Főkép

Marék Veronika már az én gyerekkoromban is a kisebbeknek szóló gyermekirodalom egyik legismertebb alkotója volt, sőt jóval régebben, de még mindig tud olyan új könyveket írni, amelyeket gyerek és felnőtt egyaránt szerethet.

 

Ezt a télies hangulatú kötetet meg aztán pláne nagyon lehet szeretni! Már a borítót meglátva is tudtam, hogy jó lesz. Baranyai (b) András illusztrálta, ezer közül is felismerhető, saját stílusában. Tőle láttam már mindenfélét, az elvonttól és furától a kedves-aranyosig, jelen könyv persze az utóbbi kategóriába tartozik. Plusz a városi képek böngészőnek is beillenek, külön öröm nézegetni a különféle népeket, arcokat, fazonokat.

 

A címbéli Prémszakáll egy idős, feledékeny professzor, akinek muszáj naponta egy-kétszer sétálnia, amikor épp nem megy neki a gondolkodás, márpedig jó tudósként neki az az élete. Egy ilyen sétán találkozik Torzonborzzal, a fekete kutyussal, aki nem volt mindig a nevéhez méltó: kölyökkorában ő volt kis gazdája kedvence. Csak aztán a kis gazda ráunt, nem volt már türelme, ideje a kutyussal foglalkozni, s végül csúful megszabadult tőle. Úgyhogy Torzonborz új gazdit keres, de Prémszakáll nem kecsegteti semmivel, lévén ő maga igen elfoglalt és szétszórt. Aztán persze az történik, amit a legtöbb olvasó úgyis előre sejt, de hiába sejti, attól még vagy könnyezni fog, vagy mosolyogni, netán mindkettő.

 

Meglehet, ez itt egy tanmese, de se nem giccses, se nem erőltetett. Sőt, Marék Veronika, ahelyett, hogy a felelős állattartásról papolna, megmutatja, hogy nem kéne az ilyesmit intézni, majd azt is, hogy hogyan helyes és jó, minden érintettnek. S minthogy magam is megveszekedett kutyás vagyok, nyilván szívemből szól. Úgyhogy igen, ez a könyv remek karácsonyi ajándék lesz sokaknak, de jóval többet ad ennél ez a röpke 32 oldal. Remélem, találkozunk még Prémszakállal és Torzonborzzal!