Kertész Erzsi: Az elátkozott erdő – Hova tűnt a jókedv?
Írta: Palczer-Aschenbrenner Eti | 2024. 09. 05.
Sajnos a mitológiából eléggé megkopott a tudásom, épp ezért örülök, ha lehetőségem adódik feleleveníteni a korábban tanultakat. Ha ezt együtt tehetem a gyerkőceimmel, akkor pláne nagy a boldogságom. Kertész Erzsi nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt újra közel hoz mitológiai lényeket, például a koboldokat, a pánt vagy a nimfákat.
Pán a görög mitológiában a pásztorok kecskeszarvú, -lábú, és -farkú istene. A mitológia szerint félelmetes süvöltő hangjával vakrémületet kelt bárkiben. Pán isten nevét őrzi a „pánik” és a „pánsíp” szavunk, innen ered a páni félelem kifejezés. Baráti kapcsolatot tart fenn a nimfákkal, táncol, énekel és játszik velük. Jellegzetes hangszere a pánsíp, mellyel gyakran ábrázolják együtt. Az ókori görögök kimondottan csúnyának ábrázolták a kecskelábú istent mind vázaképeken, mind szobrokon. A rómaiak viszont idealizáltan, teljesen ember alakúnak képzelték el.
Egy erdőben játszódik, vagyis kezdődik a történet, amikor is a mitologikus lényeg közé megérkezik az ember és elveszi tőlük a jókedvet. Azt mondja, ellopta és eldugta a városba. Nincs mit tenni, valakinek be kell merészkednie. Pán egyedül magára vállalja ezt a küldetést, hogy újra vidám lehessen az erdő összes lakója. Az erdő nyugalma és csendje után a városi forgatag rengeteg veszélyt és furcsa helyzetet szül, amelyeken nem is tud egymaga felülkerekedni. Főhősünk jár piacon, moziban és a múzeumba is eljut. Szerencsére az erdei barátai a segítségére sietnek és így újra felfedezik magukban a közös kaland során a jókedvet.
Nagyon rövid ez a mese, mégis rengeteg érzés, hangulat belefér. A szívmelengető végkifejlet mellett a kötet kék és lila tónusai is szemet gyönyörködtetőek, rabul ejtik az olvasót. Kertész Erzsi észrevétlenül tanít meg a kicsiknek fontos dolgokat: mitológiai alapismereteket ad, de közben valódi érzelmekre, követendő mintákra tanít. Bemutatja, mennyire fontos a barátság és az összetartás. Nagyon tetszett a könyv humora, melyet a kicsik és a felolvasó felnőttek egyaránt élvezhetnek.