Beszámoló: Daveform Quintet feat. Kurt Rosenwinkel – MÜPA, 2025 . május 20.
Írta: Németh Attila | 2025. 05. 29.
Budapest végérvényesen a jazz nagyvárosává vált. Nem csak azért, mert rengeteg világhírű művész lép fel a Művészetek Palotájában, a Magyar Zene Házában vagy éppen a mára már Európa egyik legjelentősebbé vált fesztiválján, a JazzFest Budapesten, hanem azért is, mert a Bartok Konzi, a Zeneakadémia és persze az idősebb jazz muzsikusok generációinak hatása a város nemzetközi színterével együttesen kitermelte saját nemzetközileg is ismert és elismert fiatalabb élvonalát. Akik eljöttek a Davefrom Quintet előadására, Kurt Rosenwinkel gitáros vendégszereplésével, ennek lehettek a tanúi.
A formációt alapító dobos, Szegő Dávid hosszas felkonferálásával kezdődött az előadás, és ez a típusú felkonf. minden egyes téma előtt visszatért. Bár picit amatőr benyomást keltett, mégis egyrészt segített a történtek jobb megértésében, másrészt pedig bensőségesebbé is tette az előadást, sosem éreztem ilyen klub hangulatot még a MÜPA Fesztivál Színházában, Szegő jól érezte meg, hogy ez itt most belefért. Megtudhattuk, hogy voltaképpen egy teljesen friss anyaggal készültek, amit a következő két nap során rögzítenek majd csak stúdióban, két téma erejéig magával a világ legjobb gitárosának beharangozott Kurt Rosenwinkel-el, aki nagy örömünkre az első témától az utolsóig végig játszotta az estét, amelynek koncertfelvételét is szívesen meghallgatnánk.
Kurt saját szavaival rendkívül bonyolultnak jellemezte a Szegő által komponált és a többiek közreműködésével hangszerelt témákat, de ahogyan Kurt még hozzátette: „They are worth it”. Képtelenség lenne nem egyetérteni: abszolút a korszellem termékei, metrikailag-ritmikailag rendkívül kidolgozottak, harmonikusan talán kevésbé, ami viszont jól reflektálja azt az eszeveszett, felgyorsult tempót, amiben mindannyian élünk és dolgozni, alkotni kényszerülünk, amit Szegő egy címadásban is lefordít: „Midlife Madness”. Ez az első „long-form” alámerülés, amelynek végén Szegő kézzel indított, John Bonhamot idéző dobszólója picit elválik a szerkezettől, inkább csak a háttérben futó animáció segít eligazodni, hogy ez nem valami újnak a kezdete – 'btw', az este vizuális művésze remek munkát végzett, az abszolút kedvenc a márványszerű mintára, vég nélkül egyre inkább ráközelítő kamera, 'mesmerizing'! A második ilyen hosszabb ív az estét záró swing alapú „Monument” kalandozása, amire igazán összeérik a sextet és valami egészen lehengerlő élményt nyújtanak együttesen.
Persze ez valójában az egész estére elmondható: Oláh Krisztián zongorán kirobbanó dinamizmusokkal kísér és ráz, Subic Gábor két nagy trombitaszólója közül egyik elragadóbb a másiknál – különösképpen a kisszekundokra épülő téma során (Sharknado), Oláh kíséretével reharmonizált alapokra játszott szóló járt csúcsra –, Mester Dániel szaxofonjátéka is pazar, amely alól időnként Michael Brecker tenorja szűrődik át, Mohácsy Lőrinc Ágoston pedig még inkább átritmizálja a muzsikát. Egymásra hangolva, mindent elsodorva áramlanak az este során.
Rosenwinkel mindeközben pedig szédületesen jól illeszkedik a Quintetbe: pazarnál pazarabb szólókat hallunk tőle, szinte végig ugyanazon, a pengetési dinamikákat is átalakító pedálsorral megbolondított hangszínen – az egy kivétel a ráadás, amelyen a kezdéskor kitisztul a gitár hangja (Tomorrow's Light). Rosenwinkel egy régebbi kompozíciója, a már klasszikussá vált Deep Songról is terítékre kerül (Brooklyn Sometimes), amit ritka és rövid pillanatokban, a naplementében vörösen fénylő Brooklyn-i utcák ihlettek. Csodálatos, amilyen a teljes előadás volt, már nagyon várjuk az új albumot, digitálisan és bakeliten is!
Fotó: MÜPA
Előadók: