Főkép

Ismét töprengtem egy sort, hogy ennek a lemeznek hol lenne igazából a helye, mert inkább tekinthető progresszív rocklemeznek, mintsem világzenének, bár tény, vannak olyan elemei, amelyek miatt ez utóbbi csoportba is sorolható. A másik érdekesség, ami a Mohanik at Amarbayasgalant koronghoz kapcsolódik, hogy ez a legrégebbi fizikai hordozó, amit ajánlóírás céljából kaptam, mióta elindult a rovat. A megjelenés dátuma 2012, igen, tizenkét évvel korábbi.

 

Persze jogos a kérdés, hogy milyen apropó miatt került elő a szekrény mélyéből, amire egyszerű a válasz, már készül az új lemez, ami várhatóan jövőre kerül a boltokba, illetve némi szünet után koncerteket is adnak (2023-ben például Franciaországban léptek fel pár alkalommal).

 

Az együttes eredetileg 2004-ben alakult, az első albumuk (100-n Undaa) könnyed pop-punk volt, amit még tizenévesen írtak. Később a hétköznapok helyett a spirituális témák és progresszív rockzene felé fordultak. Ugyan ezzel kapcsolatban nincs meg minden infóm, de szerintem ők már az előtt játszottak ilyen zenét, hogy a nyugati világ megismerte volna ezt a műfajt (mongol rock/metal), olyan együtteseknek köszönhetően, mint a Nine Treasures, a The HU vagy a Hartyga, csak hogy párat említsek a kedvenceim közül. A Mohanik különlegessége abban rejlik, hogy ők hagyományos hangszerek nélkül igyekeznek átültetni a rockzenébe a hagyományos mongol népzene egyes elemeit. Valamint az inspirációt a mongol hitvilágból merítik (sámánizmustól a buddhizmusig), szövegeik többnyire ilyen témákkal foglalkoznak (The Wolf Dance). Nyugodtan elmondható, hogy ez egy spirituális, az ember és a természet kapcsolatáról szóló album.

 

A zene felől nézve, ez egy progresszív rocklemez, amit nem árt többször meghallgatni, mert ugyan elsőre is elbűvöli a hallgatót, kell pár alkalom, hogy minden részletet felfedezzünk. Még az olyan, egyszerűnek tűnő számokban, mint amilyen például a „The Wolf Dance”, is vannak apró finomságok. Kezdve mondjuk a tempóval, ami engem a galoppozó lovakra emlékeztet, vagy a gitárszóló, ami meg nyilvánvalóan mongol dallamokból építkezik. A leghosszabb szerzemény (Folktale) sokkal nyugisabb, és a szülőföldről szól. Tetszik, ahogyan ötvözik benne a nyugati rockzenét és a mongol énekdallamot. Fontos, hogy náluk szó sincs torokéneklésről, bár eben van egy sámánisztikus betét, az ötödik perc után. A szám vége pedig átmegy epikus katarzisba, kellő hangerőn hallgatva garantált a libabőr.

 

Számomra a „Tender Smile” volt a leginkább mongolosabb kompozíció, úgy hogy közben végig rock maradt. Ugyan többen úgy emlegetik őket, mint post-punk együttes, ezen a lemezen én nem érzem a punk dühét, szerintem a spirituális témához egyszerűen nem illik a harag, az elégedetlenség.

 

Ha jól sejtem, a 2025-ben megjelenő új album kapcsán várható egy európai turné, és ezzel kapcsolatban csak remélni tudom, hogy lesz egy budapesti megálló a helyszínek között.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Folktale, The Wolf Dance, Tender Smile

2012-ben megjelent album (Hi-Fi Media Group)

Weboldal: https://www.facebook.com/mohanik

 

 

A zenekar tagjai:

Batbayar Ganbaatar - dobok

Davaajargal Tsaschikher – ének, elektromos gitár, doromb

Enerelt Otgonbaatar – basszusgitár, billentyűs

Tsogt Sambalkhundev – ének, szólógitár, harmonika

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Өмнөх Үг / Foreword
  2. Тайвшарлын Хөндийд / In The Valley Of Ease
  3. Зөөлөн Мишээл / Tender Smile
  4. Чонон Бужиг / The Wolf Dance
  5. Ээрэглээ / Mirage
  6. Савдаг Савдаг / Spirits Rouse
  7. Хүн Чулуун Үг / Man Stone Words
  8. Манангийн Манаач / Mist Wanderer
  9. Салхи Болсноос Хойш... / Since I've Become Wind
  10. Домог / Folktale
  11. Бүү Ай / Don't Be Afraid
  12. Зөөлөн Мишээл / Tender Smile