Főkép

Peter Wohlleben 1964-ben született Németországban, erdész lett belőle, majd otthagyta azt a pályát, mikor ráébredt, hogy az erdészet, az erdőgazdálkodás nem szimplán kizsákmányolja az erdőket, de a Föld bolygónak is rosszat tesz – ám ha „békén hagyjuk” az erdőket, meghálálják, és általuk az emberiségnek is jobb lesz a sora. Első ezzel kapcsolat könyve, A fák titkos élete világsiker lett, és számos további, a fákkal, illetve általában a természettel foglalkozó művet köszönhetünk neki. Ezek mind a nagyközönséget célozzák meg, közérthetőek, könnyen követhetőek – s nem mellesleg lebilincselőek.

 

Nincs ez máshogy cikkem tárgyával sem, melynek alcíme „A szelíd bánásmód megtérül”. Ez a könyv tehát a fákra koncentrál, vannak is benne gondolatok, ismeretek, melyeket nem először olvasunk Wohllebentől, ám itt is helyük van. A könyv egyébként 2017-ben jelent meg, legalábbis azt a kiadást használták a magyar kiadás fordításához. Meglehet, azóta a tudomány újabb felfedezésekkel gazdagodott a fák kapcsán, a szerző maga biztosan. De két dolog világos 2025-ben is: 1. még mindig nem tudunk eleget a fákról, hogy hogyan működnek, miféle elképesztő hálózatokat alakítanak ki egymással és a gombákkal, mennyire fontosak a többi erdőlakó, illetve végeredményben az egész bolygó számára, és 2. akármennyire megérti is az olvasó Wohlleben könyveiből, hogy a fák mennyire fontosak, s hogy valami sajátos intelligencia is feltételezhető róluk, a világot vezető erők szemlátomást nem igazán dolgoznak azon, hogy a fáknak is jó legyen.

 

Ettől még üdítően érdekes és sokszor lelkesítő könyv ez, melynek van egy praktikusabb oldala is. Wohlleben ugyanis számos különféle fafajra kitér, mesél azok jellegzetességeiről, és arról is, hogy melyiket hogy érdemes a saját kertünkben ültetni, nevelni, gondozni (vagy épp miért nem való adott növény a kertbe).

 

A könyvet Margret Schneevoigt egyszerre szépséges és tudományos igényű fekete-fehér illusztrációi díszítik, de attól még gyakran elővettem a google-t, hogy megnézzem, melyik fa hogy néz ki a valóságban. A fordítást Iványi Ákos ellenőrizte szakmai szempontból, s néhány jegyzetet is írt hozzá. Ezek a jegyzetek jobb megvilágításba helyeznek egy-egy részletet, ugyanakkor nekem kicsit visszás volt, hogy gyakran bírálják Wohlleben gondolatait, uram bocsá’ ismereteit. Rendben, hogy egy szakember szemszögéből Wohlleben jelzői, lelkesedése túlzásnak tűnhetnek, de szerintem szerencsésebb lett volna adott szerző könyvében vagy mellőzni a kritikai felhangú jegyzeteket, vagy alaposan kifejteni egy utószóban, hogy a szaklektornak milyen problémái vannak a könyv egyes részeivel. Így, a pár mondatos hozzászólások a laikust (mint én) nem győzik meg, csak elbizonytalanítják. De gyanítom, hogy a felmerült kérdések olyan messzire vezetnek, hogy mindebből külön könyv is születhetne.

 

Akárhogy is, a bolygóért, az országért, saját környezetéért aggódó, a természet csodáira nyitott olvasó ebből a könyvből is rengeteg új tudást, útmutatást, bátorítást kap, szóval remélem, minél többen elolvassák.