Főkép

Jill Murphy boszorkányos sorozata 1974-ben jelent meg, ám a mai gyerekeknek is érdekes, lebilincselő lehet. Van benne egy szerethető, csetlő-botló főszereplő, egy boszorkányakadémia, félelmetes tanár, némi ellenségeskedés. De a dolgok végül valahogy mindig kisimulnak.

 

Szerényi Mildred első éves az iskolában. Nem igazán jó tanuló, ráadásul mindig valamilyen kalamajkába keveredik. Hol nem tudja megfőzni a nevettető bájitalt, hol tökreteszi az osztály fellépését. Ügyetlenkedésével szerez egy jóbarátot Maud személyében, de egy örök ellenséget is, Ethelt. Az iskolában gyakori vendég az igazgatóiban, elég gyakran kap dorgálást. Kívülállónak érzi magát, és erre igazából a környezete is ráerősít. Amikor fekete kölyökmacskát kap mindenki a beavatás során, egyetlen cirmos cica van csak a kosárban, ami neki jut. Mindegyik kiscica tökéletesen tud alkalmazkodni a helyzethez, és képes például seprűn repülni, kivéve Mildred állata. Amikor a lány már végképp feladná az iskolát és elmenekülne a megaláztatásai helyszínéről, akkor jön a nagy fordulat az életében, és végre sikerélménye lesz, pozitív visszajelzéseket kap.

 

Egy közösségbe beilleszkedni nehéz. Főleg, ha még tényleg kicsit lassabb, kicsit másabb valaki, mint az átlag. Ez a kötet játékosan mutatja be az utat, amelyet minden kis tanulónak be kell járnia, hogy aztán végül elvégezhesse az első osztályt. A hetek alatt érheti sok kudarc, de a kitartás meghozza az eredményét. Azt gondolom, manapság épp ilyen kedves, bájos érzékenyítő kötetekre van szükség, amelyek révén elfogadóbbak lehetnek a kisgyerekek önmaguk, a világ és mások felé is. Szívből ajánlom a kisiskolásoknak ezt a kötetet.