Főkép

Miközben az időjárás nem tudja, mit kezdjen magával, és júniusban hol a tavasz, hol a nyár üdvözli a reggelente munkába igyekvőket, a muzsikusok sorra jelentetik meg a lemezeiket, amelyek között mindig találok kedvemre valót. Ezekből kettő fért bele a hétvégi cikkbe.

 

 

Giuliano Gabriele: Basta!

 

Nekem ez az első Giuliano Gabriele albumom, mert egyszerűen túl későn kezdtem el világzenével foglalkozni, így lemaradtam a 2015-ben megjelent Madre korongjáról. Gyors matek után kijön, hogy kilenc év telt el azóta, aminek egy részét koncertezéssel, majd COVIDdal töltötte, a maradék több mint öt évben pedig azt kereste-kutatta, miként tud továbbfejlődni, mind zeneileg, mind szövegileg.

 

Az eredményt idén februárban jelentette meg, és az első szó, ami eszembe jutott hallgatás közben a tiltakozás volt. Aztán lassan eljutottam odáig, hogy ez bizony egy jól átgondolt koncept album, amiben az énekes-harmonikás elmondja véleményét a világról, és mintegy mellékesen megpróbál felrázni bennünket, és rávenni a cselekvésre, vagyis a jelenlegi helyzet ellen tiltakozik.

 

Elég! – mondja a lemez címe, és ezzel úgy nagyjából minden fontosat elmondtam a szövegekről, bár erotikus nóta sem hiányzik a kínálatból. Zeneileg pedig eljutottunk arra pontra, amikor még jól felismerhetőek a népzenei gyökerek, a dél-olasz népzene (Basta!) és a Mediterráneum hatása. Ezt erősítik a hagyományos hangszerek (calabriai líra, dob, battente gitár, buzuki), de közben nem múltba vezető utazást kap a hallgató, és nem is hagyományőrzést. Inkább egy lehetséges értelmezését annak, hogy hol is van a helye manapság a népzenének. Ezt csak részben válaszolják meg az elektromos hangszerek, sokkal meghatározóbbnak, fontosabbnak érzem Giuliano Gabriele énekét. Különféle hangulatokat, érzelmeket fejez ki, meglepően változatosan. Ráadásul nem törekszik a folyamatos jelenlétre, gyakran visszavonul, és hagyja, hogy a hangszeres zene kibontakozzon (Sabir).

 

Az egész albumnak van egy ellenállhatatlan lendülete, ami alatt nem feltétlenül azt értem, hogy mindenki azonnal tápászkodjon fel a székéből, és irány a táncparkett, hanem inkább azt, amikor az ember ott ragad valami előtt (film, könyv, zene), mert az annyira izgalmasnak, vagy inkább érdekesnek találja. Ezt vélem felfedezni a Basta! című lemezben, mert még az olyan nyugisabb darabok, mint a „Réveillez-Vous” is simán elbűvölnek.

 

Mondjuk engem már a pizzica (Basta!) és tarantella (Mammasantissima) ritmussal megnyert magának, amit csak fokozott a dél-olasz és afrikai koktél, amit a „Muoviti” alatt hoztak össze. Érdekes, ebben például az éneket kifejezetten poposnak hallom – de korábban már mondtam, hogy mennyire sokszínű, változatos az ének.

 

Zárásként talán csak annyit mondok, hogy megérte ennyit várni erre az albumra, mert Giuliano Gabriele egy jól megírt világzenei albumot tett le az asztalra. Őt is jó lenne élőben látni egyszer.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Basta!, Mammasantissima, Réveillez-Vous

2024-ben megjelent album (Coming MusicArt)

Weboldal: https://giulianogabriele.it/

 

 

 

 

 

 

Dieuf-Dieul de Thiès: Dieuf-Dieul de Thiès

 

Aki hozzám hasonlóan lemaradt a múlt század nyolcvanas éveiben működő szenegáli együttesről, a Dieuf-Dieul de Thiès-ről, az most örülhet, hiszen újraéledtek, és egy albummal megmutatják, miért is voltak annyira népszerűek annak idején. A hosszúra nyúlt szünet okát azt hiszem az okozta, hogy a közönség más zene felé fordult, de a kegyelemdöfést az jelentette, amikor a fő dalszerzőt átcsábították egy másik bandába.

 

A mostani korongra felkerült pár régi slágerük és néhány új szerzemény, és meghallgatásuk után csak annyit mondok, hogy ez bizony Afrika, méghozzá az elszállós, vagyis inkább pszichedelikusabb fajtából. Jazz, rock, funky és helyi ritmusok keverednek egymással, és alkotnak egy sajátosan egyedi hangzást. Az elektromos gitárszólók után funkys fúvósok feleselnek a ritmusszekcióval, míg az énekes Bass Sarr diszkréten háttérbe húzódnak (Ariyo). Tetszik, ahogyan a reggae lüktetése keveredik az afrikai dallamokkal a „Djirim” című számban, bár tény, ez inkább kikacsintás, hiszen alapban megmaradnak a saját kontinensüknél. Oké, a rock nem tekinthető autentikus helyi stílusnak – de valahogy mégis végig úgy érzem, ez hamisítatlan afrikai muzsika.

 

A másik jellegzetessége az albumnak, hogy a megszokottnál hosszabbak a dalok, de ez egyáltalán nem fárasztó, sőt épp ellenkezőleg, időnként még szívesen hallgattam volna tovább az adott témát. Ilyen például a klipes „Galo”, a fúvósok fantasztikusak benne. Külön öröm, hogy a végére beillesztettek két koncertfelvételt, mert így kapunk egy kis ízelítőt (a két szám több mint 15 percet jelent) abból, mit is művelnek a színpadon. Energikus, lükető muzsikát játszanak, különösen a fúvósok brillíroznak, és ahogy hallom, a közönségnek is tetszett a műsor.

 

 Meghallgatásra ajánlott számok: Djirim, Galo, Alin Na Djime (live)

2024-ben megjelent album (Buda Musique)

Weboldal: https://www.facebook.com/dieufdieuldethies