Főkép

David Becker (gitár) és Paul Wertico (dob) közös vállalkozása, a Tuxedo Man, nem csupán két virtuóz játékos találkozása, hanem egyfajta kísérleti pillanatkép, egyetlen délután alatt felvett improvizációs zenei műhelymunka. És éppen ez a spontaneitásban rejlő izgalom hordja magában a projekt kiszámíthatatlanságát, ettől válik igazán vonzóvá. Az album hangzása ugyanis sokszor lebeg a pillanatnyi finom szövetek és az érzékeny dinamikák határán.

 

Becker gitárjátéka — amelyet a sajtóközlemény mint „textúrált gitárlandscapek” ír le — sokszor instrumentális ecsetvonásként, halkan zajló belső párbeszédek részeként jelenik meg. A dallamokat nem mindig bontja ki lineárisan: néha inkább motívumfoszlányok, visszatérő „lemaradt pillanatok” lebegnek előttünk – mintha az improvizáció szövetén keresztül tűnnének fel a távolból. Wertico dobjai és perkusszív elemei ebben a környezetben nem pusztán ritmikai alátámasztást nyújtanak, hanem saját, önálló formákat hoznak létre. A dobos preparált jellegű technikákkal és szokatlan ütőhangszer-megoldásokkal is él, ami tovább oldja a hagyományos „dob és gitár” felosztást. Ez a fajta ritmikai szabadság több helyen enged játékos párbeszédet a gitárossal.

 

A dalcímek (például The Hunt, Spiders on Drugs, Cicadas & Beans) már önmagukban is afféle hangulatindítók: apró képek, amelyek a zene belső világát vetítik ki. A The Hunt című darab hallhatóan feszesebb lendületet kínál, míg például a Tuxedo Man nyugodtabb, elnyújtottabb légkörű. Az ütőhangzások és a gitár visszhangjai között feszülő légtér arányai sokszor idézik a modern improvizációs jazz és az ambient elemek átjárását. Az album legnagyobb érdeme talán éppen abban áll, hogy nem a mainstream jazz világára reflektál: inkább egy amolyan váratlanul megjelenő pillanat, amelyet a hallgató időről időre felfedezhet magának. Bizonyos helyeken, amikor Becker finom feszültségeket épít, Wertico halk hangszínei és rezonáns ütős elemei visszahúzódnak, így a zene még tagoltabbá válik: nem egyszerűen két hangszert hallunk egymás mellett, hanem egy közös teret, ahol minden pengetés és minden rezdülés megmutat valamit.

 

Persze nem minden percben ragyognak: néha talán kissé hosszúnak érezzük a csendes átmeneteket, vagy várunk valamire, hogy formát öltsön – de éppen ez a fajta várakozás, késleltetés, mikrodrámák sokasága adja a lemez megkülönböztetett értékét. És amikor a mélyebb impulzusok — ritmikai fluktuációk, finom modulációk — kerülnek előtérbe, akkor is érzékelni egyfajta elfojtottságot, kibontatlan vagy inkább megoldatlan kíváncsiságot.

 

A Tuxedo Man nem egy könnyen befogadható hallgatnivaló, hanem inkább egy aprólékos zenei labor. Olyan hozzáállást igényel, amely nyitott a finom változásokra, ami nem egyetlen témához ragaszkodik, hanem élvezi, amikor a zenészek a pillanat ívével játszanak. Becker és Wertico kísérleti vállalkozása azoknak ajánlható, akik szeretik az improvizáció mikrostruktúráit, az atmoszferikus rezdüléseket és azt, hogy a zene sokszor épp az apróságokban rejtőzik.

 

A lemez itt vásárolható meg.

 

Előadók:

David Becker – gitár

Paul Wertico – dob

 

Elhangzó szerzemények:

 

1) The Hunt

2) Spiders on Drugs

3) Tuxedo Man

4) Crazy Time

5) Cicadas & Beans

6) The Catch

7) All in Good Time (bonus track)