Főkép

Néha úgy érzem, a Glitterbeat kiadónál előnyben részesítik az átlagostól eltérő zenéket, ami alapban nem baj, sőt, ennek köszönhetően jut hozzá az egyszeri hallgató izgalmas muzsikákhoz. Viszont mostanában mintha picit a válogatás eltolódna az extrém, számomra extrém irányba, és bizony már nem minden új lemezük tetszik. Mondom ezt úgy, hogy a Tak:til leányvállalatuk, vagy nem is tudom, minek nevezzem ezt a sublabelt, már eddig is a különlegességek otthona volt.

 

Gondolom a többség, hozzám hasonlóan sosem hallotta még Julián Mayorga nevét, szóval az előzmények ismerete nélkül indítottam el a novemberben megjelent albumot, majd döbbent tekintettel fulladtam bele a hangzavarba. Másodjára sem lettem sokkal okosabb, ez a zene túlságosan avantgárd, kísérleti, és a kolumbiai származású, jelenleg Madridban élő művész nem igazán könnyíti meg a befogadást.

 

Kísérletinek mondom, részben a válogatás nélkül felhasznált ütőhangszerek miatt, mintha keresné a fejében kavargó látomáshoz legjobban illeszkedő hangokat. Másrészt senki ne számítson rádióbarát slágerekre, bár időnként nagyon közel kerül ezekhez a formákhoz (El día que el Tolima se hundió hasta el fondo del mar), és időnként még a cumbia hagyományos lüktetése is beazonosítható a lemezen. De még ezekben a kompozíciókban sem hagy fel a kísérletezéssel, hol a tempóval, hol az elektronikával variál – és kifejezetten kerüli a harmóniát.

 

Ezek a számok megkövetelik a figyelmet, lévén összetett alkotások, és az utalások, hivatkozások nagy valószínűséggel számunkra értelmezhetetlenek, mert nem ismerjük az előzményeket. Ettől függetlenül, ha valaki vonzódik az ilyen típusú muzsikához, az nagy valószínűséggel az első pillanattól az utolsóig élvezni fogja a Chak Chak Chak Chak albumot. Az általa kreált káoszt legjobban szerintem az albumázó „Arda la ciudad cuando arrecie el monte” testesíti meg, de úgy vélem a szövegek sem maradnak el a zene mögött, különféle költők verseit használta fel, és teremtett elborult, szürreális, mágikus sorokat. Persze mindenki úgy értelmezi ezeket a sorokat, ahogy akarja, gondolok itt például a zöldhasú baziliszkuszokra.

 

Nehéz bármit kiemelni a lemezről, az eddig említetteken kívül talán a „Semolina” című dalra szeretném felhívni a figyelmet, mert ugyan még nem mondtam, de a számok egy része táncolható, és ennél éreztem leginkább a késztetést, hogy álljak fel a székből, és saját koreográfiával kövessem a zenét. Máskor meg simán pszichedelikus szeánszba csöppenünk (Los rolos angloparlantes), csak győzzük követni a hangokat.

 

Az eddig leírtak fényében javaslom, hogy az érdeklődők csak némi ráhangolódás után nyomják meg a lejátszás gombot, és készüljenek fel a szünet és lazítás nélküli 37 perces intenzív szeánszra, amit nálam egy folyamatosan meglévő, nyomasztó/kellemetlen érzés kísért.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: El día que el Tolima se hundió hasta el fondo del mar,

2024-ben megjelent album (Glitterbeat Records)

Weboldal: https://www.facebook.com/julianmayorgao

 

 

A zenekar tagjai:

Julián Mayorga – ének, gitár, ütőhangszerek, programozás

 

Közreműködők:

Ángela Mayorga Ortegón – fütty

Marta Orozco V. – ugatás és taps

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. No te comas las blanquísimas mofetas 02:21
  2. La muerte del perro 04:08
  3. Sueño con culebras 03:09
  4. La venganza de las wawas panches 03:18
  5. El Vorrh 04:00
  6. Tres tristes transeúntes 03:23
  7. El día que el Tolima se hundió hasta el fondo del mar 03:37
  8. ¿El trabajo yo para qué lo quiero? 02:53
  9. Semolina 02:41
  10. Los rolos angloparlantes 03:37
  11. Arda la ciudad cuando arrecie el monte 03:17