Főkép

Időnként szeretek új előadókat meghallgatni, abban a reményben, hogy rátalálok a következő hűha élményre. Erre persze statisztikai alapon nem sok esélyem van, ezért azzal is beérem, ha olyan lemezek kerülnek a lejátszóba, melyek hozzák az általam elvárt színvonalat.

 

Ebbe a kategóriába tartoznak a Putumayo World Music kiadványok, melyek általában nem kerülnek fel a világzenei toplistákra, ellenben megbízhatóan hozzák az adott minőséget. Ilyen a 2024 januárjában megjelent új válogatáslemezük, a Tropical Party, amely tíz felvételt tartalmaz, tíz előadótól. Tény, ezek a dalok közül pár korábban már szerepelt a kiadó egyéb gyűjteményes albumain, de ez csak azokat bosszanthatja, akik megveszik az összes Putumayo korongot.

 

Számomra egyetlen név volt ismerős a listán: Telek (George Telek) gyakran szerepel a Wantok lemezkiadó kiadványain, és talán ő a legismertebb pápua új-guineai világzenei előadó. A többiekről korábban még sosem hallottam, de ez teljesen normális, sosincs elég időm az újdonságok nyomon követésére.

 

Az album címe véleményem szerint földrajzi elhelyezkedésre utal, a számlistánál felsorolt országok mindegyike (kivéve Franciaországot és az USA-t) a trópusokon található, és ez az, ami összeköti az előadókat. A zenéket meg általánosságban a táncolható kategóriába teszem, van amelyik energikusabb, van amelyik lassabb, reggae-szerű (például „Lus Lo Solwara”).

 

 Nekem legjobban Telek reggae előadása tetszett, mert sikeresen ötvözte a saját énekstílusát a reggae lüktetésével. Manou Gallo basszusgitáros le sem tagadhatná a hangszerét, hiszen az a meghatározó az „Aliso” című számban, és felerősíti a latinos ritmusszekciót. Harmadikként az „Upendo”-t nevezem meg kedvencként, köszönhetően a Chopteeth Afrofunk Big Band együttes afrofunk zenéjének, amit Dél-Amerikára jellemző fúvósokkal egészítenek ki.

 

Aki vidámságra, vagy táncolható zenére vágyik, nyugodtan indítsa el a Tropical Party korongot, nem fog csalódni.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Lus Lo Solwara, Aliso, Upendo

2024-ben megjelent album (Putumayo)

Weboldal: https://www.putumayo.com/tropical-party-digital-album

 

           

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Moa Vive feat. Geronimo Santana (Brazília) - Presente de Oxum 03:22
  2. Manou Gallo (Elefántcsontpart) - Aliso 03:15
  3. Badegna Foli feat. Koko Dembélé (Mali/Franciaország) - Danse 05:01
  4. Cuba Quartet (Kuba) - Guajira Linda 01:11
  5. Vieux Thiers (Kamerun) - Caroline 04:29
  6. Zezinho Noy (Angola) - Minha Amiga Teodora 04:43
  7. RAM (Haiti) - Tout Pitit (Se Pitit) 05:19
  8. Pâmela Amaro (Brazília) - Negro Amar 03:06
  9. Chopteeth Afrofunk Big Band (Nigéria / USA) - Upendo 05:34
  10. Telek (Pápua Új-Guinea) - Lus Lo Solwara 03:22