Beszámoló: Kenny Barron Trio - MÜPA, 2024. november 25.
Írta: Németh Attila | 2024. 11. 26.
A természetes elegancia tanulhatatlan magabiztosságával lépked be Kenny Barron a MÜPA nagyszínpadára Kiyoshi Kitagawa bőgős és Johnathan Blake dobos társaságában, hogy hanyag könnyedséggel kezdjenek bele Cole Porter, „Love for Sale” kompozíciójába. Ez a laza játkosság jellemzi egészen az előadás első harmadát, majd’ első felét, amelynek során inkább egy bárban, mintsem egy koncertteremben érezzük magunkat vagy néha egy étterem teraszán egy nyári este, csak éppen nem a bortól álmosodunk el, hanem a fesztelen játék aktualitásának hiányától.
De aztán George Gershwin (Emraceable You) és Thelonious Monk szerzeményei („Shuffle Boil” – és a ráadásban „Well, You Needn’t”) alatt sokkal konkrétabbá válik a trió, és kifejezetten Kitagawa játéka: a bőgő-zongora duó során megcsillan az a reflektált vonalvezetés, amiben már valódi izgalmak rejlenek. Ahogyan később a dob-zongora duó, a trió hiányával, némileg paradox módon, többletet képez, mert az így megnyíló térben felhangzó hangszeres játékok terebélyesebben bontakoznak ki.
Ugyanakkor mintha maguk a kompozíciók is meghatározóak lennének: Monk-ot egyszerűen képtelenség nem jelen idejűvé tenni, mert olyan utánozhatatlan játékkal rendelkezett, amelynek jegyeit elnyűhetetlen szerzeményekben őrizte meg az örökkévalóságnak, amelyekhez egy másik zongorista csak innovatív módon nyúlhat hozzá, na és persze olyan káprázatosan, mint a dobos Blake, aki a főhangsúlyokat 2-re és 4-re játszva kölcsönöz mai utcai groove-okat és teszi kortársunkká Thelonious-t.
Az este derekán megcsodálhatjuk Barron-t szólóban is, amelynek során Duke Ellington és Billy Strayhorn kompozícióiból kapunk egy csokrot (Lotus Blossom / A Flower is a Lovesome Thing / Melancholy / Star-Crossed Lovers), ami olyan nyugalmat és esztétikai élményét áraszt, amire mindannyiunknak szükségünk van ahhoz, hogy eltávolodjunk világunk durva aktualitásaitól.
Előadók: