Zenék a nagyvilágból – Rodrigo Leão: O Rapaz do Montanha – világzenéről szubjektíven 490/2.
Írta: Galgóczi Tamás | 2025. 09. 12.
Tisztában vagyok vele, hogy a statisztikai valószínűségnél sokkal nagyobb létszámban szerepelnek a rovatban portugál előadók. Ez annak tudható be, hogy szeretem a portugál nyelvet, annak dallamát, hangsúlyozását, másrészt mindig találok olyan előadót, albumot, amely ebből az országból érkezett, és olyan muzsikát játszik, amely elnyeri a tetszésemet.
Ilyen az eheti rovatban bemutatásra kerülő lemez, aminek létrejöttét az alábbi sorok inspirálták: „Ha Isten megbocsát a csalóknak, ki bocsát meg Istennek?”
Ez a „Cadeira Preta” című költeményben szerepel, amit Rodrigo Leão felesége, Ana Carolina Costa írt. Ennek hatására álmodta meg, hogy milyen elvek alapján kell megírnia és stúdióban rögzítenie a következő albumot. Amely, ha jól értettem az interjúit, akkor más, mint a korábbiak.
Zeneileg visszanyúlt a múlt század hetvenes éveibe, és fiatalságának meghatározó dalait, zenéit használva kiindulópontként, komponálta meg az új számokat. Az új album pontosan ezt a kettősséget mutatja: egyszerre gyökerezik a portugál tradícióban, és közben kortárs, szinte filmzeneszerű rétegeket tár fel. Az O Rapaz do Montanha című korong mély érzelmekkel, élénk emlékekkel és kitartó reménnyel van átitatva – érzem a fado hatását, de szerencsére sikerült azon túllépni, és létrehozni valami egyedit.
Az album első hallgatásra is egységes, finom szövet, ahol a csend legalább annyira fontos, mint a megszólaló hangok. Nem akar harsány lenni, hanem inkább befelé fordít, elgondolkodtat. Én magam sokszor azon kaptam magam, hogy egy-egy tétel közben nem is konkrét dallamokra figyelek, hanem a hangulat szőtte képekre, amik bennem keletkeznek. Rodrigo zenéje itt is inkább atmoszféra, mintsem egyszerű kompozíciók sora.
Az O Rapaz do Montanha cím már önmagában is sejtelmes. A „hegyi fiú” képe lehet nosztalgia, gyermekkori emlék, de akár a magány és elmélkedés szimbóluma is. A számok között találunk tisztán hangszeres darabokat és énekes betéteket is, de mindenhol ott van Rodrigo Leão kézjegye: minimalista, mégis érzelmileg mély dallamvezetés, amely lassan bontakozik ki, és egyre jobban bevonja a hallgatót.
A zenekari kíséret, a vonósok, a finom elektronikus textúrák és a portugál fado hagyományaira utaló dallamok szervesen illeszkednek egymáshoz. Tetszik, hogy időnként nagyobb hangsúlyt kapnak a különféle ütőhangszerek (O Guardador). Nem kell hozzá portugálul érteni, hogy átéljük: ez egy személyes vallomás, egy olyan album, ami csendesen, de makacsul belopja magát a hallgató szívébe.
Szeretem azokat a lemezeket, amelyek nem egyszeri élményt nyújtanak, hanem újra és újra visszahívnak. Az O Rapaz do Montanha pontosan ilyen. Nem harsány, nem szórakoztatni akar, hanem kísér, gondolkodásra, elmélyülésre hív. És bárki, aki nyitott a csendben születő szépségre, könnyen megtalálhatja benne a maga történetét.
Meghallgatásra ajánlott számok: Andava eu..., O Labirinto, O Rapaz da Montanha
2025-ben megjelent album (Galileo MC)
Weboldal: www.rodrigoleao.pt
Előadók:
Ana Vieira – ének
Bruno Silva – brácsa, tambura, ének
Carlos Tony Gomes – cselló
Frederico Gracias – dobok és ütőhangszerek
Rodrigo Leão – zongora és szintetizátor
Viviena Tupikova – hegedű
Közreműködők:
Ana Carolina Costa – ének
António Quintino – nagybőgő
Carlos Poeira – harmonika
Celina da Piedade – harmonika
Francisco Palma – ének
Gabriel Gomes – harmonika
João Eleuterio – gitár
José Peixoto – klasszikus gitár
Pedro Oliveira – ének
Rosa Leão – ének
Sofia Leão – ének
A lemezen elhangzó számok listája:
- O Labirinto
- Cadeira Preta
- O Rapaz da Montanha
- Já sabia
- Exercícios
- Guarda-te
- Interlúdio
- Andava eu...
- Afronto
- Estranho Imperfeito
- Valsa Espiral
- Madrugada
- Esperança
- O Guardador
- Lobos do Mar
- Vento sem Fim