Főkép

A bakancslistámon sokáig szerepelt a spanyol Alhambra épületegyüttese, amelyet az arab építészet egyik csodájának tartok, ahol sikerült olyan emberléptékű tereket kialakítani, ahol a szobák és termek szorosan kapcsolódnak a növényzettel és szökőkutakkal, medencékkel ékesített udvarokhoz. Ahol a látogató úgy érzi, a magasba törő oszlopok nem csupán a mennyezetet, hanem az eget is tartják. Mindezt tetézi, hogy a reconquista után a keresztény uralkodók megtartották az eredeti épületeket, csak kiegészítették a sajátjaikkal (V. Károly palotája és a Szűz Mária-templom), így manapság igazi multi-kulti élményben van részük a látogatóknak. Vagy ha úgy jobban tetszik, akkor az eltérő kultúrák egymás mellett létezését látjuk magunk előtt.

 

Én ugyan nem jutottam el a granadai Darro folyó partján álló komplexumba, ellenben Ahmed Mukhtar igen, és rá legalább olyan hatással voltak a látnivalók, mint mindenki másra. Csak ellentétben a többi turistával, ő muzsikusként úgy érezte, a kapott inspirációt muszáj zenében kifejeznie. Olyan kompozíciót álmodott meg, amiben szintén érvényesül a két kultúra, az arab és a keresztény egymásra hatása.

 

Ezt végül úgy valósította meg, hogy közös zenélésre felkérte Ignacio Lusardi Monteverde flamenco gitárost, akivel jól ismerték egymást, hiszen korábban közösen turnéztak. Szóval az egymásra hangolódás megvolt, már csak meg kellett írni az album számait. Itt is a változatosság és a másik fél bevonása volt az elsődleges szempont, erről így nyilatkozott Ahmed Mukhtar:

„Mivel egyes úd technikák kihívást jelentettek a gitáron, és fordítva, gondosan mindkét hangszert szem előtt tartva komponáltam. Még a taqasim (improvizált részeim) során is, amelyek mélyen gyökereznek az arab úd hagyományban, arra törekedtem, hogy a gitárt bevonjam ebbe a zenei nyelvbe.”

 

Bevallom, nem ismerem annyira az arab maqām és a flamenco zene finomságait, így bajban lennék, ha nevesítenem kellene minden szám fő stílusjegyeit. Így csak arra szorítkozom, hogy méltassam a két zenész teljesítményét. A gitármuzsikát kedvelőknek nyilvánvalóan kötelező hallgatnivaló az Al-hambra album. Régen hallottam ennyire elegáns, könnyed játékot, ami elsőre elfedi, mennyire összetett muzsikát hallunk. Egy hallgatás biztosan nem elegendő mindazon finomságok felfedezésére, amit ez a tíz szám rejt.

 

Kedvenceim közé tartozik az albumot indító „River Banks”, mert ebben érzem legjobban a két zenész összhangját, és persze Demi Garcia Sabat ütőhangszeres visszafogott kíséretét. Ráadásul mintha latin-amerikai hatást is hallanék, és tetszik a dallama, miközben a groove sem hiányzik belőle. Érdemes a hozzá forgatott videót megnézni.

 

Szintén a lendületes szerzemények közé tartozik a „Basra” (ez a hasonló nevű iraki városra, Baszrára utal), ebben az údban rejlő lehetőségeket mutatja meg nekünk virtuóz módon Ahmed Mukhtar. Harmadikként az utolsó számot nevezem a kedvenceim közé, mert a „The Young Prince and the Young Princess” nemcsak attól válik különlegessé, hogy Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov Seherezádé című művének egy részét dolgozták fel, hanem ahogyan mindezt az úd és a flamenco gitárral megvalósítják. Eddig még nem említettem, de ez egy teljesen instrumentális lemez, így a dallamot vagy az úd, vagy a gitár játssza – és igazából egy pillanatig sem hiányzott nekem az ének.

 

Ez a lemez nemcsak az úd- vagy a gitárzenekedvelőknek lesz a kedvence, hanem azok is szeretni fogják, akik élvezik a különféle zenei kultúrák keveredését, egymásra hatását.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: River Banks, Basra, Caravan

2025-ben megjelent album (Arc Music)

Weboldal: http://amukhtar.com/

 

 

Előadók:

Ahmed Mukhtar – úd

Ignacio Lusardi Monteverde – gitár

Demi Garcia Sabat – ütőhangszerek

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. River Banks – 4:19
  2. Basra – 5:53
  3. A Moment of Taqasim – 4:31
  4. Baghdadi Girl – 3:59
  5. Caravan – 4:55
  6. Samaa’i Ajam – 4:28
  7. Quietness – 4:48
  8. Iraqi Merengue – 3:04
  9. Al-hambra – 4:34
  10. The Young Prince and the Young Princess – 6:22