Mr Tan – Mato: Ningyo

Mr Tan és Mato második magyarul megjelenő mangája sok szempontból hasonlít az elsőre (Jizo), s nem pusztán a borító (és azon a függőlegesen olvasható cím) ill. a rajzstílus kapcsán. Mindkettőben szó van életről és halálról is, s a maga módján mindkettő felemelő élmény lehet az olvasónak, dacára, hogy sok helyütt félelmetesek is e képregények.

A Ningyo egy olyan helyen játszódik, melyről már sokan hallottak: Aokigaharában, amely név a fák tengerét jelenti, de sokkal többen ismerik úgy, mint az öngyilkosok erdejét… Aki utánaolvas a helynek, sok érdekességet tudhat meg róla, bár hogy pontosan miért is lett annyira népszerű az életüktől megválni kívánók körében ez az amúgy sajátos szépségű terület a Fuji oldalában, arra talán nincs egyértelmű válasz. A Ningyo nem is akarja ezt megfejteni, illetve ennek a mangának a válasza egyértelműen képzeletbeli – nem mintha nem lenne épp elég fantasztikus elképzelés a miértekre. Bár az erdőt a japán folklór mindig is szellemjárta helynek vélte, kb. az 1960-as évektől lett kedvelt utolsó célpontja az öngyilkosoknak. A történet főszereplő-mesélője, Kai azonban nem ezért megy ide. Hanem hogy rájöjjön, mi vette rá a bátyját, hogy 28 éves korában, azon a helyen vessen véget az életének. Ugyanis Kai bátyjának mindene megvolt, amit ember kívánhat az élettől, ép ésszel egyszerűen nem lehet okot találni a tettére. Pláne, hogy ehhez a bátyjának közel száz kilométert kellett utaznia, olyan messzire az otthonától… Kai képtelen mindezt feldolgozni és elfogadni, muszáj válaszokat találnia…

Ahogy lassan halad előre a történet, úgy tudunk meg egyre többet mindkét fiúról, de mindeközben Kai is egyre beljebb jut az erdőben, amely kezd természetfelettinek hatni az ő számára is… Hogy mit is talál ott, arról nem lenne szép bármit elárulnom, túl azon, hogy a japán mítoszokból merítettek hozzá az alkotók, és olyan mély, rétegzett üzenetet hordoz a manga, hogy muszáj többször is elolvasni.

Ahogy a Jizo, ez a kötet is nagyban épít a képekre. Ez ugyebár egy képregénynél alapvetőnek tűnik, de Mr Tan és Mato a manga legszebb hagyományainak megfelelően nem pusztán illusztrálják vagy képben mesélik el a történetet, a panelek elosztása, a megmutatott részletek (és ahogy azokat megmutatják) jóval többet közvetítenek ennél. Néha a sztori a képekben folytatódik, szavak nélkül, de még ennél is fontosabb, hogy a rajzok rendkívül szuggesztív erővel közvetítik a történet hangulatát, a helyszín atmoszféráját, a szereplők érzéseit-gondolatait, és az európai aggyal talán nehezen értelmezhető természetfeletti szál is a képek által bomlik ki úgy, hogy mégis megértsük, megérezzük, mi történik.

Lebilincselő és megindító képregény ez, melynek a végére érve könnyen úgy érezheti az olvasó, hogy valahogy kevés is volt, ahhoz képest, amennyi mindent beleszőttek.