Főkép

Ha lehet ilyet mondani az énekesnő szeptember végén megjelent, sorrendben tizenegyedik lemezéről, akkor ezen még hangsúlyosabb a jazz, mint a korábbiakon. Ez részben köszönhető a muzsikusoknak, akik erről az oldalról érkeztek, de szerintem a Souza- Pascal duó csupán egyre otthonosabban érzi magát ebben a stílusban.

 

Amennyire értettem a szövegeket, Carmen Souza még mindig arról mesél, mik történtek korábban szülőföldjén, főként az angol uralom alatt. Ezzel egyáltalán nincs baj, mivel a Port’Inglês albumon hallható nyolc szám mindegyik saját karakterrel bír, bár mindegyikre érvényes az állítás, miszerint ez a muzsika a jazz és a Zöld-foki szigetek helyi zenéinek a keveredése. Jó példa erre a „Ariope! című szám, amiben a hangszerek a jazzt, az ének meg a szigeteket képviselik, de említhetem a „Cais D'Port Inglês” tételt, ami gyakorlatilag morna (ezt tette világszerte ismertté Cesária Évora). Ez utóbbiban a hangszerek is visszafogottak, csak a szólóknál idézik meg a jazzt.

 

Még mindig szeretem Carmen Souza hangját, és továbbra is igaznak érzem, amit az előző album kapcsán írtam:
„Még mindig úgy gondolom, hogy nagyon könnyű beleszeretni bársonyos hangjába, mert van benne némi incselkedés, rengeteg érzelem és nem utolsó sorban egyfajta puhán körénk tekeredő énekből szőtt sál, amely egyszerre cirógató és lélekteli. Egyszer sem emeli fel a hangját, nincs szüksége hangoskodásra, mert halkan is képes megérinteni a hallgatót. Ráadásul így sokkal intimebb közelségbe kerül hozzám, időnként mintha közvetlenül előttem állna, és a fülembe suttogja sorait.” – Különösen érvényes ez az utolsóként elhangzó altatódalra (Moringue), ezzel mintha elcsitítaná a hallgató érzelmeit.

 

Sajnos az őszi-téli lemezbemutató turné állomásai között nem láttam magyar dátumot, pedig ideje lenne egy hazai koncertnek, mert Carmen Souza és Theo Pascal zenéje van annyira eredeti és érdekes, hogy jó lenne élőben megcsodálni.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Cais D'Port Inglês, Ariope!, Pamodi

2024-ben megjelent album (Galileo MC)

Weboldal: https://carmensouzamusic.blogspot.com/

 

 

A zenekar tagjai:

Carmen Souza – ének

Theo Pascal – basszugitár

 

Közreműködők:

Gordon Deschanel – zongora

Elias Kacomanolis – dobok

Mark Kavuma – trombita

Gareth Lockraine – fuvola

Joao Oliveira – zongora

Zoe Pascal – dobok

Diogo Santos – zongora

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. St. Jago 03:50
  2. Pamodi 04:47
  3. Cais D'Port Inglês 04:36
  4. Ariope! 03:25
  5. Francis drum 03:36
  6. Amizadi 04:40
  7. Badju Mandadu 04:06
  8. Moringue 04:17