Főkép

Milyen ciklusokban tartották számon az időt a maja papok? Ki volt az első női matematikaprofesszor? Meddig nyúlnak vissza a kalkulus alapjai? Melyik „a legnagyobb szám, amely valaha is határozott célt szolgált a matematikában”? Ki volt Erdős Pál, és mi az az Erdős-szám? Kik „találták fel” a nullát, és hogyan számoltak előtte? Kik voltak azok a „lányszámítógépek”? Összeereszthetőek-e a nyugati és a keleti matematika módszerei? Ezekre, és még egy sor hasonló kérdésre kaphatunk választ olvasás közben. De ez még nem minden!

 

Hajlamosak vagyunk a tudomány fejlődésére egy egyenesként gondolni, ami szépen, egyenletesen tör előre az idő haladásával. Vagy esetleg exponenciális görbeként, ha valamennyire követjük a kortárs technológia vívmányainak megjelenését. Holott a tudomány – különösen az elméleti tudományok – sokkal inkább ugrásszerűen haladnak előre. És bizony az is előfordul, hogy egy-egy elméletet vagy felfedezést a világ különböző pontjain többen is megtesznek, nem ritkán időben egymáshoz meglehetősen közel. A tudományos élet – vagy mondjuk ki: a tudományos publikálás – sajátos szabályai azonban megkövetelik, hogy legyen valaki, akit elsőnek nevezhetünk. Ez a versenyfutásszerű kényszerhelyzet sajnos előidézhet egy olyan ellenséges, titkolózó légkört, melyben az eredmények elsőként való publikációja minden más szempontot maga mögé utasít, és rendkívül megnehezíti a kutatók közös munkáját. Arról nem is beszélve, hogy a „nagy elsők” is elődeik munkájára építve tudnak csak újat alkotni: a felfedezések, még ha pillanatnyi ihletettség állapotában történnek is meg, nem a kutatók fejéből, a semmiből pattannak ki: évtizedek, évszázadok – sőt, akár évezredek „háttérmunkája” kell ahhoz, hogy megszülethessenek.

 

Bármely matematikatörténetben az eszmék állnak az előtérben, de nem lehet őket elválasztani azoktól az emberektől, akiknek a fejében megszülettek. A matematika történetének valódi bemutatásához meg kell vizsgálnunk a matematikusok történetét is. Az ebben a könyvben bemutatottak közül néhányan nem csak lenyűgöző matematikusok voltak, hanem falakat is ledöntöttek, hogy segítsenek a matematikát befogadóbb és globálisabb tárgyként kezelni. Nagyobb hangsúlyt fektetünk ezekre az elfeledett matematikusokra, és elmagyarázzuk, hogyan illeszkednek a hagyományos történetbe, valamint kijavítjuk a róluk szóló tévhiteket és félreértelmezéseket. Azokat a fontos embereket, akik nem illettek bele a matematikusokról alkotott elképzelésekben, nemcsak életükben nyomták el, hanem azóta is folyamatos támadások érik a történészek és a kommentátorok részéről.

 

Az tény, hogy nem emlékezhetünk minden valaha élt tudósra és kutatóra, Kate Kitagawa és Timothy Revell közös könyve azonban megkísérli megváltoztatni a tudományról és tudomány haladásáról való gondolkodásmódunkat. A szerzők nem pusztán a számok és elméletek történeteinek alakulását mutatják be az évezredek során: a matematika tudományának néhány kiválasztott fordulópontját a világ különböző tájain élt matematikusok élettörténetein keresztül mutatja be. Így nem csupán tudomány-, hanem egyben kultúrtörténeti kötetet is tart a kezében az olvasó.

 

A történet még jóval az írott történelem kezdet előtt indul: az emberi matematikai tevékenység első nyomai nagyjából 20.000 évvel ezelőtt jelentek meg, Afrikában, az állatcsontokra vésett számlálást jelölő rovásokkal. Azóta nagy utat járt be az emberiség, és utólag nézve csábító lehet egy egyenes vonalat húzni a kezdő- és a végpont közt, elkerülhetetlennek minősítve az egyes lépéseket. De érdemes megnézni a leágazásokat, és azokat a gyakorlatokat, rendszereket, amik végül nem kerültek be a főáramba, vagy éppen bekerültek, de már túlléptünk rajtuk! A szerzőpáros vezényletével szerteágazó, izgalmas, és nem egyszer megrendítő történetek szövedéke bontakozik ki előttünk. A rovátkált csontoktól kezdve kanyargós úton haladt az emberiség a számok világának megértésében, és olvasóként most bejárhatjuk ennek a ösvénynek egy részét, az ókori Babilontól kezdve, Indián, Kínán és a Maja Birodalmon keresztül Európáig, majd az Amerikai Egyesült Államokig bepillantást nyerhetünk különböző korokban élt matematikusok életébe és munkájába.

 

Messzire jutottunk a kiindulási ponttól: ma már a világűrbe küldünk rakétákat, a matematikusok pedig felfoghatatlanul nagy számokkal operálva törnek előre az elméleti munka mezsgyéjén. Sok minden történt az alatt a 20.000 év alatt: birodalmak emelkedtek fel és buktak el, zseniális elmék tűntek fel és tették hozzá a magukét ehhez a kaotikus, kreatív tudományághoz. Kate Kitagawa és Timothy Revell munkájából sugárzik a matematika tudománya iránti szeretet. Lelkesen igyekeznek közelebb hozni az olvasóhoz ezt a jobbára száraznak, elméletinek és időnként unalmasnak titulált tudományágat, és bebizonyítani, hogy a matematika története nem más, mint egy gyönyörűen kaotikus együttműködés. Engem meggyőztek, hogy érdemes elmerülni még jobban ebben a témában, hát szívből ajánlom másoknak is ezt a könyvet – főként azoknak, akik az emberi arcát szeretnék megismerni ennek az ősi tudománynak!