Főkép

Kevés jobban dokumentált életút létezik, mint Gerald Durrellé, aki számtalan könyvet írt, megannyi filmsorozatban szerepelt, miközben szinte folyamatosan arról beszélt, ami számára a legkedvesebb volt: az imádott (mindenféle) állatokról. Ellentétben David Attenborough célkitűzésével, Durrell nem az ismeretterjesztést tartotta a legfontosabbnak, hanem a kihalófélben lévő állatok megmentését. Természetesen időbe telt, mire az amatőr természetbúvárból állatkert-igazgató és állatvédelmi alapítványok kezdeményezője vált.

A Fogjál nekem kolóbuszt! című könyvében arról az időszakról mesél, amikor már létrehozta Jersey szigetén saját állatkertjét, de még nem sikerült az ehhez szükséges anyagi hátteret tartósan biztosítani. Ez a számára nehéz időszakot barátainak és támogatóinak, s nem utolsó sorban kitartásának és humorérzékének köszönhetően sikerült átvészelnie.

A kötet első felében egymás után sorakoznak azok a rövid, színes történetek, amelyek révén képet alkothatunk, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie Durrellnek és az ápolóknak. Szökevény állatok, betegség, szülés, ritka állatfajok (ismeretlen táplálkozási és párosodási szokásokkal), és persze a látogatók. Ezeket a „sötét” pillanatokat ritkán ellensúlyozza siker, de szerencsére ezekből is olvashatunk néhányat.

A Jersey Wildlife alapítvány létrejötte után, a BBC anyagi támogatásával lehetősége nyílt gyűjtőexpedíciót szervezni Sierra Leonéba, hogy veszélyeztetett majomfajtákat fogjon be, hogy aztán az állatkertben továbbtenyésztve megőrizze őket az utókornak. Természetesen egy afrikai út, a hetvenes évek elején, nem volt olyan egyszerű, bőven volt miből adomázni. Azért a „fejlődés” sokfelé meglátszott, a korábbi útjain tapasztalt „nomád” körülményeket a vele utazó újoncok már csak hírből ismerhették meg. Az expedíció csak még félig-meddig volt sikeres, és a sorban következő, hasonló célú Mexikói út is hasonló eredményt tudott felmutatni.

Bár nyilvánvalóan nem ez a könyv számít az életmű legjobb darabjának (ezt a címet a Családom és egyéb állatfajták, valamint a korai állatgyűjtő utak beszámolói birtokolják), azért kár lenne kihagyni (a rajongók ilyet úgysem tennének), mivel számtalan belső információval szolgál minden állatkert-alapító, állatszerető, környezetvédő embernek, akik zűrös világunk borongósan napsütéses ege alatt is tudnak még nevetni.