Főkép

Megmondom őszintén, mert hát a Csonthalma kapcsán úgyis kénytelen az ember színt vallani, hogy tartottam ettől a könyvtől. Első ránézés meg fülszöveg alapján úgy gondoltam, kell a hóhérnak, milyen groteszk már a rajzok stílusa, biztos full beteg az egész, arra pont nincs szükségem. Aztán a kiadó két munkatársa egy képregényes rendezvényen rábeszélt, hogy vegyem csak meg, és mint kiderült, ez elég rendes dolog volt tőlük.

 

Pedig igazam volt, megfelelő szemszögből nézve ez a képregény tényleg groteszk és full beteg. Viszont nagyon, de nagyon jó. Nem csak, hogy meg tudott lepni, ami azért ebben a korban (úgy az enyémben, mint 2025-ben) szép teljesítmény, de egyszerűen imádtam. Akkor is, ha néha olyan félelmetes és grimdark, hogy a dark-gót szubkultúra számára egyszerűen kötelező (színes borító ide vagy oda). Akkor is, ha csomó poénját, mélyebb jelentését esetleg a gyerek olvasók nem fogják érteni. Márpedig ez gyerekeknek szánt képregény, a kiadói ajánlás szerint 9 éves kortól. És az van, hogy a fenti jelzők ellenére is volna merszem odaadni kiskamaszoknak is (vagy inkább velük együtt olvasni, hogy ha kérdés van, vagy látom, hogy sápadnak, meg tudjam őket nyugtatni). Mert az a tapasztalatom, hogy sokan e korcsoportból nagyon is vonzódnak a groteszk, fura, „hát, ööö, ez mi a kórság?!” jellegű dolgokhoz, és nem beparáznak tőle, hanem jól szórakoznak rajta. És a szép nevű lengyel művész, KaeRel egyik célja minden bizonnyal a szórakoztatás volt.

 

A másik alighanem az lehetett, hogy egy modernizált mesében meséljen a szemlátomást káprázatosan színes (és félelmetes) lengyel folklór megannyi teremtményéről. A harmadik pedig, hogy emlékeztessen rá, szájbarágósságtól mentesen, hogy az elvárosiasodás, a természet pusztítása az emberiséget önnön lényegének számos fontos részétől fosztja meg. Mert ha vannak ilyen furi természetfeletti lények, ha nincsenek, a természet szeretete és csodálata nagyon is emberi vonás, hovatovább lételemünk.

 

A történetben egy apa-fia páros érkezik Csontfalvára, előbbi a helyi könyvtárban áll munkába, utóbbi pedig egész hamar talál barátokat, bár eljön az a pont, amikor mindkettejüknek derengeni kezd, hogy itt mintha senki se lenne átlagos ember. Vagy akár ember… Idővel kiderül, miért ilyen furcsa az a hely, kik és hogyan élnek ott, és aztán jön egy olyan hajmeresztő csavar, amibe az én agyam kissé bele is törik, de bánom is én, akkor is Csonthalma rajongó lettem egy életre. A sorsom a kötetnek eléggé az elején pecsételődött meg, a Van Gogh „idézetnél”, de mennyi hasonló őrült húzás van még benne!

 

Amúgy KaeRel fekete-fehér rajzainak stílusa elég egyedi, bár nyilván beugorhatnak más művészek, főleg gothic vonalról, és egyszerre tud egyszerű és kaotikus lenni, de minden képkocka többet ad, mint amit első pillantársa látni vélünk. Nagyon erős a képregény hangulata, de az egyes szereplők is emlékezetesek. Meg egynémely mondat, úgy humor, mint mondanivaló szempontjából. Jár a dicséret a fordítónak, Kellermann Viktóriának is, remek munkát végzett. Úgyhogy remélem, hamarosan KaeRel többi művét is olvashatjuk magyarul!