Zenék a nagyvilágból – Tanxugueiras: Diluvio – világzenéről szubjektíven 396/1.
Írta: Galgóczi Tamás | 2023. 11. 17.
Újabb album, amit a 2023-as WOMEXnek köszönhetek. Mert ugyan az év elején meghallgattam pár alkalommal a tavaly megjelent korongot, de akkor valamiért nem szakítottam rá időt, viszont amikor megláttam az egyik standon a trió fotóját, akkor eldőlt, nem halasztom tovább, és írok a Diluvioról. Mielőtt rátérnék a zenére, még annyit, hogy gyakorlatilag nekem teljesen kimaradt a 2022-es spanyol Eurovíziós selejtező, amiben hiába nyerték meg a közönségszavazást, végül csak a harmadik helyet szerezték meg, így nem ők képviselték az országot az EU-ban. Talán jobb így, én legalábbis többre tartom ezt a lemezt, mint bármely dalfesztiválos helyezést, és így legalább a koncertturné alatt jutott idejük tökéletesre csiszolni a dalok színpadi előadását.
Amikor november elején elkezdtem figyelmesebben hallgatni a Diluvio lemezt, némileg meglepődtem, mert valamiért sokkal több elektronikára emlékeztem. Természetesen nem tűnt el teljesen, csak van pár szám, amiben csupán jelzésértékűen használnak ilyesmit, gondolok itt például az első „Treboada” címűre, ami gyakorlatilag két kézzel nyúl vissza a galíciai népdalokhoz. Hagyományos dallamok és modern hangszerelés – ezzel már meg is határoztuk a Tanxugueiras lényegét. A három hölgynek sikerült megtalálnia azt az egyensúlyi állapotot, amikor mindenből pont annyit kevernek össze, hogy az újszerű és élvezetes legyen, mentes minden poros hagyománytól. Ők úgy tisztelegnek a népzene előtt, hogy újraalkotják, élettel, frissességgel töltik meg ezeket a dalokat.
Manapság népszerű ez a fajta világzene (gondolok itt a portugál Omiri, vagy a Seiva munkáságára), aminek megmondom őszintén, kifejezetten örülök, mert akárcsak minden más stílusra, a világzenére is ráfér, hogy időnként új impulzusok érjék. Az elektronikával kevert népzene pont egy ilyen lehetőség – és nem utolsó sorban remek alkalom arra, hogy a fiatalabb nemzedékek megismerjék (és megszeressék) a vidéki nagymama muzsikáját.
Tetszik a Diluvio hangszerelése, értékelem a sokszínűségre való törekvést (elektronika, pop, rock, népzene). Felületesen hallgatva a lemezt, talán egysíkúnak tűnhet, amit ez a három hölgy az ének terén letesz az asztalra, de ez tévedés. Tessék figyelmesebben fülelni, és rögtön kiderül, itt sem spóroltak. Ott van az egyik első kislemezdal (Figa), a nagyívű kezdésével, majd hol szólóban, hol közösen énekelnek. Vagy a másik kedvencem (Sorora), amiben minimális hangszeres kísérettel, hagyományos stílusokban énekelnek. Mindkét szám jellemzője az energiabomba, a zene magával ragadja a hallgatót.
Az „Averno” kicsit kilóg a képből, mert a vendég Rayden rappelése elsőre fura, de aztán a helyére kerül, és jól ellenpontozza a női éneket – s nem utolsó sorban ezt a szám közelíti meg azt, amit nagy általánosságban modern elektronikus zenének gondolok, bár időnként popos hangulata van – mondtam, hogy fura nem? Legjobban azonban nem ez, hanem a „Fame de Odio” tetszik, mert a dallama azonnal beleragadt a fülembe, és nagyjából mindent eszembe jutatott, amit élveztem a galíciai utazás alatt.
Mindent figyelembe véve a Diluvio albumot ígéretesnek tartom, és a sok videoklip után már szeretném élőben is látni a triót, vendégekkel, zenészekkel, táncosokkal kiegészítve.
Meghallgatásra ajánlott számok: Treboada, Sorora, Fame de Odio
2022-ben megjelent album (Calaverita Records)
Weboldal: https://tanxugueiras.com/
A zenekar tagjai:
Sabela Maneiro – ének
Aida Tarrío – ének
Olaia Maneiro – ének
A lemezen elhangzó számok listája:
- Treboada
- Arica
- Desidia
- Midas
- Pano Corado
- Sorora
- Seghadoras
- Averno
- Figa
- Fame de Odio
- Terra
- Acougo