Émile Bravo: A 7 törpemedve bolondos meséi

A jól ismert nép- és tündérmesék kifigurázása, kifordítása, átírása, új kontextusba helyezése már jó ideje nagyon megy. Számtalan kiváló mű is született így, a legkülönfélébb műfajokban, elég csak Neil Gaiman egyes novelláira utalnom, netán a Shrek című animációs filmsorozatra. Émile Bravo keményfedeles, fekvő formátumú, minőségi papírra szépen nyomott képregénye inkább utóbbinak a rokona, de ez csak utólag jutott eszembe, miután elolvastam a könyvet. Olvasás közben ugyanis teljesen lekötött, és módfelett élveztem.

Bravo, akinek kijár ez a név ezért a kötetért, valóban bolondos meséket írt, melyekben úgy keveri össze megannyi jól ismert mese elemeit, hogy az mérhetetlenül vicces eredményt hoz. Lehetne az egész erőltetett, láttunk már olyat is nem egyet, nem mintha most hirtelen eszembe jutna bármi ilyen rossz példa, de a magam részéről nagyon sokat nevettem ezen a könyvön, s a gyerekeim nem különben.

De tessék csak ránézni a borítóra, melyen a címbéli 7 medvén kívül pár további ismerős alak is felbukkan, de azért csak a macik uralják a színteret. Hát milyen bumfordi, idétlen népek ezek! Nem lehet őket nem szeretni. És nem áll meg ott Bravo, hogy vicces figurákat rajzol, ó, nem, a szöveg (úgy az, amit mondanak, meg ahogy a mesélő meséli és kommentálja az eseményeket) is nagyon vicces. Úgy a kiszólások az olvasó felé, mint a különféle szereplők és történések egymásra hatása mesterien vannak felépítve. Van a képregénynek társadalomkritikus olvasata is, úgy a szereplők hagyományos szerepeinek néminemű felbolygatása kapcsán (hercegnők, hercegek meg a többi), mint pl. abban, hogy egy ponton a medvék szert tesznek egy varázsdobozra, melyről az olvasó nyomban észreveszi, hogy az bizony egy tévé, mely effektíve zombivá varázsolja mackóinkat. De gyerekfejjel is kacagtató a képregény, úgy is élvezhető, ha az ember nem veszi észre az ilyen kis utalásokat, melyektől, mint egy jó görbetükörtől, egy magára valamit adó társadalom amúgy mélyen elszégyellné magát, és nyomban megjavulna.

Csuda mókás már az is, ahogy a három medve és Aranyfürt sztorija összekeveredik a Hófehérke és a hét törpe mesével (mit keveredik, olyan turmixot csinál belőlük Bravo, hogy a saját anyjuk-apjuk is inkább letagadná őket), és ez még csak a könyv eleje. Ott van pl. Csizmás Kandúr agyafúrt, kedvünkre rühellhető változata, és így tovább. És akkor azt még nem is mondtam, hogy mennyi apró rejtett részlet várja a képeken, hogy felfedezzük! Bayer Antal fordítónak is jár a pacsi, neki is köszönhető, hogy ennyire hangulatos, gördülékeny és szórakoztató a képregény magyar kiadása. Remélem, lesz még!