Zenék a nagyvilágból – Barbora Xu: The Garden of Otava – világzenéről szubjektíven 477/1.
Írta: Galgóczi Tamás | 2025. 06. 18.

Ez a történet a cseh énekesnőről szól, aki évekig a finn Otava szigeten élt, ahol az erdőket járva, a természet hangjait hallgatva álmodta/komponálta második lemezének anyagát. Zenéjére nemcsak a cseh és a finn, hanem a kínai kultúra is hatással volt, mivel a finn tartózkodása előtt Tajvanon megtanult játszani a kínai citerán.
A bemutatkozó albumát nem hallottam, de a mostani teljesen elvarázsolt – igaz, nem azonnal, csak második-harmadik nekifutásra. Ennek oka, hogy ennél a zenénél nem elegendő a puszta odafigyelés, hanem szükség van az ellazulásra, és nyitottságra. Itt nem a tempó és az energia ragadja magával az embert, hanem a hangulat, a természetközeliség.
A hatás elérésében fontos szerepe van a természet hangjainak (például madárcsicsergés), mert még jobban ráerősítenek az érzésre, miszerint mi most erdőben sétálunk, a fák közül halljuk a muzsikát. Ezeken többnyire az énekesnő játszik, és olyan egzotikus, vagy csak ritkán hallott hangszerek vannak köztük, mint például a kantele, a hárfa és kínai kucseng (guzheng), ami szintén egy citeraféle, és nagyon hasonlít a japán kotóra.
Barbora Xu (eredeti nevén Barbora Šilhánová) esetében a hangszeres tudás mellett nagyon fontos az éneke, ami tökéletesen illik a zenéhez. Mintha az ágak között lágyan suhanó szellőt hallanánk. Nem állítom, hogy éteri a hangja, de hogy kisimítja a ráncokat a hallgató homlokáról, abban teljesen biztos vagyok – nálam legalábbis ez történt.
Kedvenceim közé tartozik a „Hilltop” elsősorban fülbemászó dallama miatt, ami nyomokban az egyik Metallica-nótát jutatta eszembe. A „Jingtu (Finally)” azért fogott meg, mert ezt teljesen egyedül játszotta fel a stúdióban az énekesnő, és talán ez mutatja meg a legjobban, mit jelent nála a letisztultság, a visszafogottság.
A The Garden of Otava album érdekes keveréke a keleti és nyugati zenei kultúrának, és számomra újra azt bizonyította be, hogy a természeti környezet mennyire inspirálóan hat a művészetekre. Nyugodt szívvel ajánlom, mindazoknak, akik kikapcsolódásra, relaxációra vágynak.
Meghallgatásra ajánlott számok: Jingtu, Hilltop,
2025-ben megjelent album (Nordic Notes)
Weboldal: https://www.barboraxu.com/
Előadók:
Maija Kauhanen – ének, kantele, harangok
Johannes Geworkian Hellman – tekerőlant, ének
Közreműködők:
Asja Valcic – cselló
Tapani Rinne – klarinét
Mikko H. Haapoja
Ilkka Heinonen
Tinashe Masagundza
A lemezen elhangzó számok listája:
- Kiam
- Jinwan (Tonight)
- Together
- Gamlin
- Hilltop
- White Stork Tower
- Inhale
- Jingtu (Finally)
- Exhale
- Yuzhong Laide Ni (Found you)