Főkép

Négy éve írtam az énekesnő előző, Waa Dardaaran című albumáról, ami tetszett, mert egyfajta keveréke volt a sivatagi bluesnak/rocknak, a nyugati rockzenének, úgy, hogy közben tartalmazott némi helyi ízt Afrikai szarváról. Szerencsére az eltelt idő nem hozott gyökeres változást, és a mostani lemez bekerült a kedvenceim közé.

 

Sajnálatos módon a politikai helyzet nem változott az eltelt négy évben, így Sahra Halgan szülőföldjét (Szomáliföld) még mindig nem ismerték el önálló országként (kivéve Tajvan, és talán hamarosan Etiópia), hiába van több más egyéb mellett működőképes többpárti rendszerük és parlamentjük. (Érdekességként említem, hogy a választást három pártra korlátozták, ezzel próbálva ideológia alapú, nem pedig klánalapú választásokat létrehozni). A lényeg, hogy az a politikai környezet, ami meghatározta az énekesnő hátterét, semmit sem változott, ő még mindig a szabadságért, az önállóságért, hazája nemzetközi elfogadásáért, kultúrájuk népszerűsítéséért küzd.

 

Nálam sikerrel járt, mert nagyjából az első szám után beleszerettem, és bár nincs olyan markáns orgánuma, mint mondjuk Moonlight Benjaminnak, a zenével kiegészítve simán hozta a hűha élményt. Rögtön az első nóta (Sharaf) megadja az alaphangulatot, mintha hetvenes-nyolcvanas évekből itt ragadt rockot hallgatnánk, a húzós riffekhez csatlakozik Sahra Halgan jellegzetes éneke, a nosztalgikus légkört hammondszerű szinti fokozza. Közben végég érződik, hogy ez nem múltba nézés, hanem élő, kortárs muzsika, tele energiával, dallammal. Klip is készült hozzá, a cikk végén érdemes megnézni.

 

A lemez táncos oldalát erősítik az olyan számok, mint a „Laga”, a maga lassabb, mégis ellenállhatatlanul lüktető ritmusával. Itt jegyzem meg, hogy a ritmusszekció szerintem még mindig halvány az ének és a gitár mellett, a következő alkalommal szívesen meghallgatnék egy számot, amiben próbaképpen hangsúlyosabbra keverik a dobokat (a „Som Hanyari” van a legközelebb az ideálishoz).

 

A lemez egyik csúcspontja nyilvánvalóan a címadó „Hiddo Dhawr”, mert az ének a helyi népdalokat idézi, míg az elektromos gitár hozza a rockos riffeket. Az egész méltóságteljesen hömpölyög előre, amit csak erősít a kórus időnkénti megszólalása. Talán ennyiből is kiderült, hogy a Hiddo Dhawr (magyarul kb. Kultúra megőrzése) album kellőképpen változatos, gyakorlatilag nincs két egyforma dal, mindegyik saját karakterrel bír. Ilyen például a „Diiyoohidii”, a maga gyors ritmusával, picit zaklatott énekével, és visszafogott gitárjátékával, aminek köszönhetően a szintetizátor jut nagyobb térhez és meglepő módon, szólóhoz. Sahra Halgan hangja legszebben az albumzáró „Dareen” című számban csillog, amikor csak a szintetizátor kíséri.

 

Nyugat-Afrika, sivatagi blues, nyugati rock és pop mellett sikerül mindig becsempészni valamit a helyi ritmusokból, dallamokból, és ettől válik egyedivé ez a zene. Azt hiszem ideje megnéznem mire képes a színpadon, mert biztos vagyok benne, hogy élőben még jobban szólnak ezek a számok.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Hiddo Dhawr, Sharaf, Dareen

2024-ben megjelent album (Danaya Music)

Weboldal:https://www.latest.facebook.com/sahrahalgantrio/

 

 

A zenekar tagjai:

Sahra Halgan – ének

Aymeric Krol – dobok, és ütőhangszerek, háttérvokál

Maël Saletes – gitár, háttérvokál

Régis Monte – billentyűs hangszerek, háttérvokál

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Sharaf
  2. Laga
  3. Som Hanyari
  4. Somaliland Ani Adi
  5. Hiddo Dhawr
  6. Liilalaw
  7. Diiyoohidii
  8. Qaram qalafe
  9. Magool
  10. Lamahuran
  11. Hooyalay
  12. Dareen