Zenék a nagyvilágból – Brìghde Chaimbeul: Sunwise – világzenéről szubjektíven 482/1.
Írta: Galgóczi Tamás | 2025. 07. 23.

Egy időben azzal szórakoztattam magamat, hogy beléptem az egyik netes böngésző ingyenes térképszolgáltatásába, majd véletlenszerűen kiválasztottam egy országhatáron túli települést, és miután átváltottam utcanézetre, elindultam felfedezni a környéket. Barangolni az utcákon, nézni kapukat, érdekes házakat, tereket, szobrokat – belecsöppenni egy idegen világba, és így átélni valamit a hely hangulatából.
A skót Brìghde Chaimbeul idén, vagyis 2025-ben megjelent albuma pont ilyen. Amikor elindítja az ember a lejátszóban, mintha az istenek megragadnák, és letennék egy számára idegen környezetbe. Az csak részben jelent előnyt, ha skótok vagyunk, mert szerintem az ifjú hölgy kísérletező, minimalizmussal kacérkodó játéka számukra is felfedezetlen vidéket jelent.
Kelta hagyományok suhannak a Felföld köddel borított szirtjei között, de ne a dudás felvonulásokból jól ismert dallamokra számítsunk – bár erre is van példa, hiszen a csoportosan előadott „Sguabag/The Sweeper” pontosan ilyen –, hanem inkább látomásokra. Ilyen az első tétel (Dùsgadh/Waking), amit akár úgy is értelmezhetünk, mint az ébredés, a tudat újraindulásának zenei megtestesülése, ahogyan a tudat apránként átveszi a vezérlést az érzékszervek és a gondolatok felett. A hajnali álomképeink azonban még bennünk kavarognak, és ezért egy darabig nem tudjuk eldönteni, hol is vagyunk, mikor kezdődik a valóság, és mi fikció. Ez a gyakorlatban kilenc percig kitartott hangot jelent, amely csak lassan változik – a hallgató részéről nem egyszerű feladat a befogadás, ez egyszerre tekinthető kihívásnak, és ideális ráhangolódásnak.
Ha ettől nem szaladtunk világgá, akkor a továbbiakban már könnyű dolgunk lesz, mert ugyan a kísérletezés a későbbiek során is velünk marad, azért „fogyaszthatóbb” kompozíciók következnek ezután. Az átmenet fokozatos, a másodikként érkező „A' Chailleach” mintha az előző folytatása lenne, csak nagyobb változatossággal. A megfáradt hallójáratommal jólesett leülni a tűz mellé (Kindle the Fire), majd ritka kivételként élvezni Brìghde Chaimbeul énekét a „She Went Astray” című számban, miközben a hangszerén még mindig kísérletezik, markáns ellentétet képezve.
A technikai tudását a kifejezetten gyors tempójú „Bog an Lochan” alatt csodálhatjuk meg – nyilván ez a kedvenc hangszere. Majd jön a kedvencem, a három dudás társaságában előadott „Sguabag/The Sweeper”, ami ha úgy veszem, akkor tisztelgés a hagyományok előtt, de közben nem feledkezik meg a progresszivitásról sem. Mintha mindenki csak a saját témáját játszaná, aminek nem sok köze van egymáshoz, valahogy mégis összetalálkoznak a szanaszét futó hangok – nem véletlenül ezt vettem fel az idei Spotify listámra.
„Ez egy olyan zene és nyelv, amely oly sokáig fennmaradt – ez az emberek zenéje. Ez a föld zenéje.”
A Sunwise című album elgondolkodtató, osztatlan figyelmet igénylő alkotás lett, amin kisebbségben vannak Brìghde Chaimbeul saját szerzeményei. Értelmezhetem úgy, ahogy mondtam, és gyakorlatilag a félálomból eljutunk a teljes ébrenlétig, vagy elfogadom a kísérő füzetben megfogalmazottakat:
„Ez a lemez a tél ölelését követi nyomon: a sötétség bezárulását, a hideget, a befelé fordulás vonzását. De az évszak szokásait és a ceilidh-re való gyülekezést is; a tűz körül elmesélt dalokat és történeteket: ahol a valóság és a képzelet közötti határok elmosódnak.”
Egy biztos, sokféle arcát mutatja nekünk, és éppen ezért nincs más dolgunk, mint élvezni a zenét, és átadni magunkat ennek a hol misztikus, hol szimplán kísérletező muzsikának, amiben harmonikusan jelen van a múlt és a jelen.
Meghallgatásra ajánlott számok: She Went Astray, Sguabag/The Sweeper, A' Chailleach
2025-ben megjelent album (Glitterbeat, tak:til)
Weboldal: https://www.brichaimbeul.com/
Előadók:
Brìghde Chaimbeul – ének,
Közreműködők:
Colin Stetson – szaxofon
Francis McIlduff – uilleann duda
Jamie Murphy – uilleann duda
John McSherry – uilleann duda
Seamus Heath – orgona
Aonghas Phàdraig Caimbeul
Eòsaph Caimbeul – ének
A lemezen elhangzó számok listája:
- Dùsgadh/Waking 09:21
- A' Chailleach 07:31
- Kindle the Fire 00:39
- She Went Astray 01:41
- Bog an Lochan 02:23
- Sguabag/The Sweeper 04:20
- Duan 03:56
- The Rain Is Wine and the Stones Are Cheese 00:59