Kurt Rosenwinkel: Plays Piano / Berline Baritone
Írta: Németh Attila | 2025. 03. 24.
Kurt Rosenwinkel 2022-ben két szóló koronggal is jelentkezett: a Berlin Baritone egy szóló gitáralbum, amelyen egy Collings Baritone gitárral, a Plays Piano pedig egy szóló zongora lemez, amelyen egy pianínón játszik régi és új, de kizárólag saját szerzeményeket, ahogyan a gitáralbumon is. Mindkét korong egy mélyre merülés Rosenwinkel zenei esztétikájában.
Bár a világ elsősorban mint gitárost ismeri, valójában Rosenwinkel egy nagyszerű zongorista is. A „Love Signs” friss és ropogós nyitó hangsorai vagy a „Music” waltz-ának természetes lüktetését lezáró arpeggio-i mind-mind ezt jelzik. Izgalmas hallgatni a Kurt-re mindig is jellemző harmóniagazdagságot, mindezt egy időnkét „füstös” tónusú pianínón (Lost Song), és azt az állandó lüktető dinamizmust, ahogyan ezeket a harmóniákat a dallamvezetés alatt Kurt ritmikusan összefűzi. Amitől ennek az albumnak mégis egészen más a hangzása, az a rendkívül személyes jellege: az apa elvesztését gyászoló fiú hangulatát nem csak a „For Dad” kompozíció, hanem a belső borítón található költemény is nyilvánvalóvá teszi, amitől még a szerelmes ballada (Whispers of Love) is inkább borongós, semmint kedélyesen odaadó.
A központi helyet kapó „The Cross”, viszont sokat old ezen a benső feszültségen, egy igazi modern standard, amelynek feldolgozásából egy versenyt is kreált a közelmúltban Kurt, saját kompozícióit összefoglaló, Ultimate Book of Compositions elnyeréséért.
A Berlin Baritone-t nyitó „Peace Please” nem is lehetett volna aktuálisabb megjelenésekor az Ukrajna ellen folytatott orosz agresszió eszkalálódásának az évében. Persze a világ számtalan békétlenségének feloldásáért is szólhat, több mint három évvel egy Európában kitört háború negyedik évében sajnos még mindig aktuális. Ahogyan maga a lemez is: bár alapvetően a pianínó album hangulatához hasonló, a műfaj sajátosságából is fakadó intimitásra bukkanunk, a korong, bár néhol melankolikus, mégis a világra nyitottabb, a remény és az odaadó szeretet hangjain szól. Amitől viszont igazán izgalmas az a kompozíciók sokszor teljesen improvizatívnak ható, formabontó jellege (Just Chillin): Kurt elindul egy ötletmaggal, amit aztán egyre inkább kibont, rengeteg harmóniaváltással újabb és újabb irányokba visz el (First Impression) és ha partnerek vagyunk abban, hogy koncentrált figyelemmel kövessük, akkor ez a szerkezeti dekonstruáltság valójában új élményekkel gazdagít minket minden hallgatáskor (Feelin the Blues).
Ezen a korongon is egy Kurt-classic, az „Under It All” kap központi helyet: az album minden egyes hallgatásakor várjuk, hogy elérkezzünk erre a pontra és szinte az album végéig visszhangzik az élménye. Ez a kompozíció is egy hosszas improvizációval indul, mígnem úgy két perc után kezdünk elérkezni felismerhető jegyeihez, hogy aztán végre hárompercnyi előjáték után a voltaképpeni dallam is felhangozzon. A gitáron mintha picit kevesebb reverb lenne, talán más pickup(ok) szedi(k) a hangokat, de a kaland élménye folytatódik egy teljesen lenyűgöző „hangfürdőben” merítkezhetünk meg – hogy Kurt egyik oktatóvideójából idézzek, szabadon.
Mindkét album kihagyhatatlan, ha szívesen szánunk időt új hangzásvilágok felfedezésére.
Megrendelhetők a HEARTCORE Records oldalán.
Előadó:
Kurt Rosenwinkel – pianínó / baritone gitár
Elhangzó szerzemények: