Zenék a nagyvilágból – Gnoss: Stretching Skyward – világzenéről szubjektíven 444/3.
Írta: Galgóczi Tamás | 2024. 11. 03.
A 2024-es WOMEXre több elvárással, megvalósítandó tervvel készültem, mert ugyebár mégiscsak ez az év kiemelt világzenei eseménye számomra. Az egyik vágyam az volt, hogy találjak egy új ír-skót együttest, akik képesek kitölteni az utóbbi hónapokban kifejlődött hiányérzetemet, miszerint abból a régióból régen hallottam új zenét.
Két tippem volt előzetesen, és szerencsére mindkettő megvalósult. Az elsőként abban bíztam, hogy az esti showcase koncerten fellépő Gnoos kvartett legalább annyira elvarázsolt, mint ahogyan azt korábban tette mondjuk az Elephant Sessions. A koncert remek volt, a jelenlévők többsége táncolt, vagy más módon fejezte ki tetszését. Másnap sikerült pár szó erejéig elcsípnem Craig Corse-t (az együttes ügynökét), és kaptam tőle egy példányt az együttes tavaly megjelent harmadik lemezéből.
Első végighallgatás után kettőséget éreztem, mert miközben megbízhatóan hozzák a skót ízeket, gyakran amerikai hangon szólalnak meg. Gondolok itt például a „Honey Wine” című számra, amiben nem kevés pop is van. Nekem persze az olyan dalok tetszenek jobban, amikben a saját népzenéjük a hangsúlyos, kivált, ha a hegedű vezeti a dallamot (Keefa Hill). Az sem árt, ha van bennünk lendület, mint ahogyan a „Stroma” felvezeti az albumot – ez azonmód táncra, mozgásra bátorít. Amit aztán megtörnek egy rövid borongós betéttel, hogy utána minden teljes erővel száguldjon tovább.
Eddig még nem említettem, de a lemez tizenegy számának a fele instrumentális, és csak a maradékban van ének, és jellemzően a szöveges darabok (például a „Hamnavoe”) a lassúbbak, amerikásak. A koncerten hamarjában azt hittem country muzsikát hallok, pedig csak a „Dirt & Bone”-t játszották. Van dal, amelyik romantikus hangulatú, de több számot a történelem, jelesül az Orkney-szigetek múltja ihlette. Az eddig említetteken kívül kedvenceim közé tartozik a „Vore Tullye”, mert ebben meglepő módon a gitárokat helyezték előtérbe, hogy aztán a hegedű is megmutassa, miként kell a fő dallamot eljátszani.
A négy fiatal muzsikus tehetsége tagadhatatlan, és nekem nagyon tetszik, ahogyan a hangszereléssel bánnak. Az instrumentális számokban főként Graham Rorie hegedűje, és Connor Sinclair furulyája kerül előtérbe, míg az éneklést általában Aidan Moodie gitárja kíséri elsősorban. Craig Baxter szerepe „csupán” annyi, hogy erősítse a ritmusszekciót. Mindezen túl időnként szintetizátort is használnak, és ha valakinek előzetesen kétsége lenne, hogy a Gnoss zenéje múltidézés vagy modern kortárs muzsika, az hamar megkapja az egyértelmű választ.
Nem tudom, hogy az együttes korábbi lemezei milyenek, de abban biztos vagyok, hogy a tetszetős borítóval ellátott Stretching Skyward (Az ég felé nyújtózva) fontos lépés az életükben. Változatos zene ez, olyan, amit érdemes időről-időre elővenni és újra meghallgatni. Remélem a WOMEXes fellépésnek lesz olyan hozadéka, aminek révén Európa keleti felét is felkeresik majd egy turné keretében.
Meghallgatásra ajánlott számok: Keefa Hill, Stroma, Vore Tullye
2023-ban megjelent album (Blackfly Records)
Weboldal: https://gnossmusic.com/
A zenekar tagjai:
Aidan Moodie – gitár, ének
Graham Rorie – hegedű, mandolin, elektromos tenor gitár
Connor Sinclair – furulya, síp, ének
Craig Baxter – bodhran, ütőhangszerek
A lemezen elhangzó számok listája:
- Stroma 03:21
- Hamnavoe 03:06
- Christine's 03:34
- Honey Wine 03:16
- The Drovers 03:07
- Keefa Hill 03:27
- God's Land 03:45
- Audrey's 03:42
- Vore Tullye 03:35
- Dirt & Bone 03:57
- Hard Times 03:56