Főkép

Ezt is megértük – gyűjteményes kiadásban vehetjük kézbe a legendás páros, a törpe Gotrek Gurnisson és az ember Felix Jaeger kalandjainak első három könyvét. Némi megilletődéssel írom le, de első kötet még 2005-ben jelent meg, és gyakorlatilag nem volt nehéz megnyernie a Warhammer világának rajongóit, hiszen akkoriban csak elvétve jelentek meg írások magyar nyelven erről a káoszverte fantasy világról.

 

Nekem azonnal bejött a fura páros, és az első regény (Trollvadász) rövid novellái ideálisnak bizonyultak annak a viszonyrendszernek a bemutatására, ami kettejük között apránként felépült. Ugyan karakterfejlődésről Gotrek esetében nem igazán beszélhetünk, Felix annál inkább megváltozik, a számtalan átélt vérontás és csata eredményeként. Lépésről-lépésre követhetjük, miként válik az ártatlan diákból megfáradt veteránná, aki legtöbbször már azzal beéri, ha sikerül túlélnie az éppen aktuális harcot. Akkor sem jár jobban, amikor romantikus énje kerül előtérbe, hiszen általában olyan helyekre követi a törpét, ahol egyszerűen nincs idő a szerelemre.

 

A sorozat legnagyobb erénye számomra egyértelműen a káosz sokféleségének bemutatása. A káosz hívei végtelennek tűnő formában és mennyiségben bukkannak fel, a hagyományos fajok (troll, ork, goblin, ogre) mellett elképesztő mutációk támadnak hőseinkre. Ha mindez nem lenne elég, a rontás gyakran felbukkan a civilizált országokban is, unatkozó perverzek, megrontott emberek, vagy egyszerűen csak gonosz népek igyekeznek a káosz isteneit szolgálni – és bizony időnként olyan rafinált terveket szőnek, amelyek bármely kémregényíró becsületére válnának.

 

Tetszett, ahogyan a káosz erői nem csupán a rend ellen küzdenek, hanem egymással is versenyben/harcban állnak – hiszen itt csak egymás hulláin lépkedve lehet a hatalom lépcsőit megmászni. Ennek aztán időnként egészen meglepő eredményei vannak, de ettől válik még hihetőbbé és ijesztőbbé ez az oldal.

 

A sorozat elejét William King írta, aki a lehetőségeihez képest igyekezett fenntartani a változatosságot, így hőseink itt még egyáltalán nem a legyőzhetetlen státuszban járják a vidéket. Időnként ők is pórul járnak, rászorulnak mások segítségére, és néha nem várják meg az ünneplést, inkább gyorsan elhagyják a települést. De a szememben éppen ettől váltak szerethetővé, akiknek még az is elnézem, hogy nem magyaráznak meg mindent (Gotrek bűne például ebben a gyűjteményben nem derül ki).

 

Értékelem, hogy a Skavenvadászban Felix gyakran átadja a mesélő szerepét egy ellenfélnek, így jól szórakozhatunk a skaven Thanquol beszámolóin, amelyek rendre a patkányemberek/skavenek kudarcaival végződnek. Az ilyen nézőpontváltások csak előnyére válnak a sorozatnak.

 

Újraolvasva az első három könyvet, rájöttem, hogy bizony sokat felejtettem a sztoriból – például azt, hogy miként szerezte meg Felix a varázskardját –, már ezért megérte kézbe venni ezt a gyűjteményes kiadást. Azonban legjobban a ráadásként melléjük pakolt öt novellára voltam kíváncsi, mit tudnak hozzátenni a pároshoz.

 

Szerencsére nem borították fel a világrendet, csupán kis színesekkel gazdagították azt. Az első például (Halál és dicsőség) olyan, mintha egy számítógép által generált csatát látnánk, ahol a birodalom és az ork-goblin-egyéb fajzatok serege küzd meg egymással. Ebben is jut szerep a Gotrek-Felix párosnak, de a hangsúly a csapatok leírásán, az egymással megütköző seregrészeken van.

 

A következő (A Csendes Gyülekezet otthona) simán belefért volna a Trollvadász kötet novellái közé, érdekes, de semmi extra. Ellenben a „Véres játék” rövidsége ellenére elnyerte tetszésemet, mert új oldalát mutatta meg törpe bajnokunknak. Mindig meglep, amikor Gotrek valami „emberi” érzelmet produkál, ez mindig meglepő, de üdítő változatosságot jelent a dicső halálra vágyáshoz képest. A „Rokonfaló” két ok miatt érdekes: egyrészt mert Gotrek olyan tisztséget/címet kap, amire cseppet sem tart igényt, másrészt mert magyarázatot kapunk a sorozat részeinek címválasztására. Levezetésül pedig a régi, és egyáltalán nem kedves ismerős, a skaven Thanquol egy közepesen kínos kalandját olvashatjuk.

 

„– Attól tartok, Herr Jaeger, az istenek már kijelölték számodra az utat. A te feladatod az, hogy megírd a világ egyik legjelentősebb epikus művét!… És milyen címet akarsz adni a művednek?

- Évekkel ezelőtt egy olyan könyvet képzeltem el, aminek a címlapján arany betűkkel nyomva az „Utazásaim Gotrekkel” cím áll – vallotta be Felix. – Sajnos az egyes köteteknek eddig nem találtam megfelelő címet.

- A törpe trollvadász, igaz?… Az első kötetnek ez éppen megfelelő cím lenne.

- Hát persze! A második kalandunk során Nulnban harcoltunk a patkányemberek ellen… Ez a második lehetne mondjuk „Skavenvadász”.

- Nem gondolod, hogy egy nap kifogytok a kiirtandó, új szörnyekből? Felix arcán ironikus mosoly jelent meg.

- Igen ez lehetséges… Őszintén? Már alig várom, hogy ez megtörténjen!”

 

A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy a novellák közül hármat már olvastam a Felix és Gotrek című 2013-ban megjelent kötetben.

 

A kötet tartalma:

William King: Trollvadász (Szántai Zsolt ford.)
William King: Skavenvadász (Szántai Zsolt ford.)
William King: Démonvadász (Szente Mihály ford.)
William King: Halál és dicsőség (Szántai Zita ford.)
V. John Brunner: A Csendes Gyülekezet otthona (Szántai Zsolt ford.)
Josh Reynolds: Véres Játék (Szántai Zita ford.)
Jordan Ellinger: Rokonfaló (Szántai Zsolt ford.)
C. L. Werner: Elmetolvaj (Szántai Zsolt ford.)