Főkép

Őszinte leszek: pusztán a címe alapján eszem ágában nem lett volna megtekinteni a Magyar Menyasszony címmel decemberben a Magyar Nemzeti Múzeumban megnyílt időszaki kiállítást. A plakátok-reklámok alapján az ember nyilván arra tippel, hogy megannyi különféle menyasszonyi ruhát, esküvővel kapcsolatos apróbb-nagyobb izét és bigyót láthat majd a tárlaton. Ha nagyon belegondol, feltételezheti, hogy különféle tájegységek népművészeti darabjait, ill. nem egy híres történelmi személyiség kapcsolódó, fennmaradt holmijait láthatja majd. És ezzel sincs semmi gond, ez is lehet érdekes, egyszerűen csak jelen sorok íróját nem különösebben érdekelné, pláne mivel már látott ezekből ezt-azt épp a Nemzeti Múzeum állandó kiállításain is.

 

Szerencsére azonban csak beléptem a tárlat ajtaján, s már nyomban az első lépések lenyűgöztek és meghatottak – de hogy mi van ott, inkább nem mondom el, legyen meglepetés. Hanem ami igazán emlékezetessé tette ezt a kiállítást, az jóval túlmutat a bemutatott tárgyak valóban elképesztően gazdag tárházán. Ugyanis a kiállítás nagyobbik felében számos esküvő, házasság történetét olvashatjuk. Mindhez tartoznak tárgyak, legyen az festmény, ékszer, ruhadarab, vagy épp a kedvesnek írt-rajzolt titkos levélkék. De a lényeget maguk a történetek adják. Melyek között sok a tragikus, de akad néhány valóban „boldogan éltek, míg meg nem haltak” momentum is.

 

 

Az élettörténetek jellemzően a női oldalra koncentrálnak (a kiállítás mintegy jelmondata is ez: A kiállítás Nőkről szól – nemcsak Nőknek!), és az 1520-as évektől napjainkig tartó időszakot ölelik fel, avagy a megszervezett házasságoktól az online dating-ig. A röviden, de olvasmányosan elmesélt sorsok főszereplői között épp úgy találunk koronás főket, történelmi személyiségeket, mint átlagembereket; teljesen hétköznapi életeket és megdöbbentő fordulatokat; és a (tágan értelmezett) országban valaha élt legkülönfélébb népek gyermekeit. Ahogy halad a látogató előre, egyre inkább megérti, hogy bár a nők szerepe a közéletben (de akár a hétköznapiban is) alig néhány évtizede változott meg, mégis, jobbára (de nem feltétlenül!) a háttérből nagyon is hatottak a történelem menetére, a társadalomra, és korántsem csak a gyerekszülésben és férjük támogatásában merült ki szerepük akár a legmagasabb körökben sem.

 

 

A kiállítás másik felében találjuk a menyasszonyi ruhákat, továbbá kortárs művészeti alkotásokat, melyek pl. a házasság intézményének mai felfogását, akár kritikáját tükrözik – de akadnak csoda kreatív módon bemutatott gyerekrajzok is, és még hosszan sorolhatnám. S a legvégén még a selfie-zni vágyó hölgyekre is vár némi meglepetés.

 

A kiállítás alapjául egyébként a kiállítás címét adó project is szolgált, érdemes megnézni a honlapjukat, de a kiállításon is van egy kis moziterem, ahol kereshetünk az adatbázisban, és megnézhetünk számos fotót. Ez is lebilincselő része a tárlatnak.

 

 

Ez tehát egy leleményesen felépített és megvalósított, hatalmas anyagot bemutató kiállítás, melyre rá kell szánni két – két és fél órát, hogy minden részletét elolvashassuk, megnézhessük, de meg is hálálja. Nekem legalábbis szinte szavamat szegte az élmény, és ez elsősorban annak köszönhető, hogy nagyon-nagyon szeretem az emberi történeteket, itt pedig elképesztő mennyiségben és változatosságban kaptam belőlük.

 

Ha esetleg az olvasóban felmerül, hogy politikai meggyőződése miatt mégse nézné meg a tárlatot, azt tudom mondani, hogy ami propagandát itt tapasztaltam, még bőven a jó ízlés keretein belül van – így pl. a nők nemzetközi és magyarországi helyzetét bemutató idővonalon nyilván helye van annak, hogy ki hazánk első női köztársasági elnöke, s mióta az. Máskülönben a múzeum közelmúltbeli botrányai, problémái nem jelennek meg semmilyen formában – igaz, azonos neműek házasságra lépése hazánkban nem lehetséges, így a tárlaton sem kerülhetett szóba. Ettől eltekintve azonban ha valaki bele akar kötni a tárlaton szereplő nemzetiségek, néprétegek vagy akárki-akármi egyebek reprezentáltságának mértékébe, azt megteheti, de hogy igen mély a merítés, és kb. mindenki képviselve van, azt nem lehet vitatni.

 

Némi javaslatom azért volna a kiállítás kapcsán a múzeumnak. Egyrészt hosszú távon nagyon fárasztja a szemet a félhomályos megvilágításban a szövegek böngészése, szóval egy kicsit több fény jót tenne. Másrészt van egy adott történet a Csehszlovákiába deportált magyarok házasodásával kapcsolatban, mely nyilván megindító és elgondolkodtató, viszont az nagyon zavaró, hogy az ott felolvasott, konstans szóló szöveg a kiállítás jókora részén hallható. Akármilyen megható az esküvői szövegkönyv, az ember egy idő után besokall az „Isten áldja meg kedves édesanyám”-ból. Ez a szöveg amúgy egy hangszóró burából szól, más kiállításokon is láttam már ilyet, de azok úgy működtek, hogy az ember akkor hallotta az adott szöveget vagy zenét, ha közvetlenül alá állt, szóval remélhetőleg itt is van mód így beállítani.

 

Mondanám, hogy érzékenyítésnek is kiváló ez a kiállítás, férfiaknak és nőknek egyaránt, mert annyiféle sorsot ismerhetünk meg röviden, hogy óhatatlanul is tágul a világképünk. De ez tankönyvinek hatna, és megértem, ha az bárkit elijesztene. Így inkább azt mondom, aki szereti a valós, megélt élettörténeteket, akit érdekel az ember, az jó eséllyel gazdagabban, feltöltődve és meghatódva jön majd ki erről a remek kiállításról, mely 2024. augusztus 25-ig látogatható.

 

A kiállítás honlapja

A Magyar Menyasszony project honlapja