Főkép

A 2024-es tavaszi MondoCon alatt beszélgettünk az egyik kiadó standjánál, amikor egy vásárló megkérdezte, miért olyan fontos Conan karaktere. A pult mögött álló barátom rövid gondolkodás után csak annyit mondott, hogy minden egészséges gondolkodású felnőtt férfinak legalább egyszer el kell olvasnia Robert E. Howard Conan történeteit. Én ezt annyival egészítettem ki gondolatban, hogy utána nézze meg az első, Arnolddal forgatott filmet (erről itt írtam), majd meg vegye kézbe a Marvel-DDC képregényeket, végezetül pedig a Képes Krónikák Kiadó sorozatának eddig megjelent két kötetét.

 

Mindezek után szerintem érteni fogja, miért annyira fontos a nyugati kultúrkörben ez a barbár: egyszerre jelent eredetmítoszt, hajdanvolt világok újraálmodását, és ábrázolja a férfiasságot a maga kendőzetlen mivoltában, miközben a nők sem szorulnak ki a történetből. A sztorik végén található kiegészítő magyarázatok pedig segítenek elhelyezni Howard életművében a három Conan kalandot.

 

A mostani kiadás annyival jobb a DC verzióknál, mint amennyit fejlődött a nyomdatechnika és az olvasók elvárása az elmúlt 40-50 évben. Továbbra is érvényes minden, amit az első kötet kapcsán leírtam (erre található). Sikerült optimalizálni a szövegmennyiség kontra képek arányát, jóval nagyobb tér jut az ábrázolásnak, a képregényes megoldásoknak. A grafika meg egyszerűen fantasztikus. A három rajzoló egymástól eltérő stílusban alkotott, már megint nincs két egyforma Conan, mindenki másként képzelte el barbárunkat. Ez azonban egyáltalán nem zavaró, gyakorlatilag jól illeszkedik abba a koncepcióba, ami mentén megszületett a francia Glénat kiadó sorozata. Vagyis amerikai helyett európai stílusban kelljen életre az ikonikus barbár alakja – szerintem ez a terv maximálisan teljesült, mert van pár egész oldalas kép, amit szívesen látnék poszterként a szobám falán, annyira gyönyörűek.

 

Tetszik az eltérő megközelítés, a három rajzoló egyéni stílusa. Érizésre Virginie Augustin áll legközelebb a régi Conan képregények képi világához, míg Valentin Sécher inkább a festményszerű megoldásokhoz vonzódik. Park Jae Kwang meg valahol kettejük között helyezkedik el.

 

„Korábban már többen elmondták, hogy a DH verzióknak az egyik hibája a rengeteg szöveg, ami csak fokozódott a magyarítás során. Nos, a franciák ezen a téren is másként gondolkodtak, amennyire lehetett, minimálisra vették a szövegmennyiséget, nincsenek leírások, hosszas párbeszédek, inkább a képek mesélik tovább a történetet – és ez így van jól.”

 

Szöveg tekintetében a középső sztori (Árnyak a holdfényben) a legvisszafogottabb, főként a második felében szorul vissza a narráció és a párbeszéd, helyettük a képek viszik előre a cselekményt. Szóval ezen a téren is hozza a kötet a kötelezőt. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy Park Jae Kwang részt vett a 2024-es Budapest Comic-Conon, és a szerencsések dedikáltathatták vele ezt az albumot.

 

A kötet tartalma:

 

A FEKETE KÖR NÉPE

írta: Sylvain Runberg

rajzolta: Park Jae Kwang

 

ÁRNYAK A HOLDFÉNYBEN

írta és rajzolta: Virginie Augustin

 

A SÁRKÁNY ÓRÁJA

írta: Julien Blondel

rajzolta: Valentin Sécher