Főkép

Idén tizedik alkalommal osztották ki a Merítés-díjat, ami egy független, a magyar irodalmat szerető olvasók által alapított díj. A zsűri díja mellett közönségdíjat is kiosztanak a moly.hu felhasználóinak szavazatai alapján. A díjra az adott naptári évben megjelent első kiadású magyar művek esélyesek.


A 2023-as évből a zsűri 32 kiadó könyveit olvasta, ami majdnem kétszer annyi, mint tavaly. Úgy tűnik, egyre többen foglalkoznak kortárs magyar irodalommal. A legtöbb könyvvel idén is a frissen önállósodott Kalligram Kiadó képviseltette magát (20). A legjobb tízbe idén is bekerült egy első kötetes szerző, Ughy Szabina.


Most először fordult elő, hogy valaki újra nyerni tudott, ráadásul duplázott is, hisz mind a zsűri, mind a közönség díját ugyanaz a könyv kapta.

A zsűri döntése és a közönségszavazás alapján is a széppróza kategória 2024-es győztes műve:

Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg (Jelenkor)

A díjat minden évben négy kategóriában ítélik oda (széppróza, líra, gyermek- és ifjúsági irodalom).

 

A széppróza kategória korábbi nyertesei:

A zsűri díja
2015: Závada Pál: Természetes fény
2016: Darvasi László: Isten. Haza. Csal.
2017: Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér
2018: Vida Gábor: Egy dadogás története
2019: Garaczi László: Hasítás
2020: Bodor Ádám: Sehol
2021: Tompa Andrea: Haza
2022: Danyi Zoltán: A rózsákról
2023: Nádas Péter: Rémtörténetek

 

Közönségdíj
2015: Dragomán György: Máglya
2016: Bartis Attila: A vége
2017: Grecsó Krisztián: Jelmezbál
2018: Vida Gábor: Egy dadogás története
2019: Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
2020: Moesko Péter: Megyünk haza
2021: Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun
2022: Gerlóczy Márton: A katlan
2023: Tóth Krisztina: A majom szeme