Főkép

Kezdem a „végén”: ezt a könyvet nagyon-nagyon ki kellene adni újra, normálisan. Ugyanis az egy szem magyar kiadásból kimaradt több fejezet is… és ennek ellenére is nagy élmény a regény! Sőt, hiába, hogy épp negyven éve jelent meg, az aktualitása épp erősödik…

 

Carl Sagan (Brooklyn, 1934. november 9. – Seattle, 1996. december 20.) nevét a legtöbben alighanem a Kozmosz című ismeretterjesztő tévésorozatból ismerik, mely 1980-ban került az amerikai tévék képernyőjére, s lett milliók kedvence, de utóbb nálunk is vetítették. Sagan tudós volt, asztrofizikus, csillagász, planetológus meg még mi nem – és egyetlen regény szerzője is. A Kapcsolat 1985-ben jelent meg, elnyerte a legjobb első regénynek járó Locus Awardot (az egyik legnagyobb sci-fi díjat), bár nem tudnám megmondani, hogy ez mennyiben szólt az akkor már világhírű Sagan professzornak, és mennyiben magának a regénynek.

 

Magyarul az Édesvíz adta ki 1993-ban (tehát négy évvel a nagy sikerű filmverzió előtt). A regény második felében, de főleg a végjátéknál, a gyanútlan olvasónak feltűnik, hogy valami nem stimmel, van néhány utalás eseményekre, amelyek egyszerűen nincsenek ott. De magam is azok közé tartozom, akiket ebben a csonkolt verzióban is megérintett a Kapcsolat. Mindazonáltal jó lenne tudni, miért lett ilyen a magyar kiadás. Pláne, hogy Trethon Judit, a korszak egyik legfontosabb magyar „sci-fistája” volt a szerkesztője. Azt is nehéz utólag kibogozni, Simóné Avarosy Éva fordító azért használt-e fura megoldásokat egyes szakkifejezéseknél, mert akkoriban még nem voltak bevett magyar verziói (pl. féreglyuk vagy féregjárat helyett kukacjárat…), vagy ennyire nem volt képben, és a szerkesztői munka is elvérzett. Amúgy szerintem a fordítás sokszor egész ízes, hangulatos, de tény, hogy a tudományos részletek mellett köznapi angol kifejezéseket sem jól magyarítottak.

 

Amúgy mai szemmel az is meglepő, hogy az Édesvíz adta ki (és nem mondjuk a Galaktika), de akkoriban a kiadót nagyon érdekelte a földönkívüli élet témaköre, számos ufós, ilyesmi könyvük volt, és ebbe a vonalba végül is illett Sagan regénye, függetlenül attól, hogy ebben a tudományos megközelítés sokkal erősebb, mint megannyi ufó-spekuláns szerzőnél. Sagan a tudomány akkori, általa valóban jól ismert állásából kiindulva építette fel a regény fiktív oldalát – de attól az még képzeletbeli. Sajnos, teszem hozzá, mert ritka, hogy ennyire lelkesítő, sőt, megindító, reményt adó sztorit olvashasson az ember a földönkívüliekről. Nem mintha olyan nagyon sokat „elárulna” róluk a Kapcsolat, itt aztán nincsenek kis zöld emberkék, sem csillagközi invázió. Sagannál az univerzum mérhetetlenül nagy, de még a rendelkezésünkre álló szerény technológiai színvonal és tudományos tudás mellett is az látszik, hogy adott törvények mozgatják. Az általa elképzelt földönkívüli intelligencia messze előttünk jár, és nem ártani akar, hanem inkább vigyázni ránk – de még inkább a világegyetemre. És ebben azért, ha belegondol az ember, van némi erős logika.

 

Ám a könyv nem csupán logikus gondolkodással többé-kevésbé megérthető, tudományosan vizsgálható dolgokról szól. Sőt, az egyik legfontosabb szála a vallások és a tudomány közötti ellentét, melyet igyekszik a történetben apránként párbeszéddé alakítani. S bár nagyon sokáig úgy éreztem, Sagan is azon sci-fi írók közé tartozik, akiknél a szereplők csupán muszájból vannak, s csak arra szolgálnak, hogy általuk előadhassák az írók, amit akarnak, a könyv végére egy picit azért többet kapunk. Azt így sem mondanám, hogy Ellie Arroway, a főszereplő csillagász mintegy a barátunk lesz, de hogy sokak számára példakép lehet a tudósnő, az biztos. Sőt, van néhány további emlékezetes szereplő is, bár ők mind elsősorban akként jelentkeznek, hogy hatnak Arroway doktor személyiségére, illetve a munkájára. Itt érdemes megjegyezni, hogy 1985-ben ez a regény valószínűleg nem csupán a földönkívüli élet kutatásának és annak egyes koncepcióinak a népszerűsítésében járt elöl, de úttörő volt abban is, hogy szót emelt a nők elnyomása ellen, különösen ami a tudományos életben kapott szerepüket illeti. S minthogy sok millió olvasója volt a könyvnek, alighanem elég hatékony is volt ezen a téren.

