Főkép

Jill Murphy sorozatának második részében a korábban megismert csetlő-botló Mildred már második osztályos. Gondolhatnánk, kicsit benőtt a feje lágya, de nem, bármikor képes hihetetlen kalandokba keveredni. Ráadásul most társat is talál maga mellé Enid személyében, aki előidézi a katasztrófákat, de valahogy mindig megússza őket.

 

A második részben folytatódnak Mildred küzdelmei a normális hétköznapokkal, ráadásul a környezetében többen is vannak, akik miatt bajba kerülhet. A már emlegetett Enid, illetve a főellensége, Ethel is lesben áll. És igazából az sem segít a helyzeten, hogy már nem ők a legkisebbek az iskolában, mert a kis boszink bármikor tud oltári nagy bakikat elkövetni, akárhány éves is. Az iskolai programok potenciális veszélyforrások, pedig a főszereplőnek már nem sok dobása akad: megfenyegeti az igazgató, ha még egyszer galibát okoz, eltanácsolják az iskolából. Sajnos a tanév végéig még hátra van egy ünnepély… 

 

A Harry Potter-világára hasonlító miliőben jó kicsit elveszni, és belelátni egy boszorkányiskola mindennapjaiba. Kisgyerekként biztosan imádtam volna ezt a kötetet, de bevallom, még így is lekötött. Mildred egy végtelenül kedves, szerethető figura, aki valahogy ösztönösen vonzza a bajt. Ebben a kötetben a barátság erejét mutatja be a szerző, hogy mennyi minden nehézségen át tud segíteni, ha valaki figyel rád, és kihúz a slamasztikából. Néhány oldal csupán a kötet, mégis rengeteg érzelem, érték, tanulság található benne. HP fanoknak kötelező!