Főkép

A Bran több, mint harminc éve zenél, s magam is ott voltam, mikor húsz éve utoljára játszottak Gyömrőn. És lehet, hogy szalad az idő, de az biztos, hogy a Bran dalain nem fog. Mely dalok persze csak részben az övéik, hiszen a zenekart vezető Kovács Gáborján gyűjtötte sokukat Írországban és egyéb olyan helyeken, ahol a kelták emléke máig él. Emberünk máig megőrizte vásott, huncut mosolyát, ahogy elmeséli, a következő dal miről is szól, mi a háttere – és a maga szelíd, kedves, ihletett módján mindről tud mondani valami érdekeset vagy vicceset, ha ugyan nem mindkettőt.

 

Ez a koncertjük nekem amolyan egy órás Best of Bran műsornak tűnt, több régi, (tőlük) jól ismert dal is elhangzott, mely aligha fog kikopni a repertoárból, ahogy remélhetőleg az emberiség kollektív emlékezete is megőrzi őket. Mert hát ami itt elhangzott, annak zömét, ilyen vagy olyan formában, évszázadokkal ezelőtt is énekelték-zenélték írek, skótok, bretonok. De előkerült némi ószirmi dal is. Ezen a különös, játékos nyelven íródott egy állítólag Erdélyben talált kódex, és ha az ember jól figyelt, több különféle nyelv szavait hallhatta benne – magyartól madárig, meg még.

 

Voltak a koncertnek tüzes, magukkal ragadó pillanatai is, előrevetítve a táncház hangulatát, de szomorúbb, szépséges, elvarázsolt dalok is. Az meg egyenest frenetikus volt, amikor Gáborján lejött a nézőtérre, hogy ütőhangszerével a falon, székeken, bármin vigye tovább a ritmust!

 

És van ennek a keltának is mondott, de valójában azért ír-skót-brit-breton muzsikának valami örök, múlhatatlan varázsa. Néhol tényleg mágikusnak hat (főleg, ha a dal tündérekről is szól), néhol pedig az adja a csodáját, hogy hidat képez a régmúlt népek és a ma élők között. Hiszen régen is szerettek, ittak, mulatoztak, búslakodtak (hagy ne soroljam) az emberek, meg ma is, és sok Bran dal idézi meg ezeket a névtelen, mára végképp a feledés homályába veszett, hétköznapi életeket – amilyen persze párszáz év alatt a legtöbbünké szintén lesz.

 

A táncház pedig csak megerősítette mindezt: aki részt vett benne, nem problémázván azon, mit gondolnak mások, meg hogy mennyire mennek jól neki a különféle lépések, azok részévé váltak a tánc és zene sok-sok évszázados hagyományának. Ugyanazon dalokra táncoltak, amelyekre megannyi nemzedék, és közben mosolyogtak, kipirultak: éltek. Ennél szebbet és jobbat nem sokat találni a világban.

 

További fényképekért kattints ide.