Főkép

Nem törvényszerű, de néha előfordul, hogy a sikeres pályát befutó zenészek megállnak, és visszakanyarodnak a kezdetekhez, és egy olyan albumot rögzítenek, amin az akkori hatások és elképzelések érvényesülnek. Ezt nevezhetjük a feltöltéshez szükséges állomásnak, bár az sem ritka, hogy az adott előadó valami fontosra, értékesre kívánja felhívni a nagyérdemű figyelmét. Ez állapot alatt nem feltétlenül azt értem, amikor valaki összeállít egy daloskönyvet vagy albumot a kedvenc dalaiból, mert a válogatásnak teljesen eltérő – akár anyagi – okai is lehetnek.

 

Az általam tisztelt amerikai Rhiannon Giddens idén megjelent albuma egyértelműen visszatérés a gyökerekhez, a Carolina Chocolate Drops együttes kezdeti éveihez. Az általuk kiválasztott és rögzítetett tizennyolc dal az észak-karolinai zenei hagyomány előtt tiszteleg, és azt az időt idézi fel, amikor a zene még egészen mást jelentett, mint napjainkban.

 

 „Mi a zene szerepe a társadalmunkban?” – tűnődik Rhiannon Giddens. „Hogyan tudjuk elválasztani a féktelen kapitalizmustól, ahol a zene egy termék, a zenészek pedig csak véletlenszerűek? Hogyan használjuk a ránk hagyott eszközöket és rendszert úgy, hogy az más létezési módokra emlékeztessen minket?”

 

Ez a létezés a földközeli állapot, amikor a népesség nagyobbik része nem városban, hanem falvakban, farmokon vagy ültetvényeken élt, és még senki nem hallott az elidegenedésről, a nagyvárosi magányról. A zenészek részben saját örömükre játszottak, illetve a közösségnek biztosítottak hallgatnivalót és persze talpalávalót. Ezek a hajdanvolt, idilli idők köszönnek vissza a számokban.

 

„Gyere a verandánkra, ülj le, igyál egy teát, és mi csak játszani fogunk néhány dallamot” – mondja Giddens. „Ezt az érzést szerettük volna felvenni.”

 

Ezt a célt szerintem sikerült megvalósítaniuk, részben annak köszönhetően, hogy a felvételeket nem egy modern stúdióban rögzítették, hanem autentikus helyszíneken, verandákon, udvarokon, és az egyik mikrofont nem a zenészekre, hanem a természet „háttérzajaira” irányították, így kerültek kabócák és madarak a felvételekre. A cikk végi videók jól visszaadják a hangulatot, mi pedig látjuk a környezetet, amiben a két zenész otthonosan érzi magát.

 

Hogy ez a fajta megközelítés mit is jelent a gyakorlatban, arra jó példa a „Rain Crow” című első szám, amiben Justin Robinson énekel és hegedül, de megjegyzem, hogy az ének általában nem jellemző, többnyire instrumentális darabokat hallunk. Blues, bluegrass és folk keveredik egymással, és persze mindegyikben ott vannak a még régebbi hatások. A minimalista hangszerelés szinte testközelbe hozza a számokat, legyen szó gyors tételekről (Going to Raleigh), vagy lassabb valcerről (Country Waltz) – mindkettőről videó is megtekinthető.

 

A „Fly Around My Pretty Little Miss” című szám közben úgy éreztem, hogy ez akár száz vagy még régebbi felvétel is lehetne, mintha visszautaznánk az időben, annyira hiteles a két muzsikus játéka. Az egyébként teljesen nyilvánvaló, hogy ők ketten nagyon érzik egymást, és nem csupán odafigyelnek a másikra, hanem egyenrangú félként játszanak.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Going to Raleigh, Country Waltz, Rain Crow

2025-ben megjelent album (Nonesuch Records)

Weboldal: https://rhiannongiddens.com/rhiannon-giddens-justin-robinson

 

 

Előadók:

Rhiannon Giddens – bendzsó, ének

Justin Robinson – hegedű, ének

 

Közreműködők:

Justin „Demeanor” Harrington

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Rain Crow
  2. Brown’s Dream
  3. Hook and Line
  4. Pumpkin Pie
  5. Duck’s Eyeball
  6. Ryestraw
  7. Little Brown Jug
  8. Going to Raleigh
  9. Country Waltz
  10. Molly Put the Kettle On
  11. Fly Around My Pretty Little Miss
  12. John Henry
  13. Love Somebody
  14. Ebenezer
  15. Old Joe Clark
  16. Old Molly Hare
  17. Marching Jaybird
  18. Walkin’ in the Parlor