Főkép

Talán harminc évvel ezelőtt láttam Fritz Lang sci-fi filmjét, az Asszony a Holdont (Die Frau im Mond), ami korából fakadó hátrányok (fekete-fehér és némafilm), valamint a történet befejezése ellenére megtetszett. Az űrhajó megvalósítása és pár technikai ötlet messze megelőzte korát, miközben a sztori egyszerre tudományos, romantikus és tipikusan emberi.

 

Erre a mozira csak azért ültem be, mert a másik Fritz Lang remek nem volt elérhető akkoriban. Így be kellett érjem azokkal a beszámolókkal, amelyekben mások magasztalták a Metropolist. Évekkel később került csak sor a nagy találkozásra, az akkoriban elérhető 90 perces változattal, amiről később kiderült, hogy ez csupán az erősen megcsonkított verzió, a forgalmazók alaposan megvágták és csak ilyen példányok maradtak fenn. Manapság szerencsére már hosszabb filmet láthatnak az érdeklődők, mivel 2008-ban Dél-Amerikában előkerült számos hiányzó részlet, bár pár jelenet, főként a szereplők erkölcsi hátterét kifejtők még mindig hiányoznak.

 

Így aki hozzám hasonlóan szeretné minél jobban megérteni a filmet, az jobban jár, ha elsőként elolvassa a könyvet, mert abban minden benne van. Talán túlságosan is – előre szólok –, mert a szövegre az expresszionizmus a jellemző, vagyis nagyon sok énérzést kapunk, és bizony a mondatok is hajlamosak időnként a burjánzásra.

 

Határozottan állítom, a Metropolis nem könnyű olvasmány, időnként emlékeztetnem kellett magamat, hogy klasszikust olvasok és ennek megfelelő tisztelettel vegyem újra a kezembe. Mert bizony próbára tett a szöveg, és volt, hogy napokig nem volt kedvem újra felvenni a fonalat. Kezdjük azzal, hogy már a tulajdonképpeni történet meghatározásával problémáim vannak. Mintha korai George R. R. Martin írta volna a könyvet, és több történetszál felhasználásával igyekezett egy szép szőttest megalkotni. Csak valamiért egyik szál sem emelkedik a többi fölé, és a nagy egyenrangúság valahogy egyhangúságot eredményez.

 

Romantika és rejtett osztályharc zajlik az idealizált nagyvárosban, mely egyszerre karcolja a felhőket és ugyanilyen elszántan terjeszkedik lefelé. Egy fiatal város, amire még nem a szemét és a lepukkantság a jellemző, hanem a gépek és persze a kapitalista tulajdonos mindenhatósága.  Időnként úgy éreztem, nem csak a szöveg burjánzik, hanem a szerző sem tudta eldönteni, mit akar pontosan, vagy egyszerűen túl sokat markolt, és ez nem vált a regény előnyére. Balszerencsés szerelmesek, egy zsarnoki despota, egy őrült tudós, egy Frankenstein-szerű robot, munkásosztály-lázadás, úr-szolga helycserék, üldözési jelenetek és egy természeti katasztrófa, némi okkultizmus – tényleg van itt minden, mint a búcsúban.

 

Valaki azt mondta, hogy ez a regény valahol az irodalom és a filmművészet közötti szürkezónában rekedt, és ebben az állításban van némi igazság. A rövid fejezetek mintha filmbéli jelenetek lennének, a leírások helyenként valóban annyira képszerűek, mintha látnánk magunk előtt a mozivásznon pergő képeket. Mondjuk a fejezetek elején látható, mesterséges intelligencia által készített egészoldalas rajzok sokat segítenek a képzeletnek.

 

Ha valaki rászánja az időt, és nem mellékesen némileg jártas az mitológiában, okkultizmusban, vallásban (kereszténység főként), az nagyon sok utalást, szimbólumot talál a regényben (megváltás?), engem különösen a gépek és az indiai istenek összekapcsolása lepett meg. De legalább ennyire érdekes a fontosabb szereplők közötti kapcsolatrendszer. Apa és fia, alkotó és a robot, a szerelmespár – mindegyik megkapja a kellő időt, hogy a tettek mögötti okokkal is tisztában legyünk. Nem feltétlenül kell egyetértenünk a szereplőkkel – elvégre mindegyik végletes a maga módján (vagy jó, vagy gonosz), de valahogy végül minden a helyére kerül. Ha úgy nézem, akkor ez a lezárás ugyanolyan elkerülhetetlen, mint ahogyan a munkások lázadása is törvényszerű.

 

Minden hibája vagy gyengesége ellenére Thea von Harbou regénye legalább annyira klasszikus, mint Wells, Karel Capek vagy Maurice Renard pár műve, és mint ilyen, hatással volt a később színre lépő írókra. Ha sikerül ráhangolódni a régies szövegre (a kiadó modernizációs munkája ellenére megmaradt a múlt századi nyelvezet), akkor egy érdekes időutazásban lesz része olvasónak.

 

Ja és utána mindenképpen tessék megnézni a filmet, lehetőség szerint a 2008 után előkerült kétórás verziót – minden sokkal érthetőbb lesz.