Főkép

Minden idők egyik legkiválóbb képregénysorozatának, a Sandmannek egyik leginkább közkedvelt mellékszereplője volt Halál. Ő, akárcsak Sandman (vagyis Morpheus, az Álomúr) a hét Végtelen egyike, és Neil Gaiman és haverjai egy gót lányról mintázták a karakterét. Menő volt már akkor is, menő azóta is.

 

Volt már Halálnak külön képregénye, magyarul a Fumax ki is adta káprázatos gyűjteményes kötetben (Death – Halál: Teljes gyűjtemény), ámde ez az annál kisebb méretű könyv más típusú képregény: manga. Mármint, manga stílusban rajzolta Jill Thompson (és fekete-fehérben). A sztori alapját a Sandman Párák évszaka című fejezete adja, azt részint újra is meséli, más szemszögből, ill. annak következményeit mutatja meg Halál, nos, életére nézve. Álom egy családi találkozón úgy dönt, alászáll a Pokolba, hogy kiszabadítsa régi szerelmét, aki amúgy miatta került oda. Ennek egyik folyományaként az alvilágból elszabaduló holt lelkek kezdik elárasztani Halál birodalmát, még a kanapéját is elfoglalják, és úgy tűnik, Halál két húga, Delírium és Kétségbeesés is hiába próbálnak segíteni, pedig még maga Edgar Allan Poe is feltűnik (Vágy meg közben röhög a markába…).

 

Az egy dolog, hogy pusztán ezen kötet alapján Álom mekkora egy önző gyökér. Végül is ez az egyik legfontosabb epizód a jellemfejlődésében, ami azonban így kiragadva csak mérsékelten jön át. Ami igazán zavart, az a számos mangára amúgy annyira jellemző cukiskodás. Az ember nem ír le olyat, hogy a Sandmanhez ez nem illik, mert a Sandman egyik legfőbb pozitívuma volt, egyben úttörő voltának lényege, hogy Gaiman és társai kb. bármit bele tudtak szőni az elképesztően gazdag, színes, változatos történetfolyamba. Humor is bőven volt benne. Sőt, maga Halál sokszor szinte huncutul bánik az öccsével, és túl a gót istenlányi külsején azért is lett sokak kedvence, mert annyi kedvességet, együttérzést mutat (miközben végig tartja magát a szerepéhez-feladatához). Csakhogy mindezek mellett és mindezek ellenére, a Sandman végig komolyanvehető volt. Ez a manga nem. Ez nem feltétlenül baj, inkább csak megállapítás. A Sandmanben vannak pillanatok, amikor úgy igazából megértjük, hogy az elhízott, meztelen nőként ábrázolt Kétségbeesés mit is jelent, mit jelképez, ki ő – itt meg, isten az atyám, még őt is képes volt Jill Thompson cukinak ábrázolni.

Szóval kicsit olyan érzésem van, hogy ez a manga amolyan belépő a Sandman világába ifjabb olvasóknak. Akik, kicsit érettebben, majd már megértik a Sandmant is. Nem tudom, tényleg ez volt-e a szándék, de ha úgy nézem, hogy élvezetes olvasmány volt-e a kötet, talán mindegy is. Merthogy az volt. Olyat tán nem írnék le, hogy Halált mindig jó látni, de ja, így van ez: ha valóban ilyen lenne, az nagy megnyugvást jelentene… De az sem csekélység, hogy a Fumax kiadta ezt a mangát, ráadásul két verzióban is (megint van limitált, hagy égessük a pénzt, mi nyomorult képregényfanok).