Zenék a nagyvilágból – Olcay Bayır: Tu Gulî – világzenéről szubjektíven 443/2.
Írta: Galgóczi Tamás | 2024. 10. 25.
Nem is olyan régén említettem egy másik lemez kapcsán, hogy bizonyos női énekhang mennyire tetszik nekem, mert pont azt a nőiességet testesíti meg, ami véleményem szerint léleksimogató. Szerencsém van, mert az idén új albummal jelentkező Olcay Bayır orgánuma minden szempontból megfelel az elvárásomnak, ráadásul még a hozzá társított muzsika is remek.
A kurd származású Olcay Bayır jelenleg Londonban él, és célja nem más, mint Anatólia zenéjének, kultúrájának továbbadása. Kurd, török és örmény szövegek váltják egymást, és ez a sokszínűség jellemzi a zene forrásait. Bár időnként úgy érzem azért helyenként kiegészítették más stílusokkal az eredeti népzenét.
Egy biztos, aki szereti a melankolikus muzsikát, az imádni fogja ezt a lemezt, mert például a siránkozós „Ay Dilbere” pont az ilyen hangulathoz illik. De említhetem az „Adana” című szerzeményt, ami az első világháború idején történt örmény népirtással foglalkozik. Természetesen vannak vidámabb számok a lemezen, mint például az „Edle” – ez egyébként az egyik kedvencem: fogós dallam, táncra ingerlő ritmusok, és Olcay Bayır éneke együttesen nem csupán világzenei slágerlistákra kívánkozik, hanem tartósan beépül a hallgató fülébe. Sajnálatosan kevés számban van jelen Haig Yazdjian úd (oud) játéka, pedig tökéletesen illeszkedik a női énekhez (Nare Nare).
Azért gondolom, hogy ebben az esetben nem pusztán a régi népzenék szolgai előadását rögzítették a lemezre, mert egy pillanatig sem éreztem porosnak a számokat. Persze sokat jelent a léleksimogató női hang, és a hangszerelés, ami biztosan gazdagabb, mint az eredetik voltak. Ezt a produkciót is jó lenne élőben látni, és hagyni, hogy elvarázsoljon.
Meghallgatásra ajánlott számok: Adana, Nare Nare, Edle
2024-ben megjelent album (Arc)
Weboldal: https://www.facebook.com/OlcayBayirOfficial
A zenekar tagjai:
Olcay Bayır – ének
Ignacio Lusardi Monteverde – gitár
Huw Marc Bennet – nagybőgő (2 és 10)
Kostas Kopanaris – ütőhangszerek (kivéve 10)
Doğu Ekin – kopuz (1,2,4,5,6,7,8 szám), divan sazı (2,3,5,6,8 szám), fretless gitár szám (5), Üç Telli (1., 5. szám)
Erdi Arslan – zurna (2.)
Haig Yazdjian – oud (4., 9.)
Juan Mauro – basszusgitár (2.)
Arsen Petrosyan – duduk (7.)
A lemezen elhangzó számok listája:
- Husna
- Edle
- Otme Bulbul
- Tal Tala
- Ay Dilbere
- Ag Elime Mor Kinalar Yaktilar
- Adana
- Daha Senden Gayri Asik Mi Yoktur
- Nare Nare (feat. Haig Yazdjian)
- Setero