Juan Gómez-Jurado: Vörös királynő

Juan Gómez-Jurado krimijével, a Vörös királynővel pont úgy jártam, mint a Garabonciásokkal. Sokáig nem kezdtem, bele, de mikor sorra került, kb. egy nap alatt olvastam el, pedig közel 500 oldalas a könyv. Meglepetés volt, ráadásul hamarosan újra találkozhatok a szereplőkkel, mely egy trilógia első kötetébe botlottam. A letehetetlen túl elcsépelt szó lenne rá, de egyszerűen nem tudok jobbat.

Juan Gómez-Jurado spanyol író, újságíró. Regényeit 40 nyelvre fordították már le és több regényének a filmes adaptáció is folyamatban van Hollywoodban, illet a Vörös királynőből 8 részes sorozat készült, amely elég jó kritikákat kapott. Az alaptörténet, hogy sikeres emberek hozzátartozóit elrabolják és nem pénzt kérnek váltságdíjként, hanem valamilyen bűn nyilvános beismerését. Ha nincs vallomás és önleleplezés megadott határidőn belül, akkor a megkínzott holttestet küldik vissza. Sokáig az sem világos, hogy egy emberrel vagy egy csoporttal van-e dolgunk. A rendőrség tehetetlen, ezért van szükség a titkos nyomozó csapatra, akik ehhez hasonló esetekre szakosodtak – de sajnos akad egy kis bökkenő: a vörös királynő vagyis Antonia Scott, a különleges képességű viselkedéselemző visszavonult egy családi dráma miatt és nem hajlandó segíteni, pedig ő lenne az egyetlen esély a túlélésre…

Zanzásítva ennyi lenne a történet, de mégsem ennyi. Mert az elkövetőkről is sok mindent megtudunk, de mégsem eleget, ami előrevetíti, hogy a folytatásban még találkozunk Ezékiellel, a gonosszal. A megzsarolt emberek háttértörténete egy valódi társadalmi lenyomat, rávilágít több morális kérdésre. Antonia egy társat kap egy leszerepelt, nagy hibát elkövető zsaru, Jon Gutiérrez személyében, aki sokszorosan is felnagyítja a kisebbségeket ért mindennapi atrocitásokat, mivel baszk származású és még homoszexuális is. A vörös királynő kiképzése szintén erkölcsi aggályokat vethet fel. Megannyi aspektus, amelyek, mint egy hagyma rétegei, körbeölelik a fő cselekményt és mélységet adnak a mondanivalónak. A karakterek egyediek, kidolgozottak. Antoniáról nekem David Baldacci egyik hőse, Amos Decker jutott eszembe, de még aprólékosabban megrajzolt és csiszolt háttértörténetet kapott az előbbi.

A Vörös királynő (Red Queen) egy hipotézis az evolúcióbiológiában. Lewis Caroll Alice Tükörországban című meséjére vezethető vissza az elnevezés. A mesében Alice a Vörös Királynő birodalmába érkezve azt vette észre, hogy minden lakójának rohannia kellett, csak hogy egy helyben maradhasson. Vagyis a különleges csoport is csak akkor tud a bűnözök nyomában maradni, ha minél jobban alkalmazkodnak hozzájuk. Antonia IQ-ja rendkívül magas, és észrevesz olyan összefüggéseket is, amelyeket más nem. Az alapképességeit egy megterhelő és fájdalmas kiképzési folyamat során a sokszorosára turbózták fel, ezzel tették képessé arra, hogy a pillant tört része alatt elemezzen helyszíneket, kiszűrje a veszélyt és leleplezze az elkövetőket.

Váltott nézőpontból ismerjük meg a szereplők belső világát, kétségeit, félelmeit. Erre a zaklatott hangulatra csak ráerősít az érdekes szerkesztés: nagyon rövid, de velős fejezetekkel operál a szerző, van, hogy egy egység csak pár mondtad. De mindig valamilyen vérfagyasztó dolog derül ki belőle, ami miatt jön, a „na, csak még egy fejezetet, gyorsan” érzés. És ott pont megint történik valami, ami miatt tarthatatlan az ígéret. Illetve ami még érdekes volt, hogy a humor mekkora teret kapott, a vicces, jópofa párbeszédek, amelyek ellensúlyozták a naturalisztikusan leírt gonoszságokat. A kötet végén azért marad elvarratlan szál is, amely miatt érdemes várni a folytatást. Juan Gómez-Jurado megmutatta, hogy nemcsak a skandináv krimik tudnak igazán hátborzongatóak lenni. A műfaj szerelmeseinek érdemes megismerkedniük Antoniával, és a spanyol bűnüldözők mindennapjaival.