 

A történet főszereplője tehát Ellie, akit kislány korában elbűvöl az, ahogy az apukája megmutatja neki a világot – miatta lesz belőle rádiócsillagász. Apja korai halála azonban ugyanekkora hatással van a személyiségére, számos szinten. A munkáját fanatikus lelkesedéssel végző tudósnő aztán a történet egy pontján az arecibói rádiótávcsövekkel befog egy különös rádiójelet az űrből. Melyről aztán kiderül, hogy nem kamu, nem a szovjetek kavarnak valamit, hanem tényleg a csillagok közül jött. Ezen a ponton aztán az amerikai állambiztonsági hivatal is belép a sztoriba, s minthogy a jelet a világ mindazon pontjain lehet fogni, ahonnan az a bizonyos csillag látható, így természetesen nemzetközi politikai ügy is lesz belőle. Nem szólva különféle vallásos szervezetek reakcióiról, és így tovább. Sagan nagyon sok mindent zsúfol ebbe a hosszú regénybe, és biztosan lesz olyasmi, amit egyik-másik olvasó unalmasnak tart majd. Mindazonáltal ezek miatt korrajz is a regény (még ha részben az akkor még elképzelt közeljövőben is játszódik a zöme). Ott van a hidegháború, az Amerikában olyan jelentős befolyással bíró egynémely keresztény felekezetek, a különféle kormányok reakciói, a tudományos világ szerveződése, és így tovább. A teljes képhez ezek is hozzátartoznak, bár nem vagyok benne biztos, hogy akár 1985-ből nézve lett volna reális esélye annak a nemzetközi összefogásnak, ami az űrbéli Üzenet megfejtéséhez, és az abban olvasottak kivitelezéséhez szükséges…

 

Mindeközben a kutatásokat vezető főszereplőről és egyes munkatársairól is megtudunk ezt-azt, de a regény lényege mégiscsak az, hogy meg tudnánk-e fejteni, ha egy a miénktől elképzelhetetlenül különböző idegen civilizációtól kapnánk üzenetet. Hiszen a világegyetemben felfoghatatlanul sok csillag és bolygó van, és lehet, hogy a földi életet könnyű kioltani, de az élet maga végtelenül szívós, és bár ez a bolygónkon egyre kevésbé érhető tetten, hiszen egyre pusztulnak a különféle fajok, de elképesztően sokféleképpen tud fejlődni. Tehát egy másik csillag közelében kialakuló életforma teljesen más is lehet, mint az emberi. Sagan remekül magyaráz minderről. Meg arról is, hogy ha biztosan tudnánk, hogy nem vagyunk egyedül (mert ha az égitestekből „milliárdok és milliárdok” léteznek is, és egyszerűen kizárt, hogy ne alakult volna ki élet máshol is, kollektíve, mint emberiség még mindig nem tudjuk biztosan, hogy léteznek mások is odakinn), az milyen hatással lenne elsősorban politikai és vallási értelemben (a társadalmi hatások vizsgálatára nem annyira tér ki a regény). S amit a kintiekről végül elmesél, abban tényleg benne van, hogy ha ők annyival magasabb technikai szinten vannak, mint mi, akkor esélyes, hogy erkölcsi térem is így van. És ezt valami olyan emelkedett, mégsem patetikus módon meséli el Sagan, hogy az olvasó arra jut, mint Mulder ügynök: „I want to believe”, „hinni akarok”.

 

De legalább ennyire fontos a regény másik szála, a tudomány és a hit közötti vita alakítása, amihez egy tudóstól meglepően érzékeny csavart vet be az író. Érdekes ez, hiszen Sagan maga volt a szkeptikus tudományszemlélet egyik legfőbb szószólója, mégis úgy tűnik, nem felejtette el, hogy a jó tudós olyan, mint a gyermek: kíváncsi, meg akarja ismerni a világot. Sőt, bár Ellie néha elég kemény (és erős) érvekkel vitázik a könyvben felbukkanó két vallási vezetővel (akik közül az egyik az a tipikus ostoba, akivel az ateisták és tudományhívők oly’ szívesen viccelődnek, ám a másik képes jellemfejlődésre!), Sagan nem csak azzal van tisztában, hogy a tudomány sem tud mindent, de azzal is, hogy a mi tudásunkat meghaladóval találkozni ugyanolyan lenyűgöző, félelmetes és megrázó lehet, amilyen a vallásos élmény azoknak, akik megélik a találkozást az istenükkel.

 

Ezért is tartanám annyira fontosnak, hogy újra megjelenjen ez a regény magyarul, csak persze a teljes szöveg, rendes fordításban. (Olvastam angolul a magyarból kimaradt részeket, rengeteget tesznek hozzá a cselekményhez épp úgy, mint a mondanivalóhoz.) Mert lehet, hogy a tudományos részek „nem öregedtek jól”, ahogy az megannyi sci-fi regénnyel megesik az idők folyamán, és a földönkívüliek kapcsán is rengeteg fiktív mű jelent meg azóta, az „idegenek” kapcsán nem tudunk sokkal többet. A vallások és a tudomány viszonya, valamint a nemzetközi politika aktuális alakulása pedig kezd nagyon is a ’80-as évekre emlékeztetni, miközben a bolygó állapota, az emberiség túlnépesedése miatt sokkal inkább szükség lenne a nemzetközi összefogásra, mint valaha. S hogy hogyan segíthet ezen holmi regény? Elég elolvasni néhány véleményt a regényről, illetve a filmről, hogy hány embernek adott nagyon sokat, hányan fordultak emiatt a csillagászat, a világ megismerése, a nyitottabb gondolkodás felé.