Főkép

A 2023-as évi WOMEX Spanyolországban került megrendezésre, egészen pontosan Galícia tartomány A Coruña nevű városában gyűltek össze a szakmabeliek. A helyszín különös, egyfajta köztes helynek bizonyult, mert amikor az ott élőket arról kérdeztük, hogy akkor most ők spanyolok, határozott nem volt a válasz. Amikor utalva az óceánparti menhírekre, keltáknak véltük őket, erre is nemet mondtak – ők bizony galíciaiak. Szerintem valahol a két nép között vannak, két lépéssel közelebb a keltákhoz.

 

Ezt a zenei világot képviseli a 2002-ben alakult Böj együttes, akik ezen a lemezen feldolgozás helyett saját szerzeményeket rögzítettek. Mindenki mondhat bármit, de számomra ez téren és időn kívüli kelta zene, amit kis túlzással nyugodtan elhelyezhetünk a skót felföldre, az ír kocsmákba – vagy Galíciába. Ők maguk ezt atlanti folknak nevezik – ezzel a címkével sincs bajom, a lényeg, hogy ez jóféle kelta muzsika.

 

Azt egy pillanatig sem állítom, hogy ők fogják megváltani a világot, de a dalok jók, végig érződik a tudás és a szeretet. Eddig még nem említettem, hogy kizárólag instrumentális szerzemények kerültek fel a Lúa című albumra. Ez azonban egyáltalán nem jelent hátrányt, csak még több lehetőséget ad a zenészeknek tudásuk bemutatására. Pár szám hármas osztatú – ez a felépítés jellemző a kelta a zenére –, és öröm hallgatni, ahogyan átváltanak az egyikből a másikba, például a „Jupiter”-ben.

 

Egyedül azt sajnálom, hogy csupán hét számot rögzítettek a stúdióban, szívesen hallgattam volna még tovább.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: rövidsége okán az egész lemez.

2019-ben megjelent album (Rock CD Records)

Weboldal: https://www.facebook.com/Bojfolk

 

 

A zenekar tagjai:

Harmonika – Matthew Ward

Bodhrán – Pablo Vergara

Hegedű – Hannah Kitts

Fuvola, duda – Ricardo Mouriño

Gitár – Rubén Gómez

Síp, ír buzuki – Fausto Escrigas

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. The night of the victory (The night of the victory / Dignity's reel / Böj returns)
  2. A tramiña (A tramiña / Bichita / Richi's absence)
  3. Erin
  4. Han's hard shoes
  5. Jupiter (Jupiter / The five / Xota da Lúa)
  6. The pendrive (Koke's jig / Lucia's jig / Joe's jig)
  7. Pissing on the wrong bodhran (Can you remember this waltz? / Lost is Canido / Pissing on the wrong bodhram)