Főkép

Nem sok pihenést engedélyezett Daryana Antipova, az orosz világzenei lista szíve-lelke, mert február elején már megérkeztek a 2025-ös szavazásra szánt albumok. Az első hét közül kettő keltette fel az érdeklődésemet, köszönhetően a fémes zenei tartalomnak. Mi több, az egyiket tartom annyira különlegesnek, hogy egy rövid cikkben írjak róla.

 

A burját Nuker együttes 2022-ben alakult, és a jelek szerint nem vesztegetik az idejüket, hiszen azóta felléptek pár neves fesztiválon, illetve tavaly novemberben megjelent az első nagylemezük. A dalok többsége burját népdal, amelyet rock vagy metal felfogásban adnak elő. Ez önmagában ma már kevés a boldogsághoz, hiszen több ilyen formáció igyekszik lenyűgözni a nagyérdeműt, viszont esetükben tényleg látok esélyt a sikerre. Szerintem nagyon jó érzékkel használják fel a hagyományos hangszereket – limba, vagyis burját furulya; morin khuur, vagyis a lófejes hegedű –, és ettől egyedivé válik a zenéjük. A másik titkos fegyverük nem más, mint Aryuna Nimaeva hangja, akinek nem okoz gondot a hagyományos női énekstílus (Arban sagaan hurgayaa) és a torokéneklés váltogatása. Főként ez utóbbi számít ritkaságnak, hiszen korábban a férfiak kiváltsága volt a torokéneklés (Buryaad oromnoj). Tetszik, hogy a dallamokat időnként a népi hangszerek, például a limba viszi.

 

Az mindenesetre érdekes, ahogyan a hagyományos dallamok alatt kőkemény rockzene szólal meg (Hadyn hursa nogoondo), amit aztán rendre meglágyít a lófejes hegedű vagy a limba. Mondjuk a metal sem áll távol tőlük, és igazi súlyt a közepes tempójú számokban érzek, mint például a galoppozó „Hadyn hursa nogoondo” című tételben, amiben még gitárszólóra is sor kerül. Miközben a háttérben ott szól a morin khuur – tényleg jó érzékkel keverik a hagyományos és az elektromos hangszereket. Kíváncsi voltam, hogyan használják a dorombot (khomus), és a „Huyaa shelyn orojgoor” alatt megkaptam a választ: csupán jelzésértékűen, a dallamot ebben az esetben Saryuna Balchinova hangszere, a limba viszi, hagyományos énekkel kiegészítve. Azért a metal sem marad el, a szám felénél belépnek a gitárok.

 

Igen, ez lehet a Nuker legnagyobb erénye – és egy jó menedzsmenttel a hátuk mögött esélyük lehet a nemzetközi ismertségre –, ahogyan a hagyományos dalokat feldúsítják rock/metal energiával, arra kevés példát ismerek. Nem feltétlenül akkor működik a legjobban ez a felállás, amikor igyekeznek az eredeti népdalnál megmaradni, a „Minii nuher” és a „Arban sagaan hurgayaa” ebből a szempontból kivételesen jól sikerült. Nekem mégis azok a dalok tetszenek a legjobban, amelyek a rock/metal felől érkeznek – mint amilyen például a címadó „Нamta”, aminek a különlegességét csak fokozza Aryuna Nimaeva torokéneklése.

 

Remélem még sok, hasonlóan érdekes és eredeti albumot készítenek majd, és talán egyszer élőben is láthatom a Nuker együttest.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Buryaad oromnoj, Minii nuher, Нamta, Ajloo

2024-ben megjelent album (Baikal Music Label)

Weboldal: https://vk.com/public221665018

 

 

A zenekar tagjai:

Aryuna Nimaeva – ének, morin khuur, khomus (altáj doromb)

Saryuna Balchinova – limba (burját furulya)

Dumnov Szemjon – basszusgitár

Vstavsky Vyacheslav – dobok

Rudakov Alexey – gitár

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. V put'
  2. Buryaad oromnoj
  3. Hadyn hursa nogoondo
  4. Huyaa shelyn orojgoor
  5. Minii nuher
  6. Arban sagaan hurgayaa
  7. Нamta
  8. Nuher yum daa (Hatar)
  9. Ajloo