Főkép

Jakob Bro új albuma valójában már elég régi, 2014-ben, éppen tíz évvel ezelőtt került felvételre. Erre a kései megjelenésre semmilyen indokot nem találunk sem a CD-t kísérő füzetben, sem pedig a kiadó, az ECM oldalán. De talán nincs is rá szükség: Bro „tér-tudatos” zenéje ugyanis időtlen és csak lassan bontakozik ki öt óriás, Lee Konitz, Andrew Cyrille, Bill Frisell, Jason Moran és Thomas Morgan társaságában.

 

Bár az album címe, Taking Turns az első hallgatás előtt arra tűnt utalni, hogy más-más felállásokban játszik majd a szextet, valójában együttes játékuk eltérő hangsúlyairól van csupán szó. Az egészen zárt „Black Is All Colors At Once” kompozíciótól kis lépésekben, fokozatosan feltáruló terek hangjain keresztül jutunk el a „Mar Del Plata” szerzeményhez, vagyis a tenger partjához, ahol a 6/8-os tempó szélesre nyitja a horizontot. Mintha mezítláb, könnyedén táncolnánk a forró homokban, hogy aztán ismét beszippantson minket az univerzumban uralkodó űr feketesége, amiben valóban összeér minden szín.

 

Ez a körkörösség már az egyes témákban is megjelenik: a „Haiti” melodikus ismétléseiben, amelyeket a hangszerek egymást felváltva ismételgetnek és variálnak, olyan eleganciával, hogy az így kialakuló párbeszéd egységes narratívává áll össze, ami egy még nagyobb körben, a „Milford Sound” folytatódik. Andrew Cyrille beszámol és az eddigi repetitív elemek hirtelen lineárisan áradnak előre, hogy aztán ez a melódia úgy ismétlődjön meg, hogy amikor a ’bridge’-hez érünk, teljesen felfokozottnak érezzük a kis pulzusszámmal feltorlódó hangszereket.

 

Bár ahogyan egy alkalommal Bro azt találta mondani, a kompozíciói arról szólnak, hogy megpillant egy érzést, felvázolja, majd felvétel közben kibontakoztatja, ezen a korongon ez az impulzivitás az együttes minimalizmus esztétikájában mutatkozik meg leginkább, amitől voltaképpen annyira vonzóvá és ellenállhatatlanná válik ez az album.

 

 

És időközben megjelent egy ECM podcast is az albumról.

 

Előadók:

Jakob Bro – gitár

Lee Konitz – szaxofon

Bill Frisell – gitár

Jason Morgan – zongora

Thomas Morgan – bőgő

Andrew Cyrille – dob

 

Elhangzó szerzemények:

1. Black Is All Colours At Once

2. Haiti

3. Milford Sound

4. Aarhus

5. Pearl River

6. Peninsula

7. Mar Del Plata