Főkép

Akárcsak tavaly, idén sem úgy alakultak előzetesen a dolgok, ahogyan elterveztem. Kezdve azzal, hogy nem találtunk közvetlen járatot a mostani helyszínre, folytatva az időjárással, ami úgy viselkedett, mint egy tinédzserkorba lépett április, csak most nem naponta változik az idő, hanem óránként. És sajnálatos módon ez alatt jobbára az eső milyenségét kell érteni, a nagyon finoman szitáló állapottól a teljesen átázol öt perc alatt verziók között váltakozik az égi áldás. A galíciai A Coruña egyébként gyönyörű város, számos látnivalóval, csodás óceánparttal, homokos strandokkal – és viking kiképzést kapott helyiekkel, akik szerint a mostani időjárás tökéletesen alkalmas az óceánban való úszásra. Az mindenesetre furcsa, hogy milyen kevesen beszélnek angolul, hevenyészett felmérésünk szerint talán száz emberből egy képes ilyen nyelven kommunikálni.

 

De mindez csak látványos és nedves körítés, a lényeg természetesen a zenén, és magán a rendezvényen, a sorrendben huszonkilencedik World Music Expón van. A napközbeni üzletelés helyszíne a kikötőben található (kontrasztként egy hatalmas óceánjáró hajót helyeztek el mellette), és a regisztrációm villámgyorsan lezajlott. A cikk írásakor 1988 delegált szerepel az adatbázisban, de biztosan kétezernél többen leszünk, mert már találkoztam olyan előadókkal, akik nem szerepelnek a hivatalos listán. Idén kevesebb meetinget tervezek, és úgy általában kötetlenebb napi programot – majd kiderül, hogy ezt mennyire sikerül megvalósítani.

 

Az esti koncertek egyelőre nem késztetnek rohangálásra, mert ugyan minden este lesz olyan fellépő, akit mindenképpen meg kell néznem, sokkal több az olyan produkció, ami nem érint meg, vagy legalábbis az eddig hallottak alapján nem érzek késztetést a cikkírásra, vagy az alaposabb ismerkedésre. Persze a koncertek során ez változhat, hiszen az élő zene csodákra képes.

 

A nyitó rendezvényre az impozáns Operában került sor, és a szokásos üdvözlő beszédek után (a legnagyobb sikert a város polgármesterasszonya aratta) egy Pablo Picassonak szentelt tematikus estét láttunk. Ugyebár ezen a napon volt Picasso születésnapja, és a rendezők igyekeztek olyan fellépőket összeválogatni, akik kapcsolódnak életének fontosabb helyszíneihez.

 

Kezdésnek az Andalúziából érkezett Niño Josele flamenco gitározását hallgattuk zongorakísérettel. Nyilvánvalóan remek gitáros, aki nemcsak technikailag képzett, hanem van érzéke az érzések átadásához. Sajnos arra hamar rájöttem, hogy ez nem az én zeném, de a népeknek jobbára tetszett. Utána két fiatal hölgy érkezett Barcelonából, akik a manapság egyre divatosabb/népszerűbb, keverem a hagyományos népzenét az elektronikával stílusban alkotnak. Legalábbi ezen az estén a Tarta Relena duó előszeretettel dúsította a hagyományos éneket mintavételezéssel, effektekkel. A programban kellő kontraszt volt a hagyományos dalok és a modern technika között, és nem utolsó sorban mindketten nagyon jó hanggal rendelkeznek, mi több, az utolsó számuknál kiderült, erő is van a torkukban. Élőben meggyőzőbbek voltak egyébként, mint amit az utolsó lemezük (Fiat Lux) alapján gondoltam róluk.

 

 

 

Utánuk egy galíciai duó következett (Caamaño & Ameixeiras), akik hegedű és harmonika felállással igyekeztek meghódítani a közönséget. Műsoruk első hallásra egyfajta hagyományőrzés volt, tiszta énekkel, szárnyaló dallamokkal, minimalista színpadi előadással (ez utóbbi az előző fellépőkre is érvényes). Tetszetős, de semmi több, nem éreztem azt a pluszt, ami biztosan bennük van, hiszen az első lemezükkel díjakat nyertek, és sokfelé meghívták őket.

 

Ha hiányoltam a színpadi mozgást, cselekményt, akkor mindenért bőven kárpótolt az este utolsó fellépője, Carmen Toledo, művésznevén Karmento. Énekelt, gitározott, táncolt, beszélt és három kísérőjével belakta a színpadot – vagyis egy kifejezetten energikus programmal lepett meg bennünket. Azt nem állítom, hogy koncert után azonmód szaladtam a boltba megvenni az utolsó albumát (Este devenir), de mindent figyelembe véve ezen az estén az ő koncertje volt a legemlékezetesebb – és ezt nem a fehér nyuszi közreműködése miatt mondom. A következő videó visszaad egy keveset a belőle áradó energiából.

 

 

Így kezdődött el az idei WOMEX, csütörtökön pedig üzleteléssel, standlátogatással, találkozásokkal és reményeim szerint sok-sok fantasztikus muzsikával folytatódik.

 

A 2023-as top 20-as kiadói lista az alábbi (sok meglepetést nem tartalmaz):

Glitterbeat Records (Germany)

World Circuit (UK)

Nordic Notes / CPL Music (Germany)

Smithsonian Folkways Recordings (USA)

Ajabu! (Sweden/Germany)

Segell Microscopi (Spain)

Cumbancha (USA)

Les Disques Bongo Joe (Switzerland)

Buda Musique (France)

Real World Records (UK)

ARC Music (UK)

One World Records (Denmark)

Nø Førmat! (France)

Zephyrus Records (Belgium)

Analog Africa (Germany)

Snail Records (The Netherlands)

Outhere Records (Germany)

Crammed Discs (Belgium)

Fonó (Hungary)

Six Degrees Records (USA)