George Bumann: Fültanúként a vadonban

A vadállatok diskurzusai túlmutatnak a város és a vadon közötti megosztottságon, áthidalva élőlények különböző fajai, nemzetségei, családjai, rendjei és osztályai közötti távolságokat.

George Bumann állati kommunikációról szóló könyve igazi kincsesbánya az amatőr természetbúvárok számára. A leírtakat bárhol hasznosíthatjuk: városban, vidéken, tanyán, erdőn-mezőn, szántóföldeken vagy a saját kertünkben... a mindennapok során vagy éppen „csak" kirándulás közben. Hiszen a természet, és így az állatok is mindenütt ott vannak. Csak észre kell venni őket. Csak meg kell tanulni odafigyelni rájuk. A technológiával átszőtt, villogó-pittyegő, rohanó világra ráállt agynak kellhet egy kis idő (és némi erőfeszítés), míg sikerül áthangolódnia a természet lassabb, csendesebb tempójára - mégis, megéri rászánni mind a kettőt, hiszen aki elindul ezen az úton, varázslatos, új világ(ok)ba nyerhet betekintést.

Egyre többet olvashatunk, hallhatunk arról, hogy mekkora károkat okoz az ember mentális egészségében a természettől való elidegenedés, az élővilággal való kapcsolat elsorvadása, elvesztése. A mindennapok mókuskerekében rá vagyunk kényszerítve, hogy folyamatosan embertársainkkal foglalkozzunk - munkatársak, család, barátok töltik ki az idő nagy részét. És közben csendben, lassan sokan elvesztik a természettel, az állatokkal való kapcsolódás képességét. Bumann ebben a könyvben a legalapvetőbb lépésektől kezdve nyújt segítséget a kapcsolódás újrateremtéséhez - vagy éppen megerősítéséhez.

Bár a világ biológiai sokféleségének feltárására való képességünk óriási ugrást tett az utóbbi időben, hála a kiváló minőségű helymeghatározó eszközöknek, a fejlett optikai és hangrögzítő berendezéseknek, adatbázisoknak és a mesterséges intelligenciának, tulajdonképpen semmi szükségünk nincs ezekre a bonyolult kütyükre, hogy elmerüljünk a természet rejtelmeiben. A körülöttünk nyüzsgő élővilág eseményeiben akkor is részt vehetünk, ha otthon hagytuk a készülékeinket, sőt, akár még hatékonyabban elmélyülhetünk így, mint a technológia szűrőin keresztül.

Bumann lépésről lépésre vezeti az olvasót egyre mélyebbre az állatok közti kommunikációval történő ismerkedésben. Az első lépéshez - az érzékszervek (újra) aktiválásához - még a házból sem kell kitenni a lábunkat, sőt, még a gép mellől sem kell felkelni! A következő lépések kivezetnek a lakás, a ház ajtaján, a kertbe, majd végül az erdőbe. Mennyire jó a varjak memóriája? Meg tudják-e különböztetni egymástól az egyes embereket a földikutyák? Miről beszélgetnek a mókusok? Megértik-e egymás jelzéseit különböző kontinensek énekes madarai? Van-e nyelve a vadpulykáknak?

Mindezekre a kérdésekre ott rejlik a válasz a könyv lapjain. De nem csak ezek miatt az érdekességek miatt érdemes elolvasni ezt a kötetet. A szerző nem csak az állatok világába és a fajok közit kommunikáció jelentőségébe nyújt betekintést. Nem az a cél, hogy mindenki az amerikai őslakosokhoz vagy a mai napig természetközelben élő afrikai törzsek lakosaihoz hasonló pontossággal tanulja meg dekódolni az állatok nyelvét. A lelassulás, az elveszett természetkapcsolat helyreállításának megkísérlése, az odafigyelés azonban mind kulcsfontosságú dolgok, melyekre a mai rohanó, technokrata világban (is) mindenkinek szüksége lenne. A Fültanúként a vadonban pedig remek kiindulópontot és rengeteg segítséget nyújt azoknak, akik kapaszkodót keresnek.

Ha nem tanulsz meg relaxálni, abból az következik, hogy a környékeden lakó élőlények viselkedéséből nem fogsz mást leszűrni, mint állandó káoszt, zűrzavart és félelmet.

Külön figyelemreméltónak és üdvösnek találtam, hogy a szerző kiemeli, milyen fontos szerepe van a megismerésben és megértésben a művészetnek; hogy a természettudományok és a különböző művészeti ágak igen közel esnek egymáshoz, hiszen az alapjuk a körülöttünk levő világ megfigyelése. Ennek az állításnak az igazságát Bumann első kézből tapasztalja meg, hiszen amellett, hogy biológusként kutatja az élővilágot, szobrászként is tevékenykedik. Állítása szerint a két tevékenység nem is áll olyan messze egymástól, mint első hallásra gondolnánk.

A művészet, a fotózás és a naplóírás csak pár olyan tevékenység, amik nagyban segítenek olyan dolgokra fókuszálni, amelyek felett egyebként szemet hunynánk.

Bumann szerint a részletekre való odafigyelés, a mintázatok felismerése a kulcsa mindennek. Vagy legalábbis az állatok kommunikációjának megértéséhez mindenképp. Könyvét bátran ajánlom amatőr természetbúvároknak és profi biológusoknak egyaránt - biztos vagyok benne, hogy mindenkinek tud újat, érdekeset mondani. Természetbúvárok és természetbarátok számára megfogalmazott javaslataiból pedig minden olvasó válogathat olyanokat, melyek segítségével az élethelyzetéhez passzolóan tud egy kis időt és teret kikanyarítani a körülötte zsizsegő élővilághoz való kapcsolódásra