Főkép

Miután sikerült valahogy leszedni a fóliát (bizony, ez olyan könyv) a keményfedeles képregényről, s belelapoztam, nyomban világossá vált egy s más. Az egyik, hogy bármily szexuális tartalom legyen is ebben a kötetben, az javarészt megmarad a karikatúrák vagy akár gyerekkönyv illusztrációk szintjén, abban az értelemben, hogy nem épp explicit tárja az olvasó elé azt, ami miatt le kellett fóliázni. A másik, hogy igen szép kiállítású kötet, matt papíron, jól olvasható nyomással, szép színekkel. Lévén képregény, ez sem utolsó szempont.

 

Mármost ugye olyan kort élünk, olyan helyen, amikor és ahol a heterótól eltérő szexuális irányultság, vagy akár, hogy bármi efféle felmerüljön, ábrázolásra kerüljön, az elítélendő. Szerintem ugyan mindenki azt csinál a magánéletében, amit akar, csak ne ártson másoknak, meg ez a túltolt propaganda mindig visszaüt, valahányszor az ítélkező oldalán derülnek ki efféle dolgok. De az is igaz, hogy nem is olyan rég volt olyan időszak is, amikor a nem hetero irányultság sem volt ennyire előtérben, kb. mindenki, aki már betöltötte a felnőttkort, hallott róla, és úgy kb. el is tudta fogadni, hogy van ilyen is, hát istenem, sokfélék vagyunk. Hanem ez a képregény egy olyan korban játszódik, amikor bizony akár meg is verhették, börtönbe is dughatták azokat, akik a házasság szentségén bármely tekintetben túlmenő szexuális életet éltek. Nem mintha az itáliai reneszánszról ez jutna elsőre eszünkbe, hiszen pont a felvilágosodás, s egyúttal a szabadosabb/felszabadultabb/kevésbé elfojtott szexualitás előszobája volt, de vallási fanatikusok akkor is voltak, ahogy a mások lincselésére rávehető népek is. Szerintem ugyan a vallást, a vallásosságot sem kéne mindenáron és válogatás nélküli eszközökkel bírálni, mert az sem szebb dolog, mint amikor valakit azért b…unk fültövön, hogy férfi létére másik férfival kavar, s mindenek fölött: totál gáz általánosítani. Viszont ennek a cikknek a képregényről kellene szólnia, nem arról, hogy szerintem hogy van, amiről szól.

 

Szóval, a képregény, az remek. Hubert forgatókönyvéből rajzolta Zanzim, merthogy előbbi elhunyt, tehát neki kellett befejezni, ennyit tudok a hátteréről, meg hogy sok helyen kiadták, díjakat is nyert. És az van, hogy a képregény eszköztárát ez a francia kettős üdítő kreativitással használja, miközben a rajzok stílusa, kidolgozottsága egyszerűnek hat.

 

A történet szerint Bianca, egy nemesi család leánya, házasodni készül. Az akkori erkölcsök és társadalmi normák szerint ez sokkal szigorúbban ment, mint manapság, amikor az egyház sem problémázik azon, ha két szerelmes frigyre lép. Akkoriban a megszervezett házasság volt a jellemző (ha ugyan nem az elvárás), és Biancának amúgy semmi baja Giovannival, leendő férjével, akit az esküvő előtt kevéssel lát életében először. Épp csak szeretné jobban megismerni: hogy mégis miféle emberhez köti az életét, tegye bár azt szüleik irányítása alatt és családjaik érdekeinek megfelelően. Ámde abban a korban erre nem volt lehetősége. Vagyis nem lett volna, ha nem őriznek a lány családjában a nők egy titkot: a kötet címét adó férfibőrt, melyet magára öltve Bianca férfi testben járhat-kelhet, így kerülve közelebb jövendőbelijéhez. Bianca nem, hogy nem csodálkozik azon, hogy ilyen csoda létezik, de azt is elfogadja, mikor kiderül, hogy az ifjú Giovanni saját neméhez vonzódik, s nyomban megtetszik neki a fiú, akivé Bianca válik, ha magára ölti a férfibőrt.

 

Mindebből aztán jó sok kalamajka adódik, s nem is a franciákra amúgy oly jellemző „félreértések vígjátéka” formában. Míg Bianca nőként is felfedezi önmagát, a környezete, az olasz város korántsem nyílik vele együtt, sőt – épp Bianca bátyja, a fanatikus pap, Fra Angelo az, aki hadat üzen a nők csáberejének, továbbá a homoszexualitásnak. S bár a képregényben jócskán van humor, és a végkifejlete nevezhető épp happy endnek, nagyon is komoly témákat jár körbe. Megkapja benne a magáét a bigott társadalom, a képmutató vallásosság, a nőket kihasználó-elnyomó férfiak is. Nem is kérdéses, hogy a kötetben ábrázolt viszonyokhoz mérten a mai világ egy részében messze jobban elfogadott egy csomó minden, ideértve pl. azt, hogy bizony, a nőknek is joguk van a szexuális örömökhöz. Ezt alighanem minden férfi tudja, akinek valaha életében sikerült örömet okoznia egy nőnek, és így tovább. Amúgy meg, ha engem kérdeztek, mindenki foglalkozzon a maga dolgával, a saját köreiben, csinálja azt jól, azzal tud a legtöbbet tenni azért, hogy a világ jobb hely legyen, és nem azzal, hogy bárkit, aki nem olyan, mint ő és a spanjai, leszól, utál, bánt.