Steven Erikson: A Hold kertjei 1-2.

Te jó ég! Csak most tudatosult bennem, hogy húsz évvel ezelőtt, 2003-ban jelent meg magyarul ennek a sorozatnak az első része, akkor még A hold udvara címen, más fordításában. Emlékszem, mekkora hűha élményt jelentett ez akkor nekem, mintha egy teljesen új ajtót nyitottak volna ki a fantasy képzeletbeli épületében. Általam korábban sosem látott módon zúdították a nyakamba az információkat, legyen szó világleírásról, népekről, fajokról, mágiáról, istenekről.

Akkori fejjel úgy éreztem, követhetetlen a sok szálon futó cselekmény, és ember legyen a talpán, aki észben tudja tartani a különféle fajokat, akik között egyetlen, a korábbi ilyen tematikájú regényekből megismert sem szerepelt (ork, tünde, goblin, törpe, stb.). Mint hamarosan kiderült, ez csak az előjáték volt, mert ehhez képest a történetvezetés sokkal bonyolultabbnak bizonyult. Persze ma már könnyű értetlenkedni ezen, hiszen a Trónok harca után már megszokott dolog a nagylétszámú szereplőgárda, de kérek mindenkit, gondoljon bele, ez a sztori 2003-ban jelent meg magyarul.

Most újraolvasva már egészen más szemmel nézem a történetet, ami részben úgy vélem köszönhető az új fordításnak. Igen, párhuzamosan több szálat mozgat Erikson, de ez itt és most számomra egyáltalán nem zavaró, inkább csak növeli az élvezeti faktort.

MERT EZ EGY JÓL MEGÍRT, EREDETI SZTORI!

És mint ilyet illik megbecsülni. Kezdve azzal, hogy az író fontosnak tartja a világépítést, és ennek csak egy darabja az események nagyobbik részének otthont adó Darudzsisztán városának ábrázolása. Tolvajok, kémek, hatalmi intrikák, bérgyilkosok és varázslók, helyi ünnepek, kocsmák, nyüzsgő hétköznapok – olvasás közben tényleg úgy éreztem, hogy egy valódi várost látok magam előtt. A legszebb az egészben, hogy ez csupán egy kis része az egész mindenségnek; városok, földrészek, és földöntúli üregek alkotják Erikson világát, a későbbi könyvekben egyre újabb darabokat ismerünk meg. A mágiarendszer meg minimum egy kalapemelést megérdemel.

Legalább ennyire hangsúlyosak a főbb karakterek, akik nem statikus figurák, hanem élő, hús-vér szereplők, akire hatnak az átélt események (bár furcsa mód a szerző különösebben nem foglalkozik a külsők leírásával). Kellemesen meglepett, hogy pár szereplőnél fejlődésről, változásról beszélhetünk, alkalmazkodnak a változó körülményekhez. Szélfogó vagy jó példa erre Paran, főként ez utóbbi nemesi származású katona tudhat mozgalmas napokat maga mögött. Megölik, istenek vetnek szemet rá, és nem utolsó sorban döntenie kell, kinek az oldalára áll a jövőben. Persze nem mindenkinek ennyire sűrű a programja, de azért a húsz-harminc fontosabb szereplő figyelemmel kísérése nem egyszerű feladat.

Tetszik, hogy a világ nem a jó és a gonosz közötti harcra épül, itt mindenki a saját érdeke szerint cselekszik, és egyik fél sem arra teszi fel az életét, hogy elpusztítsa a világot vagy démonokat szabadítson rá. A különféle csoportok belső logikájuk alapján harcolnak vagy ármánykodnak, így igazából nem eszményekért, hanem a hatalomért, vagy a puszta életben maradásért küzdenek. Így a moralizálás (ami főként Krupp mester jellemző tulajdonsága), egészen más síkon zajlik. Mert lehet például Részeg Anomandert egyértelműen gazembernek nevezni?

Az sem jár rosszul, aki a regényekben a cselekményt, az akciót szereti, mert A Hold kertjei ezen a téren is kényezteti az olvasót. Várostromtól kezdve az orgyilkoláson át a mágikus összecsapásig minden van, és itt tényleg nem számít a létszám, egy embert ugyanolyan könnyedén döfnek le hátulról, mint ahogyan a sárkányok küzdenek egy bebörtönzött entitással (Raeszt), vagy amikor tömegek pusztulnak el Palánk város ostromakor. Ugyan vannak nyugisabb részek, amikor a szereplők többsége utazik, vagy előkészületeket végez a következő nagyobb akcióra, a tempó gyors, amit csak fokoz a fókuszok cserélgetése.

A sorozatot csak ajánlani tudom mindenkinek, mert a színvonal később sem csökken, a második rész, A halottasház kapuja még epikusabb. Mert ez a regény bemutatkozás csupán, egy kezdő író műve, aki még nem csiszolta tökéletesre a stílusát, ami aztán a folyatásokban kiteljesedik.