Főkép

Az idei WOMEX előtt és alatt nagyon sok hallgatnivalót kaptam, amelyek egy részéről önálló cikket írok majd, de van pár, amelyekre időhiány miatt csak rövidített formában kerítek sort.

 

 

Marcos Coll: Nómade

 

Úgy vélem, a szájharmonikát a hallgatók többsége a blues muzsikához társítja – a világzenei színtérről hamarjában nekem is csak a finn Sväng együttes jut az eszembe, ezért okozott meglepetést nekem, amikor indítottam a lejátszóban a Berlinben élő galíciai muzsikus, Marcos Coll 2023-as albumát. Ő ugyanis a szájharmonika mestere, aki a diatonikus és kromatikus verziókat egyaránt gond nélkül képes megszólaltatni.

 

A csupa feldolgozást tartalmazó Nómade album zeneileg nagyon változatos lett, amin békésen elfér egymás mellett a Cesária Évora slágere (Sodade) és a galíciai örökség (Cita En la Romería). Az eredeti koncepció nagyon egyszerű: az egyébként blues muzsikusként számon tartott Marcos Coll a zenei gyökereit, örökségét gyűjtötte össze erre a lemezre. Így került egymás mellé a spanyol copla és a mexikói norteño, no meg galíciai és kelta dallamok. További plusz pontokat jelent a vendégénekesek közreműködése, Javier Collado nélkül például nem lenne teljes a son jarocho élmény (Al Son de esa Jarocha). Nálam az instrumentális cumbia (Pedacito de mi Vida) feltette az egészre a koronát. Természetesen a szájharmonika a domináns, már amennyire ez lehetséges az ének mellet. A sokszínűség lehetőségét kihasználva, Coll megmutatja mennyire mestere hangszerének, és mennyire érzi otthon magát a különféle zenékben.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Pedacito de mi Vida, Al Son de esa Jarocha, Sodade

2023-ben megjelent album (Galileo Music)

Weboldal:  https://marcoscoll.com/

 

 

 

Obrad Milić: Tradicionalno pjevanje, guslanje, svirka na diplama i pripovedanje iz Žegara, Dalmacija

 

Azt hiszem a szerb Obrad Milić simán megnyeri azt a versenyt, amit a legidősebb ember, akinek bemutatkozó albuma jelent meg kategóriában hirdetnek. Neki ugyanis 2015-ben jelent meg ez a lemeze, és figyelembe véve, hogy 1938-ban született, némi matek után kijön, a 77 év. A megjegyezhetetlenül hosszú szerb cím (magyarul Hagyományos éneklés, hegedülés, dobolás és történetmesélés a dalmáciai Žegarból) népzenét tartalmaz, amit Obrad Milić egyedül ad elő, guzlicán és egy furulyaszerű hangszeren (diple).

 

A dipla hangszerként azért különleges, mert egyszerre két hangot képes megszólaltatni (Diplarska svirka), ami elég különleges, bár mint kiderült, a szerkesztőségben nem mindenki tudja hosszú távon elviselni. Számomra meglepetést az epikus hosszúságú szerzemény okozott (Atentat u Sarajevu), mert a több mint tizenhét perces énekkel-guzlicával előadott szám a szarajevói merényletről szól, és az előadó édesapja a szerző, aki szintén híres muzsikus volt.

 

Sajnos nincs megfelelő jártasságom a Žegar vidék népzenéjében, így nem tudom teljes mértékben értékelni Obrad Milić teljesítményét, játéktechnikájának sokféleségét, egyediségét. Azt hallom, hogy különféle stílusokban énekel, illetve játszik, de hogy ez miért van így, vagy miért izgalmas, arról elképzelésem sincs. Aki szereti az autentikus szerb népzenét, az garantáltan szeretni fogja ezt a lemezt, mert az előadó bámulatos repertoárral rendelkezik.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: az egész album

2015-ben megjelent album (WMAS Records)

Weboldal:  https://worldmusic.org.rs/wmas-records/

 

 

 

Tales from the Box: Ciel

 

Thanos Stavridis nem ismeretlen számomra, hiszen már két lemezéről írtam, igaz, azokat saját neve alatt jelentette meg, ami fedi a valóságot, elvégre mindkettőnél egyedül vitte a prímet. Ezen a felálláson most változtatott, és maga mellé vette társként Stella Tempreli csellóst. Ez a párosítás azért elég szokatlan, a csellót alapban a klasszikus zenékhez társítom, míg a harmonika nálam a tangónál kezdte pályafutását, hogy manapság egészen furcsa helyeken bukkanjon fel, mint például a Suistamon Sähkö esetében. Természetesen, amikor két remek muzsikus együtt vonul be a stúdióba, akkor nyugodtan hátradőlhetünk, várva a minőségi zenét.

 

A Ciel lemez gyakorlatilag ezt hozza, minden kötöttség nélkül játszanak, szabadon csapongva klasszikus és kortárs darabok között, egyszerűen csak élvezve a közös zenélést. Mindezt kivagyiság, és a másik háttérbe szorítása nélkül, összhangban. Tetszik, ahogyan az „As If in a Dream” alatt egymással feleselnek, és felváltva viszik a dallamot. Imádtam, ahogyan a „Sunset Bossa” bossa novája lassan elringat – említettem már, hogy ez egy instrumentális album? A két muzsikust azonban van annyira jó, hogy ének nélkül is képesek elvarázsolni a hallgatót, és egy olyan mesebeli utazásra visznek bennünket, melynek során körbejárjuk a Földközi-tengert, illetve Herkules oszlopain túlra is kikacsintunk.

 

Költői zenei képek között andalgunk, miközben a „Fegarostrata (Giorgos Lullaby)” című altató szól – itt nem tudom eldönteni, melyik rész tetszik jobban, amikor a két muzsikus együtt játszik, vagy amikor egyedül viszik a dallamot. A legélettelibb dal egyértelműen a klipes (lásd a cikk végén) „After the Rainbow”, míg a legjátékosabbnak a „Mediterranean travel”-t gondolom, hiszen itt különféle mediterrán zenéket mixelnek össze – bámulatos.

 

A Ciel album elsőre fura, de hamar megkedvelteti magát, pedig nem csinál mást, mint a népzenét vegyíti klasszikussal, és két alapban egymáshoz nem illő hangszert párosít. Jó lenne ezt a produkciót élőben is megnézni.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Mediterranean travel, After the Rainbow, Sunset Bossa

2023-ben megjelent album (Artway-Technotropon)

Weboldal:  https://thanosstavridis.com/