Főkép

Mario Vargas Llosa Nobel-díjas perui író idén töltötte be 88. életévét. De tíz évvel ezelőtt, megannyi szépirodalmi műve és egyéb írása mellett ezt a gyerekeknek szóló könyvet is megírta, mely most végre magyarul is megjelent.

 

Ahogy a borítón látszik, két szereplője van a könyvnek: egy öregúr, aki a mellette ülő iskolás fiúnak mesél. Méghozzá egy olyan történetet, mely a keresztes háborúk idején kezdődik, és nem túlzás azt állítani, hogy egy csodáról szól. Hogy ki hogy értékeli majd, az más kérdés. S bárcsak el tudnám helyezni ezt a szépséges kötetet az írói életműben, de sajnos és szégyenszemre, ez volt az első könyv, melyet tőle olvastam. Annyit azért látok, hogy a vallást, különösen a bigott fajtáját Mario Vargas Llosa bőkezűen bírálta, ám ez a mese nagyon is a hit erejéről szól. Vagy istenéről, ha úgy tetszik.

 

Az öregúr a gyerekek kereszteshadjáratáról mesél Fonchito nevű fiatal barátjának, arról, hogy szinte csodaszámba menően, Európa megannyi tájékáról egyszerre indultak el és gyűltek össze vallásos felbuzdulásukban gyermekek, akik a Szentföldre igyekeztek, hogy békésen, imádsággal vegyék vissza a hitetlenektől a helyet, ahol Jézus élt és halt. Ez önmagában is épp elég csodálatos lenne, függetlenül attól, ami keveset a későbbiekben történtekről tudni (pl. hogy nem sikerült nekik, még Jeruzsálemig eljutni sem…), ám a címbéli hajóval és utasaival valami valóban megmagyarázhatatlan történik…

 

Meglehet, az idősödő író ebben a könyvben a hit felé fordul. Vagy talán a gyermeki ártatlanságot és tisztaságot keresi a tengerparti padon ülve. S meglehet, épp a csodákra való nyitottságra emlékezteti az ifjabb olvasókat. Hasonlóval én leginkább Jostein Gaardernél találkoztam, az ő egyik-másik könyvében olvastam ilyesmi csodavárós, misztikus, megindítóan szép történetet.

 

Zuzanna Celej illusztrációi tökéletesen illenek Llosa meséjéhez. Kerüli a harsány színeket, természetesnek hat minden képe, de miként a szöveg, úgy a rajzok-festmények sem kendőzik el a történetben rejlő szomorúságot – ahogy azért a kalandokat sem. Szép könyv ez, de azt gondolom, úgy a jó, ha szülőként úgy adjuk a gyerekünk kezébe, hogy ott vagyunk mellette, ha kérdezne. Mert fog, lesz mit…