Főkép

A Vadnyugat története (Storia del West) egy hosszú és rendkívüli pályát befutott olasz képregény sorozat. 1967-ben jelent meg az első kötete, még fekete-fehérben, később a teljes sorozatot kiadták újra színezve, némi extrával. A Frike Comics és a C.S.A. Comics is ezt a színes verziót kezdte el kiadni 2025-ben. Nyilván óriási vállalás, még a rajongók szempontjából is (hiszen a teljes sor 73 avagy 75 részből áll, ki lehet számolni…), de nagyon remélem, hogy sikerül nekik végigvinni, nekem meg végigvenni.

 

Magam azon, múlt évezredben született fazonok közé tartozom, akik először a Füles rejtvénymagazinban találkoztak ezzel a sorozattal, ahol néhány fejezet jelent csak meg belőle (illetve volt néhány önálló füzet is, Fejezetek a vadnyugat történetéből címmel). Így magától értetődő, jóleső nosztalgiával vettem kézbe ezt a szépséges kiadványt. Melynek elején meglepően sok előszó-bevezető vár az olvasóra, de érdemes is ezeken átrágni magunkat, mert segítenek megérteni nemcsak a képregényt, de azt is, hogy miért volt a maga idejében úttörő.

 

Arra azért roppant kíváncsi voltam, mai szemmel milyen élmény lesz. Arról mondjuk a borítóra vetett egyetlen pillantás megnyugtatott, hogy ezek az európai stílusú, inkább a valóság ábrázolására törekvő, mintsem szuperhősös vagy karikatúrába hajló illusztrációk most is megállják a helyüket. A történet maga pedig ugyan még épp csak elkezdődik, de az máris látszik, hogy a szerzők képesek voltak realistán közelíteni a témához. Így aztán a fehérek és a rézbőrűek között is vannak jó meg rossz arcok (bár szerintem az őslakosok arcvonásai néha csak abban különböznek a fehér bevándorlóékétól, hogy vöröses barnára vannak színezve). Meglehet, akad egy-két olyan momentum a sztoriban, ami romantikusabb, mint amilyen a valóság lehetett (elég csak a fehér főhős és majdani szerelme viszonyára, annak ábrázolására utalnom), de orbitális baromságot én nem találtam a magam szerény, de nem teljesen megalapozatlan tudásommal a vadnyugat kapcsán.

 

A főszereplő fiatalembert Brett MacDonaldnak hívják, és 1804-ben érkezik az amerikai kontinensre, hogy szerencsét próbáljon. A szőke fickó amúgy nem az a kalandor típus, ő történetesen rajzolni, festeni szeret és tud, és nyomban az első napján kirabolják. Mégis így találkozik valakivel, aki a kormány megbízásából expedíciót szervez a még feltérképezetlen, tehát vad nyugati vidékekre. Így esik, hogy Brettünk hamarosan olyan földre lép, ahol nem csak ő, de más fehér sem igen járt. Aztán jön csomó különféle kaland, ármány, izgalom, meg minden, ami kell egy ilyen felfedezős képregénybe. Mondhatni, hogy a történetvezetés viszonylag egyszerű, de miért is lenne másmilyen? A különféle szereplők és az amerikai vidékek ábrázolása pedig mesteri. Jó nézegetni ezt a kötetet. Az utólagos színezés persze relatíve egyszerű, de nem éreztem hiányát még több árnyalatnak.

 

A kötet végére érve, ennyit talán elárulhatok, Brettet már családos emberként láthatjuk. Alig várom, hogy olvashassam, mi lesz vele és leszármazottaival!