bár gyökerei egyértelműen dél-olasz, nem egyszerű népzenei lemezről van szó. A dalokban az akusztikus hangszerek – gitár, nagybőgő, ütőhangszerek, rézfúvósok, duduk – úgy simulnak egymáshoz, mintha a Föld különböző pontjairól érkeznének, de közös nyelvet beszélnének. A „Figghia mia figghia” búcsúja, a „Notti” éjszakai vívódása vagy a „Quand je serai prête” reményteli üzenete mind eltérő hangulatot hoz, de egyformán hitelesek, mert ugyanabból a forrásból táplálkoznak: az emberi tapasztalat mélységeiből.

 

Luisa Briguglio nem véletlenül írta a dalokat szicíliai dialektusban. Ez számára nem egzotikum, hanem az identitásának része, a legközvetlenebb nyelv, amelyen érezni, mesélni és emlékezni tud. Ahogy ő maga mondta: „canta e cunta” – énekel és elmesél. A szicíliai itt a múlt és a jelen közti híd, amin keresztül az ősi hangok (Sappho, Horatius, a népi históriák) összekapcsolódnak a mai történetekkel. Kapcsolódik más régiókhoz, hiszen a „Quand je serai prête” című számban felbukkan a francia nyelv.

 

A zene egyszerre finom és gazdag, mintha Ernesto Nobili producer szándékosan kerülte volna a túldíszítettséget, ugyanakkor nem spórolt az ötletekkel. Minden hangszert a helyén használ, a hangszerelés okosan egyensúlyoz az álomszerű és a valóságos között. Az „A stidda” például ezt a kettősséget ragadja meg: akusztikus, mégis filmszerű. De számomra a csúcspont az „Il cacciatore”. Itt Luisa Briguglio hangja meleg és bársonyos, a dallam szinte körülölel, a szöveg pedig a lemez esszenciáját sűríti egyetlen dalba: a keresést, az elvágyódást és a megtalálás pillanatát.

 

A Truvatura album egyszerre személyes és időtlen. Egy olyan album, amely nem igyekszik mindenkihez szólni, de akihez eljut, annál maradandó nyomot hagy. Hallgatás közben úgy érezzük, mintha mi magunk is részesei lennénk annak a kincskeresésnek, amiről a cím mesél. És talán a végén rájövünk arra az igazságra, amit az énekesnő ezzel kapcsolatban mondott: „Az igazi zsákmány nem az, amit találunk, hanem az, amivé a keresése során válunk.”

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Il cacciatore, U ‘nnamuratu e a morti

2025-ben megjelent album (LiburiaRecords)

Weboldal: https://www.facebook.com/luisa.briguglio.7

 

 

Előadók:

Luisa Briguglio – ének

 

Közreműködők:

Ernesto Nobili – gitár

Sergio Dileo

Ciro Riccardi

Joe Zerbib

Cristiano Della Monica – ütőhangszerek

Matteo Nocera – dobok

Denise Di Maria – charango

Giacomo Pedicini – nagybőgő

France Duclairoir – nagybőgő

Francesco Di Cristofaro – duduk

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Figghia mia figghia 02:55
  2. A stidda 03:37
  3. Il cacciatore 04:10
  4. Notti 04:13
  5. U ‘nnamuratu e a morti 04:33
  6. Quand je serai prête 02:35
  7. Petra e caminu 03:46
  8. Navi 04:40